Ahol a véré a főszerep

Tudomásunk szerint John Steinbecknek nincs Vér című színpadi műve. Utána szerettünk volna keresni, mi rejlik a cím mögött, de a huzatos és élhetetlen nagyvárosban az egyetemi könyvtár zárva tart. Ezért a recenzens hosszú idő után először úgy indult el – ezúttal az A.HA. Színházba –, hogy nem tudta, mit fog látni.

Az A.HA. Színház a Nemzeti Bank iszonyú tornya mellett szerényen meghúzódó Iskola Utcai Művelődési Házban tartja előadásait, egy mobilis színházi teret biztosító stúdióteremben. A Vér című, 2001 óta műsoron levő kisregény-feldolgozás előadásakor a székek rombusz alakban vannak elrendezve a játéktér körül, melynek közepén fából készült gömbszelet fekszik, ennek középpontja felett egy rusztikus hinta lóg. Ezeken kívül mindössze egy felnyitható ülőkéjű kisszék szolgál díszletül (színpadkép: Pavol Andraško). Aki nem tudná, egy cirkuszban vagyunk. Cirkuszban, ahol csak két ősi hivatás létezik, a bohócoké és az artistáké. A többiek csak bevándorlók. Mindezt Joe Saul (Marián Geišberg), az öregedő artista mondja barátjának, Ednek (Ján Kroner), aki bohóc. Párbeszédükből sajátos fajelmélet bomlik ki, mely a vérségi leszármazást hangsúlyozza. A deresedő hajú artista vetélytársa a Mordeen (Lenka Košická) szívéért/birtoklásáért (?) folytatott küzdelemben Viktor (Martin Kaprálik), az „idegenvérű”, a klánon kívüli, Joe társa a manézson. Első ránézésre egyszerű szerelmi háromszögnek tűnik, a recenzens már-már unottan hátra is dőlne székén, mondván: ilyent már sokat láttunk. Ami kiemeli a Steinbeck-adaptációt (mondjuk most már el: a Lángolás című, 1950-ben megjelent kisregény feldolgozásáról van szó) a kulcslyukdrámák tömegéből, az az, hogy itt nem pusztán az asszonyi hűség próbatételéről, illetve a fiatal amorózó és az idős(ödő) férj vetélkedéséről van szó. Mert csak látszólag kettejüké a főszerep, valójában a véré, melyet Joe Saul eszelősen át szeretne örökíteni. Mordennek tehát a rendezői intenció szerint egyszerre kéne „szent edénynek”, szenvedélyes szeretőnek és hűséges hitvesnek lennie. Ehhez a komplexitáshoz Lenka Košická – az általunk látott előadásban – kevés. Legjobban a középső szerepkör áll neki, mikor egy stilizált, mégis nyersen erotikus jelenetben elcsábítja Viktort. Mert hogy ki csábít el kit, egy percig sem kétséges... Egyébként inkább egy szerelmes, de határozatlan tinilányt alakít, legalábbis az előadás első harmadában.

A cirkusz után – mindössze egy világításbeli váltással jelezve – a szereplők a farmjukon vannak. Hogy hogyan kerültek oda, az előadás nem igazít el. A hinta – melyen Marián Geišberg fejjel lefelé lógva is virtuóz módon mondja szövegét – most asztalként funkciónál, de a probléma továbbra is ugyanaz: a vér szerinti utód hiánya. Ekkor Mordeen bejelenti, gyermeket vár. Ez a mondat, ez a momentum, ha lehet, még feszültebbé teszi a már eddig is „sűrű” darabot. A feszültség szinte testet ölt, templomi csönd tölti be a színháztermet, nemhogy köhinteni nem lehet, az ember levegőt is csak halkan mer venni. A feszültség oka: a vér szerinti apaság kérdése. Hogy kié a gyermek, nem áruljuk el.

Štefan Korenči és Anton Korenči jól mondható szlovák szöveget írtak a darabhoz, melyet a kiélezett emberi helyzetekben nem ritka nyers durvaságot is vállaló, jó színvonalú színészi játék jellemez. Talán csak a darab nem bizonyosan transzparens végét kellett volna átláthatóbbá tenni, s az egész előadást feszesebbé, hogy az A.HA. Színházban eltöltött esténket felhőtlennek nevezhessük. ĺgy csak nem rossz...