Albert Camus francia író 100 éve született

Az algériai Mondoviban látta meg a napvilágot. Apja egy évvel később elesett az első világháborúban, spanyol származású, majdnem teljesen süket anyja takarításból tartotta el öttagú családját. Camus az algíri líceum legkiválóbb diákjai közé tartozott és a sportban is jeleskedett. Tanulmányait tizenhét évesen tüdőbetegsége miatt félbe kellett szakítania, később az algíri egyetemre iratkozott be. Megélhetését alkalmi munkákból biztosította, dolgozott a meteorológiai intézetnél, autóalkatrész eladóként és magántanítványokat is vállalt. A görög és keresztény gondolkodás kapcsolatait vizsgáló szakdolgozatának elkészítése után tüdőbaját a Francia Alpokban kezeltette - életében ekkor járt először Európában. 1934-ben elvette egy gazdag szemész lányát, akitől két év múlva elvált. Később újra megnősült, 1944-ben ikrei születtek, de a házasság intézményét nem természetes, megszüntetendő dolognak tartotta. Számos házasságon kívüli kapcsolata is volt, ezek közül a spanyol származású María Casares színésznőhöz fűződő szerelme kapta a legtöbb publicitást.    Camus falta a könyveket, rövid ideig tagja volt az Algériai Kommunista Pártnak, de a kommunista párttal való viszonya egész életében ellentmondásos maradt. 1935-től évekig munkásszínházat szervezett, ez a társulat adta elő első darabját, de kísérleteztek André Malraux, az ír John Millington Synge és Dosztojevszkij darabjaival is. Céljuk esősorban az ideológiai képzés volt a színház katartikus erejével, célközönségük pedig az algériai munkások. A helyi lapban megjelent cikkei számos olyan konfliktusra hívták fel a figyelmet, amelyek 15 évvel később az algériai polgárháború kirobbanásához vezettek. A II. világháborút már Franciaországban élte át az ellenállás egyik szervezőjeként, tüdőbaja miatt felváltva rejtekhelyeken és szanatóriumokban.    1944-ben Párizsban telepedett le, lektorként dolgozott, de az újságírásról, majd a közéleti tevékenységről is csakhamar lemondott. A színházhoz azonban hű maradt, előadatta saját abszurd darabjait (Félreértés, Caligula, Az igazak), emellett Faulknert, Lope de Vegát és Dosztojevszkijt fordított és adaptált színpadra.    1937-ben jelent meg első könyve, az algériai élményein alapuló novelláskötet. Nevét az 1940-ben írt, de csak két évvel később megjelent Közöny (Az idegen) című regény tette ismertté, melynek központi kérdése az elidegenedés. Legnépszerűbb munkája A pestis, amely 1947-ben látott napvilágot. Az Oranban játszódó történetben a hangsúly nem a járvány elleni harc kétes sikerén van, hanem a szereplők emberi méltóságán és testvériségén. Camus műveiben annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az emberi élet a halál miatt teljesen értelmetlen. Belső vívódásáról így írt: "Azt érzem és tudom, hogy van szívem, hogy létezik. A körülöttem levő világot meg tudom érinteni és tudom, hogy létezik. És itt véget ér minden tudásom. Az összes többi pusztán feltételezés."     Bármennyire is vonzotta a nihilizmus, filozófiájában egyre inkább távolodott tőle, hiszen az erkölcsi közöny taszította. Miután tanúja volt a megszállt Franciaországban történt eseményeknek, az erkölcsi felelősségvállalás módját kereste. "Az élet lehet értelmetlen az egyén számára, de az emberiség és a társadalom nagyobb és jelentősebb, mint egyetlen ember" - írta. Műveinek fő témái az elidegenedés, az ember elszigeteltsége egy idegen világban, a Gonosz kérdésköre és a halál véglegessége.    Camus 1951-ben A lázadó ember című írásában leszámolt a kommunizmussal és a totalitárius diktatúrákkal, magára vonva a baloldali értelmiség ellenérzését. A baloldali értékek mellett azonban kitartott, két kiáltványban is kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett. Harmadik, remek technikai megoldásokban bővelkedő regényét, a világ erkölcsi önelégültségét iróniával szemlélő A bukást (1956) sokan félreértették, ezt novelláinak sikere és az 1957-ben neki ítélt Nobel-díj sem tudta vele feledtetni. Camus a kitüntetést biztatásnak vette, úgy érezte, még pályája kezdetén áll, ám már nem sok adatott neki: 47 éves korában, 1960. január 4-én autóbalesetben életét vesztette.    1994-ben megjelent Az első ember című befejezetlen regénye, a kéziratot abban az autóban találták, amelyben az író halálos balesetet szenvedett.