Rocker két leánnyal

A koncerteken számos, otthon három nő várja, felesége, Edina és két kislányuk, a kilencéves Boglárka és a tizenöt hónapos Réka. Apának lenni csodálatos élmény, gyökeresen megváltoztatja az embert, vallja az énekes.

Egerben születtél, 300 kilométerre jelenlegi lakhelyedtől, Somorjától. A nyolcvanas években inkább elmenni igyekeztek innen az emberek. Te hogy kerültél ide?

Édesanyám 1986-ban meghalt. Utána édesapám megismerkedett egy somorjai hölggyel, akit később feleségül is vett. Így kerültünk mi is a bátyámmal Somorjára.

A szlovák nyelv okozott gondot a beilleszkedés során?

Teljesen idegen volt számomra. A régi Somorja viszont – 1988-ban költöztünk ide – sokkal magyarabb volt. A játszótéren mindenki magyarul beszélt, az alapiskolában sem folyt azért olyan nagyon drasztikus szlovákoktatás, sokkal komolyabb volt, amikor Dunaszerdahelyre kerültem az egészségügyi szakközépiskolába. Végül sikerrel leérettségiztem szlovákul.

Egy szülő korai elvesztése esetén a megmaradóval való kapcsolat gyakorta felértékelődik. Nálatok ez hogy alakult?

Édesapámmal a mai napig nagyon jó a kapcsolatunk. Bár a legbensőségesebb gondolataimat inkább a bátyámmal beszéltem meg. Ha visszatekintek a gyerekkoromra, úgy látom, apunak egy cél lebegett a szeme előtt: helytállni egyedülálló apaként, és pótolni valahogy a bennünket ért veszteséget. Kettőnk közül egyébként inkább a bátyám hasonlít apánkra. Én a zenei vénáját örököltem. Munkája mellett citerakészítő is volt, tőle kaptam az első citerámat, amelyen nagyon gyorsan megtanultam játszani, s később, ötéves koromtól különböző óvodai, iskolai és közösségi alkalmakon fel is lépegettem.

Akkor édesapád nem esett kétségbe, amikor az érettségi után nem valami »rendes munkába« kezdtél, mondjuk, az egészségügyben?

Apám támogatta első lépéseimet, de azt jó sokáig nem láttam rajta, hogy különösebben büszke volna arra, amit csinálok. Talán amikor a Rómeó Vérzik elérte az első komolyabb sikereit, akkor láttam egy mosolyt a szája szegletében. Ő az a tipikus, kemény apa, aki nem nagyon mutatja ki az érzelmeit, de a szemében azért látom, hogy büszke a fiára.

A rockzenekarok tagjait, főleg, ha sikeresek, általában körülrajongják a lányok. A feleségeddel is így ismerkedtél meg?

Nem, őt életemnek egy más szférájából hoztam. A Csalló néptáncegyüttesben ismerkedtünk meg. Tizenkilenc évig néptáncoltam, ő tizenhatig. Amikor Somorjára költöztünk, rögtön beiratkoztam a Csaliba, ami a Csalló gyerektagozata volt, mivel már korábban, Egerben is táncoltam. Amikor már a Csallóban táncoltam, ők pedig a Csaliból felkerültek, akkor ismerkedtünk meg, és kezdtünk járni.

Ekkor a Rómeó Vérzik már bontogatta a szárnyait…

1995-től működik a Rómeó, 1997-ben ismertem meg a feleségem, tehát ő, mondhatni, a kezdetektől fogva ott van, és követi a zenekar útját.

Hogy tudta kezelni az e műfajjal óhatatlanul együtt járó csajozást?

Ha valaki, úgymond, rocksztár, az nem azt jelenti, hogy minden faluban kell, hogy legyen egy gyereke. Tudom, nehéz neki, ahogy egy színészfeleségnek is, amikor a férjének, mondjuk, a Rómeó és Júliában csókolóznia kell. Nekem meg a lányok mellére vagy fenekére vagy bárhova autogramot adni. Ezt valamilyen szinten tűrnie kell, de nincs belőle gond. Azért is hangsúlyozom, hogy a kezdetektől ott volt, amikor összejöttünk, tudta, mibe megy. Ezért is vagyunk együtt lassan húsz éve.

2003-ban házasodtatok össze, 2005-ben született első gyermeketek, Boglárka. Mi változott meg ezután az életedben?

