A tűzzel játszik az ember, amikor ír

Ezekre a kérdésekre is választ kapott a közönség március 22-én a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében, ahol az Irodalom és eső című est vendége Egressy Zoltán dráma- és prózaíró volt.

A kötetlen, jó hangulatú beszélgetés során pályájáról és műhelytitkairól Németh Zoltán irodalomkritikus faggatta a vendéget, aki 1998-ban Portugál című darabjával került reflektorfénybe, s nem csupán Magyarországon, hanem külföldön is az egyik legtöbbet játszott magyar szerzőnek számít. Nálunk Portugál című darabját a pozsonyi Nemzeti és a kassai Állami Színház is műsorára tűzte, a kassai Thália Színház a Vesztett éden és a Három koporsó című történelmi drámáit mutatta be. Csehországban egyszerre négy színház repertoárján szerepelt a Portugál. Első bemutatott darabjának nemzetközi diadalmenete őt magát is meglepte, vallotta be, elsősorban azért, mert úgy gondolta, a darab témája tipikusan magyar. „Ezek szerint azonban nem csupán magyar, hanem közép-európai” – vonta le a következtetést.

Egressy Zoltán irodalmi pályafutása nem drámaírással kezdődött, tudhattuk meg, 8-10 évesen focimeccsekről írt tudósításokat. Tizenévesként aztán jöttek a versek, „ma már nehéz olvasnom őket”, jegyezte meg.

Legelső drámájának itteni vonatkozásai is vannak, hiszen kedvenc költőjéről, a felvidéki születésű Reviczky Gyuláról írta. A darab Reviczky és utolsó nagy szerelme, Jászai Mari kapcsolatáról szól. Reviczky annak idején ledorongoló kritikát írt az akkoriban már nagy művésznek számító Jászairól, és a színésznő személyesen vonult be a szerkesztőségbe, hogy számon kérje a „firkászon” a kritikát. „Másnap már együtt teáztak – mondta Egressy. – Engem iszonyatosan érdekelt, hogyan zajlott ez az első beszélgetés köztük.” Szerencsére, tette hozzá, a darabot nem mutatták be rögtön, mert akkoriban még nagyon keveset tudott a színházról, és rengeteg hiba volt benne. (Tíz évvel később, átdolgozva került először színpadra.) Viszont rájött arra, hogy élvezetes dolog dialógusok révén karaktereket teremteni.

Történelmi drámái mellett – Reviczky, Vesztett éden (Madách Imre és édesanyja, valamint felesége tragikus háromszögéről), az 1848-as tematikájú Három koporsó – a másik fő vonulatot a mai magyar valósággal foglalkozó darabjai alkotják. „A szereplőim mindig nagyon akarnak valamit, csak nem sikerül nekik – jegyezte meg e darabok közös vonása kapcsán. – Nem sikerülés jellemző a darabjaimra, de próbálok ellene küzdeni, hogy valami végre sikerüljön nekik.” Elmondta azt is, hogy nézőként nagyon idegesíti, ha egy darabban a szereplők egyforma stílusban beszélnek – ahogy az író beszél: „Arra nagyon ügyelek, hogy a szereplőimnek külön nyelve legyen.” De nemcsak külön nyelvet ad nekik, hanem aprólékosan kidolgozza az életrajzukat, egészen odáig, hogy milyen jegyben születtek. A saját darabjait illetően nem zavarja, ha a rendezők más-mást hangsúlyoznak benne, esetleg ha túl hosszúnak találják, akkor meghúzzák, kifejezetten nem szereti viszont, ha hozzáírnak a darabjához, például „kibővítik” benne a káromkodásokat.

Németh Zoltán nem hagyta szó nélkül, hogy a drámaíró szinte minden mai darabjában feltűnik egy Bittner nevű figura. „Ki ez a Bittner?” „Ő az az ember, aki mindenért hibás, akit okolni lehet az életünk összes kudarcáért” – hangzott a rejtélyt megoldó válasz. Egressy Zoltán nem tartja magát tipikusan bennfentes színházi embernek, egyszer azonban a rendezésbe is belekóstolt: a Merlin Színházban 4 x 100 című tragikomédiáját állította színpadra, Sinkó László és Pogány Judit főszereplésével, és ez nagy élmény volt számára.

Mostanában a drámaírás helyett inkább a próza érdekli. A Kalligram Kiadónál tavaly év végén jelent meg Most érsz mellé. Történetek esernyő nélkül című novelláskötete – az est címében szereplő eső is a kötetre utal, mert a novellák nagy részében zuhog. Amellett, hogy a színpadra jellemző dialógusok helyett inkább a monológok uralják, a humor is kevésbé erőteljes szerepet kapott benne. Amikor e kötetéről egy esten Lévai Balázzsal és Jordán Tamással beszélgetett, az ismert színész-rendező megjegyezte: „Nekem ebből a könyvből két dolog jön le, az egyik, hogy nagyon magányos vagy, a másik, hogy szeretnél nő lenni”. Egressy Zoltán szerint egyik megállapítás sem helytálló, nem magányos és nem akar nő lenni. Az viszont igaz, hogy „ezek a történetek halálos szerelmek. Az írás nagymértékben játék, de halálosan komoly játék. Sőt, időnként utólag meg is történhet az, amit leírunk. Szóval a tűzzel játszik az ember, amikor ír.”