A szlovmagy Portugál

<p>A jó sors akarta úgy, hogy a kassai Thália Színház magyar évadának harmadik premierje &ndash; Egressy Zoltán Portugálja &ndash; lett a Komáromi Jókai Színház kimagasló produkcióval idén aligha büszkélkedő évadának utolsó bemutatója.&nbsp;</p>

Nagyszerűnek tartom, hogy talán megint – és remélhetőleg nemcsak a kényszer folyományaként, hanem az egykor összetartozó, majd pedig két önálló színház kölcsönös szándéka okán – rendszeressé válik az előadások kölcsönös cseréje. A komáromi bemutatón, megvallom, kissé szorongva vártam a nézői visszajelzést, hiszen Egressy szövege nem éppen a széplelkűségéről ismert premierközönség fülének íródott. Ám aggodalmam alaptalan volt: még a legcizelláltabb fülek sem kérték ki maguknak a vaskos szövegeket. Forgács Miklós remek dramaturgiai munkát végzett, ahogy hazai magyar közegbe ültette át a darabot, ráadásul a társulat palóc nyelvjárásban prezentálta a hibrid kalkokkal (szlovák nyelvi hatást mutató tükörszavakkal és kétnyelvű szókapcsolatokkal) telitűzdelt dialógusokat. Ezek között a pikáns kétnyelvűségek között szinte megbújtak a népnyelv – egyesek szerint – színpadra nem való/illő kifejezései. Minden, de minden a helyén van ebben az előadásban. Mindamellett, hogy a játszók látható alázattal, élvezettel és példaértékű kollegialitással adják egymás alá a szöveget és a helyzeteket, az élvezetes és remekbe szabott egyéni színészkoncertek/miniatűrök láncolata, azaz az előadásban játszók teljesítménye külön ajándék a nézőnek. Nem lesz felsorolás, Szoták Andrea játékát mégis ki kell emelnem. Nem először látom őt színpadon, de amit a napozó Jucika jelenetében produkál, az egyenesen halálos dózis! Az előadás producereként és rendezőjeként Dudás Péter színművészt jegyzi a műsorfüzet. Bizonyára komoly előkészületek előzték meg a tényleges munkát, és azt is érzem, hogy nagyon meg akarta csinálni ezt az előadást. Nagyon jól tette. Ő is, hogy belevágott, és Czajlik József igazgató is, hogy teret, lehetőséget adott számára. Megvalósult egy alkotói álom. Nézhető, élvezhető valósággá vált. S mi röhögünk önfeledten. Önmagunkon… A kérdés azért ide kívánkozik: ilyen rokonszenvesen esetlenek lennénk? Ilyen kedvesen bunkók? Ilyen bájosan műveletlenek? Az előadás legközelebb június 14-én és 15-én tekinthető meg a Komáromi Jókai Színházban.Kiss Péntek József
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?