A versmondók hajója úszik tovább

Verseny vagy fesztivál?

E kérdés sokakban megfogalmazódik, már csak azért is, mert a vers- és prózamondás nem mérhető mechanikus vagy elektronikus eszközökkel. Mindig szubjektív, mindig a pillanatnyi teljesítmény, az akkor és ott elmondott szöveg a fontos, s annak hatása zsűrire, közönségre és nem mellesleg visszahatása a szövegnek, irodalmi alkotásnak magára az előadóra, számít igazán. Hogy a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Verséneklők és Lírai Kisszínpadok Versenye a legnagyobb, a legtöbb diákot, pedagógust mozgósító rendezvény, az ma már nem vita tárgya. Azon viszont a jubileumi évadon többen elgondolkodtak, hogy nem kellene-e az egyébként feszes versenyen némileg lazítani, könnyedebbé, fesztivál jellegűvé tenni. A kérdés ugyan indokolt, a díjak személyesítése, nevesítése szóba jöhet, vagy a díjazás, a sávozásos rendszer módosítása is, de nem ez a gond. Probléma akkor van, amikor egy gyermek, az országos döntős azért sír a pódiumról lebotorkálva, mert nem lett díjazott. Miért ez a borzasztó sikerorientáltság? Nem elég kiváló eredmény az, hogy egy kisdiák ott van a szlovákiai magyarság versmondóinak országos élvonalában? Mi hajtja a gyereket? Díj, siker, jobb jegy, megfelelni vágyás? Nem tudom. Nem tudom elégszer mondani: aki az országos fordulóig eljutott, már mindenképpen győztes. S ugyanezt elmondhatom azokról is, akik már az iskolai forduló után nem jutottak tovább, mert ők is győztesek! Legyőzték önmaguk félszegségét, gazdagodtak egy szöveggel, közelebb kerültek az irodalom káprázatos világához.

Mozgalom és szakma – avagy nesze neked, zsűri?

A Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen résztvevők egy mozgalom részesei. Tudnak-e róla vagy sem, ez így van! A megmérettetésnek megvannak a maga szakmai szempontjai. Tudom, hogy mindenki a saját gyermekét, tanítványát látja a legjobbnak, tudom, hogy minden felkészítő azt szeretné, hogy gyermeke díjazott legyen. Azt viszont tudni kell, hogy nem lehet mindenki első. Képzeljük el, milyen nehéz egy teljesen szubjektív értékrend szerint a versenyen jelenlévők közül a zsűrinek kiválasztania az arra legérdemesebbet. S éppen ezért ne tessék sem folyosón, sem a gyerek előtt részrehajlással, hozzá nem értéssel, netán szakmaiságuk megkérdőjelezésével illetni, vádolni a tisztelt zsűrit! A szervezők mindig felelősen válogatják meg azokat az embereket, akiknek dönteniük kell, s higgye el mindenki, nincsenek könnyű helyzetben. Aki hajózni akar, annak el kell fogadnia a kapitány utasításait. Az is tény: a hajón matrózok is kellenek, gépészek, altisztek és első tiszt is. Minden hajós tudása, munkája, érdemei alapján választtatik ki megfelelő, meghatározott posztjára.

Az a bűvös pár nap

Annak a pár napnak, amely verseny és fesztivál, idén a huszadik évforduló jegyében kellett lezajlania. Magunk közt szólva valami jubileum okozta különösebb emelkedettséget nem észleltem, ami viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez hiba lenne. Akinek a tizenakárhányadik versmondó verseny is ünnep tudott lenni csak úgy, önmagáért, annak nem tűnt fel az évforduló. De ha már jubileumi, akkor nézzük meg a programot is! A verseny mindenek előtt! – célt ne hagyjuk figyelmen kívül. Azért van ez az egész, hogy a megmérettetés akadálytalanul folyjék, s ami ezen túl kísérő program, látnivaló, műsor, adalék, az szolgálja a résztvevőt, a kísérőt, a betérő vendéget. Ez túlnyomórészt sikeredett is, talán egy pici hiányérzetem a legkisebb résztvevők szórakoztatásával van, nekik még lehetett volna némi jutalomjátékot, zenét, bábszínházat, mozgást, kézművességet kínálni. Bár a gyerkőcök feltalálták magukat.

