A szponzoroknak nem jött be Trump legyilkolása Julius Caesarként

New York |

<p>Kiszálltak a New York-i előadás fő szponzorai a Trumpot meggyilkolt Julius Caesarként ábrázoló darab mögül. Számos hollywoodi színész, író és producer viszont bírálta döntésüket.</p>

Az atlantai központú Delta Airlines vasárnap közleményben tudatta, hogy a New York-i The Public Theatre előadása, amelyben a nyílt színen késsel ledöfik a Trumpnak maszkírozott Julius Caesart, nem egyeztethető össze a légitársaság értékeivel, az előadás rendezése és művészi koncepciója átlépte a jó ízlés határát, ami számukra vállalhatatlan, ezért gyakorlatilag azonnal megvonják támogatásukat.

A légitársaság után az észak-karolinai székhelyű Bank of America is bejelentette, hogy kiszáll a szponzorok közül, és pontot tesz a társulattal való egyéves együttműködésének végére. A bank Twitter-üzenetében azzal indokolta a döntést, hogy a Public Theatre előadásának célja a provokáció és a támadás, és amint ez nyilvánvalóvá vált számukra, úgy határoztak, hogy nem szponzorálják.

Számos hollywoodi színész, író és producer viszont a közösségi médián bírálta a szponzorok döntését - számolt be róla a The Hollywood Reporter. 

A Kártyavár című sorozat írója, Beau Willimon bejelentette, hogy bojkottálni fogja a két vállalatot: "Most már tudom, hogy hol nem bankolok többé, és melyik társasággal nem repülök. Az ilyen akciók szülik a félelem kultúráját. Támogatnunk kell a szabad véleménynyilvánítást, nem büntetni" - fogalmazott és hozzátette, hogy adománnyal fogja segíteni a társulatot, és másokat is erre bíztatott. 

A Central Parkban álló Delacorte Színházban május végétől játsszák a darabot. Oscar Eustis, a Public Theatre művészeti vezetője, a darab rendezője korábban azt mondta, a közönség számára világos lesz az előadásból, hogy semmivel sem védhető a mások elleni erőszak. 

Donald Trump Jr., az elnök fia vasárnap a Fox News ezzel kapcsolatos híréhez szólt hozzá Twitter-üzenetben azt firtatva, vajon mennyi adófizetői pénz fekszik ebben a "művészi alkotásban". Azt is felvetette, hogy vajon mikor válik a "művészet" politikai beszéddé, és "ez megváltoztatja-e a dolgokat?".

Shakespeare ókorban játszódó Julius Caesar című darabját gyakran játsszák modern környezetben és jelmezekben a mű általános érvényű mondanivalóját a jelenben értelmezve. 

A Public Theatre előadását június 18-ig játsszák a New York-i színházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?