Anita: Szerelemből buktam el

RANDEVÚ
Anita a nyolcvanas évek második felében a Magyar Televízió Popkorong című műsorát vezette, amely a Hungaroton slágerlistája volt, legkelendőbb kiadványait rangsorolta. Énekesnőként 1988-ban, az első siófoki Interpop Fesztiválon debütált, és rögtön a nagydíjjal távozott.

RANDEVÚ

Anita a nyolcvanas évek második felében a Magyar Televízió Popkorong című műsorát vezette, amely a Hungaroton slágerlistája volt, legkelendőbb kiadványait rangsorolta. Énekesnőként 1988-ban, az első siófoki Interpop Fesztiválon debütált, és rögtön a nagydíjjal távozott. Bemutatkozó lemeze ‘89-ben jelent meg, amit további kettő követett. Aztán szép-lassan eltűnt, elfelejtette őt a közönség. Belátta, nem érdemes foggal-körömmel ragaszkodni az elképzeléseihez. A kilencvenes évek közepétől ugyanis olyan időszak vette kezdetét, amely nem az énekesnőknek kedvezett, főleg nem az énekelni tudóknak, így szinte teljesen visszavonult a zeneiparból, nem jelentek meg nagylemezei, és ismét a média világában, televíziós műsorvezetőként kereste kenyerét. Aztán 2000-ben visszatért, Csak a vágy... című, Demjén-slágerek átdolgozásait felvonultató albuma fergeteges sikert hozott. Négy dalt (Elképzelt szerelem, Szerelemördög, Miért?, Jöjj vissza vándor) másoltak ki róla maxi cédére, amelyek egytől-egyig a rádiók kedvencei voltak. Anita tavaly nyáron új albummal jelentkezett, amely szintén átdolgozásokra épül, de már nem kizárólag új köntösbe bújtatott Demjén-dalok gyűjteménye. A legendás szerzőtől négy felvétel (Megszökött a szerelem, Hogyan érsz el, Jégszív, Szerelemből buktam el) új változata kapott helyet az albumon, illetve két nemzetközi sláger átdolgozása. Az egyik, az első kislemezdal, a Vallomás (érzem, hogy rád vártam rég) című, amelynek eredetijét Donna Summer jegyzi This Time I Know It’s for Real címmel. A másik felvétel Rod Stewart (!) repertoárjából való. Young Turks című slágerének magyar változata, az Őrült éjszakák meglepően jól sikerült. A lemezen ezenkívül szerepel egy régi Anita-dal, a Ki bánja meg felújított változata, illetve három vadonatúj szerzemény. Az album egyelőre elmarad az előző sikerétől, de talán javíthat a helyzeten a napokban maxin megjelent átdolgozás, a Szerelemből buktam el című, amely Demjén előadásában először 1999-ben egy kereskedelmi rádió válogatásalbumán jelent meg.

A dalt március 9-én hallhatod a Pop-mixben, a Randevú újdonságokat bemutató és slágerlistákat figyelő összeállításában! (pj)

Randevú – Pátria Rádió, március 9. 10,05 – 14,00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?