A válás néma tanúi III.

Két alkalommal is foglalkoztunk már a válás áldozataival, a csonka családba kényszerült gyermekekkel. A példákat, e szomorú történeteket Gál Vera, a Pozsonyi Diagnosztikai Központ pszichológusa mondja el nekünk, hogy okuljunk, amíg nem késő. ĺme a második történet, és még mindig nincs vége. Figyeljék a szombati Új Szót, benne a Családi Kört!

Esetleírás

A kisfiúnak külföldi édesapja volt. Olyan közegből jött, ahol egészen mások voltak a társadalmi kulturális és az erkölcsi normák, ahol a nő neve hallgass, ahol csakis arra szorítkozik az anya szerepe a családban, hogy kielégítse a férje szükségleteit, hogy csak a háztartás és gyermeke alapvető létfenntartási szükségleteinek biztosítása legyen a feladata. Az összes többi jog kizárólag a férfit illeti meg, ő határozza meg a gyermekek nevelési formáit is. Mind a ketten – a maguk módján – szerették a gyermeket, de mint házastársak a kezdet kezdetétől nem voltak egy hullámhosszon, nem tudtak egy családban élni. Matyi négyéves volt, amikor az anya kezdeményezte a válást, a kisfiú az ő gondozásába került, de az apával továbbra is találkozhatott. A baj ott kezdődött, hogy az apa nagyon nyeregben érezte magát, a gyerektől semmiféle elvárásai nem voltak, semmi feladattal nem bízta meg őt, a fenyítést, a nevelést csakis az anya végezte. Az apa minden együttlét alkalmával gazdag ajándékokkal halmozta el a fiút, amikor együtt voltak, nem volt ideje vele foglalkozni, ezért talán saját magát akarta pótolni ezekkel a tárgyakkal. Azzal, hogy éttermekbe küldte, minden egyes alkalommal sok pénzt adott neki, sőt amikor kilencéves lett, még azt is megengedte neki, hogy éjjelente autót vezessen. Később magával vitte őt éjjeli szórakozásaira, a kaszinókba, a játéktermekbe, tehát a gyermek kiskirálynak érezte magát mellette. Az apának nemcsak a vállalkozásából volt rengeteg pénze, hanem mindenféle kétes ügyletekbe is belebonyolódott, s tette ezt gyakran a fia szeme előtt, mintegy kioktatva őt az életre.

Mivel a hétköznapok sokkal kényelmetlenebbek voltak, a követelmények pedig Matyit sem kerülhették el, ő ezeknek nem akart megfelelni, és természetesen a könnyebbik megoldást választotta, nagyon sokszor elszökött az apjához. A probléma akkor kezdett a maga teljes valóságában megmutatkozni, amikor már nemcsak délután, hanem délelőtt, iskola helyett is az apjához ment, aki mindezt tolerálta, mert a közegben, ahol ő felnőtt, ez nem számított rendellenesnek, ott a kötöttségek nem voltak annyira szigorúak, egészen más értékrendszer uralkodott. Mindenért az anyát vádolta, és elhárította magáról a felelősséget. Az anya közben újra férjhez ment, de az új férje sokkal idősebb volt, már nagykorú gyerekei voltak, nem tudta megérteni a kisfiú problémáit, állandóan bántalmazta őt, így Matyinak megint csak menekülnie kellett. Ez a menekülési vágy mindennél erősebb lett benne. Végül hozzánk került, de ekkor már annyira rögződött a tudatában a szökési vágy, hogy a problémáit nem tudta máshogyan megoldani, tőlünk is megszökött, elment az apja után. Nem csinált semmi rosszat, nem kellett büntetéstől félnie, de rögtön ehhez a módszerhez folyamodott, megfutamodott. Ezt a bonyolult helyzetet úgy próbáltuk megoldani, hogy családterápiára küldtük a szülőket is. Olyan irányban igyekeztünk őket terelni, hogy maguk oldják meg a nehézségeket, de a kisfiú minél kevesebbet sérüljön. Meg is próbálták, de csak pár hónapig bírták ki, aztán újra elkezdődtek a szökések. Akkor a bíróság olyan ítéletet hozott, hogy Matyi két hétig az egyik szülőnél, két hétig a másiknál lakjon. Ez a megoldás nem előnyös, mert nem stabil alap, az állandó változások, a hozzáállás, az értékrendszer, az életstílus ilyen gyakori változtatása nem tesz jót egy gyermeknek sem. Matyi ebben az időben egyre jobban megismerte apja alvilági közegét, kipróbálta a kábítószereket, és a vége az lett, hogy rövid időn belül újra hozzánk került. Nagyon sokat foglalkoztunk vele, de már nem volt más kiút, csak a gyermekotthon. A fiú öngyilkossággal fenyegetőzött, hiába magyaráztuk neki, hogy a szüleit nem veszíti el, találkozhat velük. Intelligens fiúcska volt, jól tanult, de a szökési vágy annyira elhatalmasodott rajta, annyira megszokta a szabad életet, hogy képtelen volt korlátok között élni, megszokni a szigorú napirendet. A gyermekotthonból is megszökött. Fél év után javító-nevelő intézetbe került. Sorsának iránya sajnos már annyira adott, hogy nagyon nehéz lesz megszabadulnia terhes örökségétől.

Az apa azóta elhagyta az országot, tehát nem találkozhatnak. Ha nincs az apa erős befolyása, akkor talán másként alakult volna az élete. Az édesanyja eléggé befolyásolható, nem határozott személyiség, nem tudott beleszólni a nevelésbe, viszont gyengéd érzelmeket táplált gyermeke iránt. A kisfiú a mindennapjaiban, amikor érzelmekre volt szüksége, hozzá futott, mert nála mindig megtalálta a szeretetet, de sajnos, az apa hatása erősebb volt. Annak ellenére, hogy érzelmi gazdagságra vágyott, nem tudott túllépni az árnyékán. Utolsó beszélgetésünk alkalmával az anya megígérte, hogy elválik a fiáért, és magához veszi, mert mindennél fontosabb számára. De vajon képes lesz-e arra, hogy megtartsa maga mellett?

Hogyan lehetett volna segíteni?

Napjainkban nagyon tipikus eset, hogy az apa a saját lelkiismeretét igyekszik elaltatni azzal, hogy megvásárolja a gyereket, nem tudatosítva, hogy ezzel elrontja. A szeretetet nem lehet anyagiakkal pótolni. Ha a gyermekre nincs ideje, ha elhárítja magától azzal, hogy pénzt ad, ajándékokkal halmozza el – aminek a gyermek természetesen örül –, igazi értékeket nem ad neki. Végső soron a gyermeken áll bosszút, neki tesz rosszat.