Amikor kissé rühelljük a főhőst

ll

Elmesélhető-e izgalmasan, hatszor ötven percben a Spotify streamingszolgáltató története? Mennyit ért meg az egyszerű halandó a folyamatosan röpködő szakkifejezésekből, jogi és gazdasági fejtegetésekből? És egyáltalán: úgy történt minden, ahogy látjuk?

Paradox helyzet, hogy a Netflixen láthatjuk ezt a sorozatot, hiszen ők ugyanakkora felfordulást csináltak mozgóképfronton, mint a Spotify a zeneiparban. De lassan megszokjuk, hogy világunk tele van paradoxonokkal. A műsorlista (The Playlist) egy profi módon elkészített, épkézláb forgatókönyvre támaszkodó, elgondolkodtató, izgalmas svéd minisorozat. Sőt, látványos is, ami nagy szó egy tech-cég fejlődését ecsetelő sztori esetében. Mindezt úgy sikerült összehozniuk az alkotóknak, hogy a valódi főszereplők, Daniel Ek és „tettestársai”, akik mára milliárdosok lettek, egyáltalán nem kommunikáltak velük. Már a sorozat alapjául szolgáló könyvvel kapcsolatban sem adtak interjút senkinek, úgy tesznek, mintha nem is róluk szólna. Ez ravasz stratégia, hiszen így akár azt is gondolhatjuk, hogy puszta fikcióval van dolgunk.

Nos, nehéz megsaccolni a fiktív elemek százalékarányát, még akkor is, ha tudjuk, hogy az ominózus könyv (Spotify Untold) szerzői, Sven Carlsson és Jonas Leijonhufvud alapos kutatást végeztek, szóra bírták Daniel Ek ismerőseit, volt kollégáit, hogy személyiségéről, habitusáról, észjárásáról minél többet megtudjanak. Ugyanígy utánanéztek a Spotify-csapat többi kulcsemberének is, a hiányzó részleteket pedig kitalálták. A tanúk nélküli, négyszemközti párbeszédek, a telefonbeszélgetések, a szereplők magányos vívódásai természetesen az írói fantázia szüleményei. A sok kérdezősködésből azonban nyilván összeálltak a személyiségrajzok, és már csak azt kellett elképzelni, hogyan reagálna, viselkedne, kommunikálna az adott ember konkrét helyzetekben.

Ráadásul remek színészeket sikerült castingolni. Legtöbben annyira természetesen, minimalista módon játszanak, hogy egy idő után mindent elhiszünk nekik. Pedig nem szokványos karakterekről van szó, a Spotify ötletgazdája például egyszerre magabiztos lángelme és frusztrált „kockafej”, akinek nincsenek barátai, furán viselkedik, van egy víziója, minden követ megmozgat és kiszámíthatatlan reakciókat produkál. Ezt az embertípust nagyon nehéz hitelesen eljátszani, de Edvin Endre pazarul megoldja a feladatot.

Ugyanez a helyzet az induló streamingszolgáltató befektetőjével, Martin Lorentzonnal (Christian Hillborg). Szintén egy csodabogárról van szó, akinek viselkedésével, váratlan örömkitöréseivel és hisztijeivel nem tud mit kezdeni a steril svéd bizniszvilág, ezért egyre kijjebb szorul a menedzserelitből, még végül összehozza a sors Daniel Ekkel, és kezdődhet a világmegváltás.

Fontos kérdés, hogy valóban világmegváltás zajlik-e, vagy inkább rombolás. Daniel két-három részen át szajkózza, hogy a zene mindenkié, ezért ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni. Sokan már erre felszisszennek, főleg a zenészek. Később üzleti modellt emleget (erről nem sokat tudunk meg a történetből), és kezd egyre kevésbé szimpatikus lenni, társaival együtt, akiknek szintén az a céljuk, hogy meghekkeljék a zeneipart, kész helyzet elé állítsák a kiadókat, kihasználva a CD-piac agonizálását.

A kétezres évek közepén járunk, a torrentezés fénykorában, amikor egy Pirate Bay nevű kalózoldal tartotta rettegésben a nagy lemezkiadókat Svédországban. A Spotify legnagyobb előnye az volt, hogy már nem kellett letölteni a zenéket, és a kereső a kezdet kezdetén is szupergyorsan működött. Ehhez kellett egy kiváló programozócsapat, élükön egy Andreas Ehn nevű géniusszal (Joel Lutzow), aki nemcsak azért fontos, mert ő válogatta össze a kezdőcsapatot, hanem mert ő megy át a leglátványosabb karakterfejlődésen a széria során.

Kiderül, mennyire fontos az összetartás, a kölcsönös bizalom, az egyenlőség és testvériség – egy darabig. Daniel Ek ugyanis csak addig használja az embereit, amíg szüksége van rájuk egy-egy konkrét munkafázisban. Mihelyst teljesítik feladatukat, vagy akad helyettük jobb szakember, félreállítja őket. Vagy ösztönösen ráérez az üzleti világ működési mechanizmusára, vagy annyira „kocka”, hogy nem is tudatosítja a saját szemétségeit. Ez nem derül ki, pedig kíváncsiak lettünk volna rá. Lehet, hogy az alkotóknak pont az volt a céljuk: hogy ne tudjuk megfejteni ezt a karaktert, akiből mára a világ zeneiparának legfontosabb alakja lett. A közeljövőben, 2025-ben játszódó hatodik rész utolsó húsz másodperce még inkább elbizonytalanítja a nézőt – talán azért csinálták így, hogy ne legyenek perelhetőek.

De tegyük fel ismét a kérdést: hogyan tarthatja ébren a figyelmünket hat epizódon keresztül ez a sztori? Per-Olav Sørensen rendező nem igyekszik eljátszani a dokumentumfilmest, nem akarja, hogy azt higgyük: amit látunk, az a valóság. Vállalja a stilizációt, olyannyira, hogy minden részben más-más karakter nézőpontjából fut végig ugyanaz a történet. A vizionárius, a befektető, az „új idők új dalaira” fogékony lemezkiadó, a jogásznő, a programozó és a kizsákmányolt zenészeket képviselő énekesnő más-más aspektusokat tart fontosnak. Minden epizód végén megjelenik a következő kulcsszereplő, és fejcsóválva a képünkbe mondja, hogy mindez nem is így történt.

Aki kíváncsi századunk egyik legnagyobb sikertörténetének kezdeteire, érdekli az emberi kapcsolatok feljődése és roncsolódása, vagy szereti az igaz meséket, nézze meg ezt a sorozatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?