Adventi ébresztő

Tudományos tanácskozás Németországban. Az egyik vendéglátó ázsiai kollégáját várja a reptéren. Mikorra az elintézi a szokásos formaságokat, éppe- indulásra kész a városi gyorsvonat. A német karo- ragadja vendégét, futásnak erednek, s még sikerü- felugraniuk a szerelvényre. Lihegve huppannak le az ülésre, s a vendégváró diadalittasa- megjegyzi: „No, mégis elértük! Nyertünk tíz percet!” Az ázsiai tudós csodálkozó tekintette- kérdezi: „És..., mit fogunk vele kezdeni?”

Kérdésével, lehet, arra utalt, hogy a közlekedési eszköz „elérése” miatt a kalauz nemcsak hogy nem érkezett normálisan, emberi módo- köszönteni őket, de még csak bemutatkozni sem volt ideje!

És valóban, mire nekünk az olya- dolgok, melyeket „elértünk”, ám kifulladva, idegesen, szeretetlenül? Tényleg, hogya- fogjuk győzni a megérkezett időszakot, melyet úgy hívunk, advent? Milye- érzéseket vált ki Önökbő- ez a szó? Azt jelenti, eljövetel, éppe- ezért – mint minde- várakozásná- – fokozottabba- tudatosítjuk az idő múlását, elvárásaink vannak, talá- türelmetlenek vagyunk, lehet, feszültek is. A gyerekek azt kérdezik, hányat kel- még aludniuk, miközbe- a felnőttek közü- sokaknak kedvük lenne talá- azt mondani: „Már megint? Hogy roha- az idő!” Sőt, tá- még azt is: „Bárcsak utána lennénk már!” Utána lenni!

Az adventi „érkezést” a könyörtelenü- rohanó Idő keretezi. Elmélkedjünk e- egy kicsit ez idő egyik legkézenfekvőbb szimbólumán, az ébresztőórán. Egyszerű vekker, s akár négy mutatója is lehet, miközbe- mind a négy val- valamiről. Mint példáu- a nagy- és a kismutató: látszatra mintha mozdulatlanok lennének. És mégis, bárhányszor ha rájuk nézünk, mindig más helyzetbe- vannak, kétségtelenü- haladtak előre. A mi elszálló óráinkat és napjainkat szimbolizálják. Ha hagyjuk magunkat becsapni, s elhisszük, hogy mozdulatlanok, s a lelki tétlenségbe- mi magunk is megállunk, megeshet, hogy nemcsak ez a decemberi, hanem a mi egész életre szóló adventünk is elszalasztott lehetőség marad csupán. Öt perc múlva tizenkettőkor ráébredni arra, hogy hányszor elhanyagoltuk, „nem értük el” a születő Jézust, lehet, már késő lesz. Igaza volt Goethének, mikor azt mondta: „A haszontala- élet, idő előtti halál.”

A kis- és nagymutató látszólagos nyugalmáva- ellentétbe- ott a másodpercmutató. Szüntele- mozgásba- van, könyörtele- rendszerességge- méri a múló időt. Bár az é- belső órám vánszoroghat ugya- elviselhetetlenül, vagy akár rohanhat is őrülte- – a másodpercmutató a maga abszolút függetle- tempójába- akkor is csak pontosa- egyforma perceket mér. Felhívás ez: milyenek lesznek valójába- az é- adventem percei, órái, napjai – istentele- sivárságba- elfecsérelt időszak, vagy értelmet kapnak az egy élő Iste- eljövetelének várásában? Mikor a hegyekbe- jártam, vezetőm figyelmeztetett, nézzek jó- a lábam alá, mert a csúcs elérése függ minde- egyes lépésemtől. Hasonlóa- va- ez az adventte- is: minde- apró lépés számít, minde- tovaszálló pillanat és nap. Ezektő- függ, hogy feljutok-e a csúcsra, aho- találkozom Istennel, vagy újra csak letáborozom a felszínesség kényelmes útján. A karácsonyi nyalánkságok, az ajándékok és a nyugalom természetese- hozzátartoznak az ünnephez. Csakhogy... Ellensúlyozzák-e szívem üres, „lekésett” Betlehemjét? Az advent nem folklór, hanem a moder- ember ismételte- időszerű felszólítása az érett, személyes választásra, aminek sürgőssége a negyedik, ébresztő mutatóba- rejlik. Ellentétbe- a többivel, ez egyáltalá- nem mozdul. Figyelmeztető szerepe van: közeledik az a konkrét pillanat, bibliai nyelve- szólva „az idő beteljesedése”, mikor eljö- az Úr, hogy megbizonyosodjék, számomra és bennem megszületett-e már? Végü- is, nem úgy van-e, hogy decemberi adventjeim lényege az egész életem lényegét tükrözi? Hisze- az életem is várakozás, melynek végé- „e- akarom érni” a találkozást Krisztussal. Ám amíg az ébresztőóra csörgését a végtelenségig tologathatom, az utolsó ébredés pillanatát nem: bár nem tudom, mikor születik meg számomra egyszer s mindenkorra Jézus, és é- az ő számára, de azt tudom, hogy az „utolsó karácsony” pillanata a másodpercmutató minde- ütéséve- pontosa- egy másodpercce- közeledik. S ez az a titokzatos létóra, mely szépe- lepergeti életem adventjét. Ellentétbe- a vekkerrel, amelyik az éjjeliszekrénye- áll, ezt nem lehet sem át-, sem megállítani.A szerző római katolikus pap