Angelina Jolie figyelmeztetésnek szánta filmjét

Szarajevó |

<p>Fel akarata rázni a nemzetközi közösséget a boszniai háborúról szóló rendezői bemutatkozásával Angelina Jolie.</p>

A filmsztár szerint nagyobb figyelmet kell fordítani az atrocitásokra, és időben be kell avatkozni megelőzésükre - most például Szíriában.

A háborús konfliktusok áldozatainak ügyét felkaroló Jolie élettársával, Brad Pitt-tel érkezett kedden Szarajevóba, hogy részt vegyen az Egyesült Államokban és a Berlinalén már bemutatott filmje, A vér és a méz földjén című háborús dráma boszniai premierjén.
A film egy boszniai szerb férfi és egy boszniai muzulmán nő kitalált szerelmi történetéről és arról szól, mi történik velük, amikor a háború kitörése után a férfi katonatiszt, szerelme pedig egy fogolytábor rabja lesz, ahol megerőszakolják a nőket.
Mint Jolie elmondta, a film "nehéz" volt, de örül, hogy elkészült, mert bemutatja, milyen borzalmak esnek meg, amikor nem kerül sor időben a beavatkozásra.
"Elégedett vagyok azzal, amit csináltunk, fontosnak tartom és hiszem, hogy ez a lényegi kérdés - a beavatkozás szükségessége. A világnak gondot kell fordítania az atrocitásokra, amikor megtörténnek. Ez most különösen annak fényében nagyon-nagyon időszerű, ami Szíriában folyik" - fogalmazott.
A produkció már boszniai bemutatója előtt megosztotta az országot, a bosnyák-szerb konfliktus során elszenvedett sérelmek ismét napirendre kerültek.
A boszniai muzulmánok az 1992-1995-ös háború alatt történt brutális népirtás és nőkkel szembeni tömeges erőszak ábrázolását várták A vér és a méz földjén című filmtől. Bosznia szerbek lakta területének filmforgalmazója azonban kijelentette: nem mutatja be a produkciót, mert az rossz színben tünteti fel a szerbeket.
"Egyszerűen senkit sem érdekel itt ez a film, így egyetlen jegyet sem tudunk eladni rá" - mondta Vladimir Ljevar, aki szerint a mozi pocsék és a kritikusoknak sem tetszett, ezért nem érné meg forgalmazni.
Jolie visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a filmje szerbellenes lenne. "Megértem, hogy érzékeny pontot érint. De azt is tudom, hogy a szerbek intelligens és széles látókörű emberek. Képesek különbséget tenni aközött, amire kényszerítették őket, és amit a szívükben éreznek. Igyekeztek megtalálni a helyes egyensúlyt ebben a kényes témában" - tette hozzá a rendező.
Mivel a szerbek lakta területeken nem látható a film a mozikban, az ott élő szerb magánszemélyek kezdeményezésére Jolie engedélyt adott a produkció magánvetítéseire. Egy boszniai szerb nő, Ana Vidovic szombaton otthonában rendezett vetítést. "Én vagyok a közönség, és amennyire emlékszem, engem senki sem kérdezett meg" - utalt arra, hogy igenis van érdeklődés a film iránt.
Jolie elmondta, hogy neki és stábjának sokat jelent Vidovic gesztusa és bármely magánszemélynek lehetővé teszik a film vetítését, aki azt kéri tőlük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?