A Szlovák Filmhét közönségfilmje a Láthatatlan

ee
Pozsony |

Két év után ismét élőben, és nem távmoziban rendezték meg a Szlovák Filmhetet. A pozsonyi Lumiere moziban 47 filmet láthatott a közönség a hazai termésből. A közönségfilm Maia Martiniak Láthatatlan című alkotása lett.

A Láthatatlan a szülészeti osztályra viszi el a nézőt. Három nő történetével ismertet meg, és a szüléssel kapcsolatos traumáikat igyekszik láthatóvá tenni. A 2020-ban készült film bemutatóját követően nagy társadalmi vitát kavart.

Az idei, 8. Szlovák Filmhét fő szekciójában a múlt évben készült 29 szlovák, illetve szlovák koprodukciós filmet vetítettek újra. „Annak ellenére, hogy ezeket a filmeket tavaly már bemutatták a mozik, azaz lehetőség volt a megtekintésükre – egyikét-másikát a Lumiére moziban többször több időpontban is műsorra tűzték –, a filmhét alatt vetített mozgóképes produkciók egyharmadát többen nézték meg most, mint a bemutatójuk idején” – értékelte a hétvégén zárult eseményt Miro Ulman, a filmhét programfelelőse.

A közönségfilm mellett a legnagyobb érdeklődés Jan Bubeníček és Denisa Grimmová Az egerek a mennyországba valók című animációs filmje iránt mutatkozott. Ez az egész családnak szóló kalandfilm arra a kérdésre adja meg a választ, hogy születhet-e igaz barátság a kisegér és a róka koma között. Ezek mellett a legtöbben nézték meg Kerekes Péter 107 anya és David Ondříček Zátopek című mozgóképét, valamint két dokumentumfilmet, Lucia Kašová The Sailor és Barbora Sliepková Vonalak című rendezését.

A Szlovák Filmhét szombaton a Szlovák Filmakadémia Nap a hálóban díjainak ünnepélyes átadásával csúcsosodott ki, Kerekes Péter 107 anya című filmjének hatalmas sikerével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?