A te javadra

Ige: „Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. Tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!...

Ige: „Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. Tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!...Ti már ismeritek, nem úgy, mint fiaitok, akik nem ismerik, mert nem látták Isteneteknek, az Úrnak fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját.” (5Mózes 10, 11–13)

Nagyon érdekes és tanulságos hasonlatot mond Pálhegyi Ferenc pszichológus a Keresztyén házasság című könyvében. Arra mutat rá, hogy a vonat haladását a sínek nem korlátozzák, hanem segítik. Sem a virágos rét, sem a hangulatos liget vagy a zöldellő erdő nem megfelelő hely a vonat előrehaladására. Mert a sínekre találták ki. A biztonság, a gyors előrehaladás is csak ott biztosított számára. Az pedig, hogy a sínek mentén mi van, szemét és piszok, legális vagy illegális lerakatok, esetleg rét és liget vagy szépen gondozott kert, az már rajtunk is múlik. Az meg már emberi gyarlóságunk egyenes folyamodványa, hogy a szomszéd kertjét zöldebbnek látjuk. Pedig tudjuk, hogy a látszat csal.

A keresztyénséget sokszor értelmezik úgy, mint törvények, parancsolatok és főleg tiltások sorozatát, és ha ma egy nem keresztyéntől megkérdezzük, hogy mit gondol a hívőkről, akkor egész furcsa dolgok kerekedhetnek ki a válaszokból. A fanatikus rajongóktól egészen a képmutató farizeuskodókig terjed a skála. Vágjuk le a szélsőségeket, s meglátjuk, hogy a köztes tér még mindig nagyon színes, változatos képet rajzol elénk. De a törvény és a szabadság egyensúlyát mi is gyakran elvétjük, és leszünk „törvényeskedővé”, vagy válunk szabadosakká. Vagy ami szintén gyakori, hogy az egyik generáció, mely túl szigorúnak és nehéznek élte meg a „törvényt”, gyermekeinek túl nagy lazaságot és szabadságot enged, éppen ezzel okozva kárukat. A törvény értelmezésének kulcsát pedig így adja Mózes által kezünkbe az Isten: „Tartsd meg..., amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!” Nem büntetésül, nem is azért, hogy csupa jó dolgokat tiltson el tőlünk, hanem javunkra adja a törvényt. Nem lehetetlent vár tőlünk az Isten, hanem hűséget, szeretetet és engedelmességet. Nagy áldás, ha ezt így tudjuk elfogadni!

Mit kínál ezzel szemben a világ? Szabadság álarcába bújtatott megkötözöttséget, függőséget. A szabadon játszó gyermekek tudatába alattomosan oltja be a különböző rajzfilmek és mesék által az erőszakot, a könyörtelenséget, a hazug látszatot, hogy ha elrontottad a játékot, és egy életed elveszett, még marad további négy vagy öt. Gyűjtőszenvedélyük látószögében már rég nem a képeslapok, bélyegek meg szalvéták vannak, hanem a legfurább robotok és harcosok kártyái vagy figurái. A látott képet pedig gyermeki módon, veszélyérzet nélkül utánozzák.

A fiatalság az egyik legveszélyeztetettebb réteg. Ők is a szabadság zászlaját lobogtatva próbálják átlépni a korlátokat, a törvényeket. Kitörési, szárnyalási vágyukat sokszor segítik egy-egy kis pirulával vagy más „anyaggal”. Csak azt hallgatja el álnokul a kísértő, hogy ezeket a szárnyalásokat szokta követni a legnagyobb „mélyrepülés”, zuhanás, majd a szorosan gúzsba kötő függőség.

Később azt mondja, hogy szabadon dönthet a teste felől, hogy mit tesz vele, mivel „ékesíti” vagy „ékteleníti”. Majd korlátlan jogot formál a magzat fölötti döntésre is, könnyedén odadobva a siker, a karrier oltárára. És sajnos a kísértés csábítása a korral nem szűnik, csupán változik.

Mózes féltő szeretettel inti a népet a törvény és a szövetség megtartására. Az Úr Jézus is azt mondta, hogy nem a törvény eltörlésére jött, hanem hogy azt betöltse. ĺgy adva nekünk is a kegyelem védő korlátjai között szabadságot az engedelmességre, az Isten és a felebarát szeretetére. Bolond az a sofőr, aki az út menti korlátban vezetési stílusának és pazar kanyartechnikájának akadályait látja, de nem veszi észre a mögötte tátongó szakadékot!

A szerző református lelkész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?