Amikor összeházasodtunk, a legfőbb célom az volt, hogy megteremtsem a családi fészket. Nagyon szeretem az anyósomat és az apósomat, de a házaséletünket csak önállóan tudtam elképzelni, úgy, hogy van négy fal és egy ajtó, amit azzal csukok be: ez itt Kovács Koppányé és családjáé, s a küszöbön túl én parancsolok. Így aztán vettünk egy kis garzont Somorján, és megkezdődött a családalapítási projekt. Egy gyerek mindent megváltoztat. Korábban voltak féktelen bulizások; ha gyereked van, ez azért visszaszorul. Úgy tudnám érzékeltetni, hogy amikor Bogi született, százhússzal verettem a dunaszerdahelyi kórházba, mert ott akartam lenni a szülésnél. Mikor megszületett, és a kezemben tartottam őt, valami kikapcsolt bennem, visszafelé már ötvennel döcögtem, szipogva. Innentől az ember már másként irányítja az életét, főleg, ha van másik gyerek is.

Amellett, hogy visszavettél a sebességből, a bulizásból és a viszkifogyasztásból, miután családod lett, a zenekar tekintetében változott-e valami?

Egyértelmű, hogy a családom került az első helyre. A feleségem és a gyermekeim a legfontosabbak. Azelőtt gyakran hangoztattam, hogy a Rómeó az első, a Rómeó az én gyerekem. Amióta gyerekeim vannak, áthelyeződtek a súlypontok. A gyerekeim hatalmas piedesztálon állnak. A nagyobbik lányom ezt már tudja is, de a kisebbik is érzi, hogy ő az apa szeme fénye.

Bogival hogyan készültetek Réka érkezésére?

Karácsony előtt derült ki, hogy Edina gyermeket vár. Így az ajándékok mellé Boginak odacsomagoltunk két kis cipőt is. Nagyon örült neki, azt hitte, hogy a babájának lesz. Amikor elmondtuk, hogy ezek nem babacipők, hanem kistestvére lesz, sírt örömében. Vele könnyeztünk mi is. Az elején aztán volt úgy egy hónapos bizonytalan időszak: mégiscsak sokáig állt egyedül a középpontban, és nem értette, hogy akkor most mi történik. De ez, szerencsére, átment. Ma már nagyon harmonikus a kapcsolatuk, persze, a nagy korkülönbség miatt kevés közös programra van lehetőség.

Nyáron, amikor más apák strandra járnak a gyerekeikkel, meg kirándulnak, ti végigkoncertezitek és -fesztiválozzátok a szünidőt. Mit szólnak a gyerekek, amikor összecsomagolsz, fogod a gitártokot, és elmész?

Hát igen, mi elég különös életformát élünk. Mivel szeretnék stabil hátteret biztosítani a családomnak, van egy reklámcégem is. Hétfőtől péntekig munkába járok, pénteken beülök az autóba, és vasárnap jövök haza. Ehhez már hozzászokott a tágabb család is, tehát hogy apa hétvégén nincs itthon. Ezt, főleg nyáron, igyekszem úgy kompenzálni, hogy több rövidebb kirándulásra viszem el őket. De tény, hogy ez nem egy tipikus családi élet.

A zenekarban a többieknek is van családjuk?

Sanchónak, a dobosunknak van egy kislánya és egy kisfia. Ríkónak is van egy kamasz fia, akit szintén Koppánynak hívnak.

Szoktatok apás dolgokról is beszélni a turnébuszban?

Elvétve szoktunk, főként arról, hogy kinek milyen csínyt követett el a gyereke. De van egy aranyszabályunk: amikor turnézunk, akkor ott főleg a zenekarról van szó, minden egyebet igyekszünk kizárni, hogy a feladatra tudjunk koncentrálni. A másik aranyszabály, hogy nem szólunk bele egymás életébe, gyereknevelésébe, akár tetszik, akár nem.

A gyerekeid jártak már Rómeó Vérzik-koncerten?

Réka még nem, Bogi már igen. Bősön volt egyszer egy motorostalálkozó, ahol korán játszottunk, így úgy beszéltük meg a feleségemmel, hogy oda eljöhet. Persze, az első sorokban voltak nagydarab, motoros törzsrajongók, akik, amikor meglátták, rögtön a nyakukba vették, és bevitték a küzdőtérre. Látta a siófoki koncertünket is, amire az MTV Ikon sorozatában került sor.

Hogy tetszett neki?

Nagyon tetszett, hogy az apja fent van a színpadon, de ő még elsősorban a külsőségekre figyel.

És ha majd egyszer rákérdez: apa, mit jelent az, hogy „térdelj elém, gyere, nyald szét a testemet, nekem kell ez a szenvedély«, akkor mit fogsz neki mondani?

Amikor új dalokon dolgozunk, a demókat a kocsiban is szoktuk hallgatni. Mivel én hordtam őt óvodába, most iskolába, ő már jóval a megjelenése előtt hallotta a dalainkat. Nagyon kritikus, kerek perec megmondja, ha nem tetszik neki valami. Ami a szövegvilágot illeti, most már igyekszem visszafogni magam, csak akkor mondok ki, úgymond, obszcén vagy trágár dolgokat, amikor fontos, hogy hangsúlyozva legyen a mondanivaló.

Kocur László