Amíg duzzad az erő

<p>A Rómeó Vérzik új CD-je, A három&hellip; a magyar albumeladási lista csúcsára iratkozott fel. A somorjai rockegyüttes az első szlovákiai zenekar, amely elfoglalta a rangsor élét.&nbsp;A kvartettből trióvá alakult csapatból Kovács Koppány énekes-gitárossal és Sancho dobossal beszélgettünk.</p>

Az előző stúdiólemezetek, a Hadd égjen! 2010 végén jelent meg. Elég sokat vártunk a következőre.Koppány: Bizonyos időnek el kell telnie ahhoz, hogy zenében és szövegben is újat nyújtsunk. Ehhez három évre volt szükségünk. Az év elején úgy láttuk, elérkezett az idő az új albumra, s az elmúlt hónapokban mindent ennek rendeltünk alá. Ermi, a budapesti gitáros miért távozott?Sancho: Azt vettük észre, kialvóban van benne a tűz. Már nem tolta olyan lelkesen a szekerünket, mint mi. Három évig dolgoztunk vele, új színt hozott a zenénkbe. Aztán ismét meg kellett újulnunk. Hármasban a somorjai próbatermünkben dolgoztunk az új dalokon, Ermi pedig Budapestről küldte az ötleteit, amelyekkel nem nagyon tudtunk azonosulni.Koppány: A távozásának más oka is volt. Hétköznaponként a családdal vagyunk, hétvégenként általában koncertezünk. Pénteken beülünk a kocsiba, s vasárnapig össze vagyunk zárva. Az évek során felszínre kerülnek olyan problémák, amelyek lazább barátságokban nem jönnek elő. Vele ezeket nem sikerült orvosolni.Sancho: A CD-t záró Idegen népköztársaság című dal zenéjét még Ermi írta – ez készült el elsőként, az év elején. Három zenész nem kevés egy együttesben?Koppány: Eleinte mi is tartottunk ettől. Ám a bizonyítási vágy doppingolt. Meg akartuk mutatni a közönségnek, a szakmának és magunknak is: ez így is működik. Egy ideje saját hangmérnökünk van, jár velünk fellépni, és most már határozottan állítom, hogy a Rómeó Vérzik sosem volt ilyen erős.Sancho: A három… cím is az egységet szimbolizálja. Az új lemez a Hadd égjen! folytatása?Koppány: Nem. A Hadd égjen! olyan, amilyennek 2010-ben lennie kellett. A korábbi albumainkkal összevetve teltebb, gazdagon hangszerelt. Az eltelt időszakban sokat változtunk. A három… több rajongó szerint visszatérés a kezdeti hangzásvilágunkhoz. Biztos van benne valami, bár ez modern hangzású lemez, jóval komolyabb zeneszámokkal, mint a Kiskakas vagy a Laura Palmer. A szöveg ugyan már kész volt, amikor a stúdióba mentünk, de nagyjából húsz százalékát átírtam. A stúdiómunka alatt kaptam a hírt, hogy gyerekkori legjobb barátom, Falatka meghalt, s ennek hatására új szöveget írtam a Jön egy új nap című dalunkra. A stúdióban született meg a címadó szerzemény refrénje is, a „Három az egyben, kávé helyett rock ’n’ roll, az ördög, az isten, a halál Somorjáról”. Olcsón adjátok a CD-t. Miért?Sancho: Ha tehetnénk, ingyen osztogatnánk. A CD a mai, zeneletöltős világunkban olyan promóciós eszköz, mint egy dedikált poszter. A magunk urai vagyunk, az árat picivel a gyártási költség fölött szabtuk meg. Aki előre megrendelte az albumot, annak a neve támogatóként szerepel a borítóban. Volt, aki a kisfia nevét íratta bele, hogy ha felnő, hallja, miért rajongott az apja. A Hadd égjen! című lemezünkből közel ezer példány fogyott el, az újból egy hét alatt adtunk el ennyit. Azt mondják, ez jó eredmény. Ezt jelzi az eladási lista első helye is. A Rómeó Vérzik története tizennyolc éve tart. Mi viszi előre a zenekart?Koppány: A kihívások. Minden fellépés új kihívás, nincs két egyforma koncert. Valamikor elég felmutatni a kisujjamat, és mindenki követ, máskor meg kell harcolni a közönségért. A turnéink nézőszáma évről évre nő. Amíg duzzad az erő, nincs baj. December 21-én Dunaszerdahelyen lépünk fel. Születésnapi koncert lesz, tizennyolc évvel korábban volt az első fellépésünk. Budapesten december 27-én tartjuk az ünnepi koncertünket.Sancho: Még mindig van bennem félelem a koncertek előtt. Ha majd elmúlik, akkor kell visszavonulni. Maximalisták vagytok?Koppány: Most már igen. A zenekar sokáig ösztönösen működött, alig menedzseltük. Három-négy éve viszont már minden tudatos. Egy évre elkészített terveink vannak. A következő albumra is három évet kell várni?Koppány: Nem. Ígéretet ugyan nem teszek, de most annyira erős ez a hármas, hogy úgy látjuk, sokkal hamarabb érkezik az új lemez. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"131077","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?