A nagyobbak, a felnőttek viszont a legkényesebb ízlésnek is csemegeként szolgáló előadásokat láthattak, Mácsai Pál Örkény-monológját, Gál Tamás és Lakatos Róbert Jöttünk külhonból… című káprázatos előadását, Jakubecz Jakab Lászlót és a Deja Vu zenekart, irodalmi matinét Tőzsér Árpáddal, Koncsol Lászlóval, Kovács Magdával, Hizsnyai Zoltánnal. Emellett élvezhették Mács István rimaszombati fotós kamarakiállítását, kirándultak Hanvára, Sajógömörre, és gyalogoltak sokat, szállásra, ebédre, s vissza, mert ilyen a lehetőség enni és megszállni. Nem jó egészen, de ha ennyi s ilyen van, hát ennyi s ilyen van. Más országos rendezvényeken sincs talán nagyobb kínálat ebből. Talán még ilyen se. S volt gála! Nem is akármilyen! Pazar, pergő, pillanatig sem unalmas. Ahol meghallgathatták a kategóriák legjobbjait. Utána viszont suta és gyors elutazás, még csak kiélvezni sem lehetett a sikert. Sok nyertesnek még gratulálni sem tudtam, szót váltani sem velük. Ezen lehetne finomítani, nem kéne elrohanni, ünnepelni kéne még, boldogan és akár kicsit szomorkodva is.
Kategóriák, gondokkal és örömökkel

A legkisebbek, az első kategória versenyzői csupa kis gyémánt. Mindegyik! A győztes versmondó kislány, Haris Katalin egy ennivalóan édes kis valaki, aki teheti, hallgassa majd meg a Pátria rádióban, mit tud ez a pici lány, ahogyan a többi győztest is! Hasonlóképpen a vershez, a próza is igen erős volt idén. Három fiú vitte el az első három helyezést. Ez külön öröm nekem is. A második és a harmadik kategóriában, amelyek sok évig kritikus, átmeneti színvonal-ingadozással kínlódó kategóriák voltak, idén megtáltosodtak. A még kisgyerek, már kamasz, majdnem kész emberkék vers- és prózamondók voltak nekem a meglepetés és a remény, hogy itt komoly fejlődés, erős színvonal tapasztalható s vártható a jövőben.

Szomorkássá tett viszont a negyedik kategória versmondása, amely korábban csemegéje volt a vájt fülű zsűriknek és egyszeri hallgatóknak, mert hogy idén mintha… Szóval nem mélyrepülés, csak erős hiányérzet.

Az ötödik kategória, a felnőttek, igen a felnőttek, bizony alaposan megfogyatkoztak. Motiváció hiánya, a segítő műhelymunka abszenciája, vagy méla közöny? Nincs válaszom, nem tudom, de egy kis utánajárást megérdemelne ez a kérdés. Minden aggályom ellenére, hogy elfogy egyszer ez a kategória, köszönöm a résztvevőinek az áldozatot. A lírai színpadok kategóriájában a profizmus meg műfaji kilengések, jelképrendszerek hatása, színészi játék kontra csoportmunka kérdések halmozódtak fel fedélzetemen. Itt is nagy szükség lenne módszertani segédanyagra, képzésre, az utánpótlás nevelésére. Kissé elvinni mozgalom szintre, hogy abból növekedhessen ki a szakmai háttér. A zselízi Múlt-„Átalakítás” jó nyomvonalon van, ahogyan a Karinthy szellemét megidéző két komáromi fiatalember is.

Az énekelt versekhez nem értek, lévén olyan botfülem, hogy sétálni lehet vele, de azt azért állítom, most megtalálta a zsűri a szlovákiai Alanis Morissette személyét a farnadi Saróka Liliána személyében. A kicsi lány elindult a pályán, érdemes őt figyelni.

Menjen a hajó!

Menjen a hajó, mert mennie kell! Aki járt már valaha is a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Verséneklők és Lírai Kisszínpadok Országos Döntőjén Rimaszombatban, az tudja, hogy milyen csodálatos közösségformáló, építő és megtartó ereje van a rendezvénynek.

Jó kedvet adni, ezt javasolta Juhász László a Tompa-szobornál a rendezvény nyitónapján. Köszönöm! Megvolt. Most hajózzunk tovább!

Díjátadó gála és a győztes produkciók Rimaszombatban (II.) from www.televizio.sk on Vimeo.

Díjátadó gála VI. kategória – vers, próza, énekelt versek from www.televizio.sk on Vimeo.