Alternatív is kapható

Brazíliába, Izraelbe, Nagy-Britanniába és Venezuelába kerül idén az Alternatív Nobel-díj: a Stockholmban múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott döntés értelmében „a mai világban létező erőszak és instabilitás gyökereinek megszüntetésére irányuló tevékenységéért, a béke, a megbékélés és az igazság ir

Brazíliába, Izraelbe, Nagy-Britanniába és Venezuelába kerül idén az Alternatív Nobel-díj: a Stockholmban múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott döntés értelmében „a mai világban létező erőszak és instabilitás gyökereinek megszüntetésére irányuló tevékenységéért, a béke, a megbékélés és az igazság iránti elkötelezettségük” elismeréséért egy brit atomfegyver-ellenes mozgalom, egy izraeli békeszervezetet, valamint két közismert latin-amerikai személyiség részesül a kitüntetésben. Az Alternatív Nobel-díjat – a Right Livelihood Foundation (RLF) nevű magánalapítvány kitüntetését – egy német származású svéd orvos, Jakob von Uexküll alapította 1980-ban, Nagy-Britanniában. Azóta évente kiosztják e díjat, amelynek kitüntetettjeiről nemzetközi zsűri hoz döntést. Az idei díjazottak között van a Gus Salom nevű izraeli békeszervezet, az elismerést az izraeliek és a palesztinok közötti béke megteremtéséért végzett munkájukért kapták. A Trident Ploughshares nevű brit atomfegyver-ellenes csoportot a világ nukleáris fegyvereinek felszámolásáért indított „modellértékű nyilvános és erőszakmentes akcióiért” jutalmazzák a díjjal. Leonardo Boff, a Brazíliában a hetvenes években teret nyert, „felszabadítási teológia” néven ismert, szociális elhivatottságú, katolikus egyházi irányzat és mozgalom egyik megalapítója azzal érdemelte ki a díjat, hogy összhangot teremtett a „spiritualitás, a társadalmi igazságosság és a környezetvédelem” között. Az alapító kívánsága szerint az Alternatív Nobel-díjat olyan személyek vagy szervezetek kapják, akik, illetve amelyek példamutató gyakorlati választ adnak az emberiség legégetőbb problémáira, kiemelkedő dolgokat cselekedtek a környezetvédelem, az emberi jogok, a mindennapi élet megkönnyítése és az élet minőségének javítása terén. Az összesen kétmillió svéd koronával (206 ezer euró) járó kitüntetést december 7-én adják át hivatalosan a svéd parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?