A szlovákiai magyarok is megtartják a magyar kultúra napját

<p>Szlovákia magyarok lakta településeinek jelentős részén, több tucat helyszínen tartanak ünnepi rendezvényeket a magyar kultúra napja - január 22. - alkalmából.</p>

A pénteki felvidéki ünnepi rendezvények sorából kiemelkedik a hagyományosan nagyszámú érdeklődőt vonzó dunaszerdahelyi ünnepség, amelyen mások mellett Vadkerti Imre, a Dunaág Néptáncműhely és a Kicsi Hang verséneklő együttes is fellép. A Pázmaneum Polgári Társulás és a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ társszervezésében megvalósuló programot este tartják a VMK színháztermében.

Kassán és Révkomáromban szombaton is lesz jelentősebb érdeklődésre számot tartó ünnepi rendezvény: Kassán, a Thália Színház Márai Stúdiójában a Vox Mirabilis Kamarakórus ad hangversenyt, Révkomáromban pedig a Duna Menti Múzeum dísztermében tartanak színes ünnepi műsort Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke részvételével.
   
A füleki Városi Művelődési Központban vasárnapig zajlik rendezvénysorozat Ismerjük meg egymást! mottóval. A szervezők a magyar közönség mellett a szlovák érdeklődőket is szeretnék megszólítani. A programban egyebek mellett színházi előadás, táncház, lemezbemutató szerepel. A program fénypontja egy operettgála lesz Pitti Katalin vendégszereplésével 24-én.
    
A magyar kultúra napja alkalmából a Felvidéken tartott legnagyobb rendezvényt vasárnap délután rendezik Galántán. A Csemadok Országos Tanácsa és Galántai Területi Választmánya által összeállított emlékműsornak a helyi művelődési központ ad otthont, az ünnepség keretében adják át a Csemadok Életmű Díjat, a Csemadok Közművelődési Díjat és a Gyurcsó István-díjat. Az ünnepségen a magyar kormány nevében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkára mond köszöntőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?