A vízi világ mint metafora

A kemény társadalombírálatáról ismert Európa-díjas rendező (Ismeri a Szandi-mandit?, Koportos, Vakvilágban, Recsk 1950–1953 – Egy titkos kényszermunkatábor története) „vissza a természethez” alapon már vagy tíz évvel ezelőtt észrevett valamit, ami ott helyben megmozgatta a fantáziáját.

Most derül ki, hogy szenvedélyes horgász?

És hogy milyen viccesek a halak? Nem, nem vagyok horgász. Nem is leszek. De akárhová megyek is, ha meglátok valakit, a hivatásomból eredően azonnal filmben gondolkodom. A vízi világ mindig érdekelt. Szép táj, csend, folyó, behajló fűzfák…

… tiszta romantika.

Vagy egy vízi razzia, a budapesti vízi rendészet embereivel. Megkérdeztem őket, hogy beszállhatnék-e egyszer a csónakjukba, és mondták, hogy nyugodtan mehetek. És innen kezdődik a történet: volt a csónakban egy 60-65 év körüli halőr, vele szeltük a Dunát Dömsöd felé, és arra emlékszem, hogy egy helyen, ahol a Dunához meglepően nem illő éles kanyarral elfordul a víz, arra lettem figyelmes, hogy a parton hirtelen felugrottak az emberek. Addig fűzfák, virágok, napsütötte táj, szelíden horgászó emberek, ott meg mint ahogy a bolhák ugrálnak ki egy elvágott szájú zsákból, mindenki szaladt, amerre látott. A 65 éves halőr pedig a helyzettől és a látványtól megszólítva érezte magát, hogy itt neki most valamit tennie kell, és amint a csónak a parthoz ért, kiugrott, és futni kezdett az emberek után, hogy elkapjon valakit. Egy ilyen idős férfi elől természetesen könnyű elszaladni, s el is tűnt mindenki a távoli bokrokban. Egyvalakit azonban mégis sikerült elkapnia. Egy gyereket. Egy fiúcskát. De olyan mértékig felhergelte magát a pacák, hogy bizonyára önmaga előtt is, meg a rendőrök előtt is bizonyítani akart. Kikapta a gyerkőc kezéből a botot, és darabokra törte. Ez akkor nagyon mély benyomást tett rám, de a következő filmjeimmel más irányba mentem. Az évek során azonban többször is felmerült bennem. Azt mondtam: ha ez ennyire bennem él, és nem tudom kiirtani magamból, akkor ennek oka van. Akkor én a halőrökről csinálok filmet.

Ennek ellenére mégsem igazán róluk szól a film.

Azért nem, mert közben rájöttem, hogy a vízi világ tulajdonképpen metaforája a magyar társadalomnak. Vannak nagy emberek és kis emberek, mint kis halak és nagy halak. A nagy halaknak pedig mindig módjuk van arra, hogy megússzanak valamit. A kis halaknak nincs.

Egy idős kisnyugdíjast hoz közel a film, akit példásan meg is büntetnek – néhány szerencsétlen hal miatt.

János a macskájával él magányosan, s mivel rossz időben van jó helyen, lecsapnak rá, és nem tud menekülni. Egyébként nincsenek a filmben titkos felvételek. A kockás inges fiú is vállalta az arcát, az, aki halat fog, és hazudik a halőröknek. Mi is ugyanúgy izgultunk, mint ő, hogy mi lesz. Csak az nincs a filmben, hogy hányszor szólítottak fel minket, hogy álljunk le a kamerával. Nem álltunk le. Sikerült megértetnem velük, hogy nem ellenük szól a film, hanem csak azt akarja megmutatni: ilyen a világ.

Bátor, nagy erejű játékfilmjei után szakmailag mi a kihívás egy ilyen félórás dokumentumfilmben?

Én ezeket nem is dokumentumfilmeknek nevezem. Ezek rövidfilmek, amelyekben szinte csak képekben fejezem ki magam. Itt vagy nincs, vagy csak nagyon kevés a párbeszéd. És ez bennük a kihívás. Egyszer minden valamirevaló filmrendezőnek el kell jutnia oda, hogy a némafilm példázatával, tehát verbális magyarázat nélkül érje el azt, amiért készült. A játékfilmhez való pénzszerzési históriához nekem már nincs kedvem, és nem is biztos, hogy az én életkoromban ezt még folytatni kellene. Szerintem eljött az ideje, hogy inkább ilyen jellegű filmeket készítsek. Ezek eléggé személyes filmek, hiszen a legtárgyszerűbbnek tartott dokumentumokban az ember legbelsőbb énje is kitörölhetetlenül ott van.

Gondolatban bizonyára már a következő munka foglalkoztatja.

Nem tartozom a csörtető, törekvő rendezők közé, akiknek teljesen mindegy, hogy mit. Csak forgassanak. Tehát nem hajt a vágy, hogy az idén is mindenképpen csinálnom kell valamit. De volt nemrég egy fura élményem, talán érdemes lenne energiát fektetni bele, hogy megnézzem, mitől olyan, amilyen. Valamit láttam. Jiří Menzel barátom sok ilyet látott, én nem. El is csodálkoztam rajta rendesen. Egyelőre magánügy. Lehet, hogy utána megyek. Valami azt súgja: érdemes lenne.