„A színház a kedvenc műfajom”

Halasi Imre: „Ha a társulatok a kritikusokhoz igazítanák a repertoárt, a nézőtér legtöbbször üres lenne.”Róbert Sándor felvétele Mi történt Önnel azóta, hogy főiskolásként, illetve friss diplomásként három előadást rendezett Kassán?

A Mikroszkóp Színpadhoz kerültem, majd két év után a Szegedi Nemzeti Színház rendezője lettem. Ezután tizenöt évet töltöttem Zalaegerszegen, ahol tíz éven át igazgatóként tevékenykedtem, majd négy évig a budapesti Operett Színház igazgatója voltam. Másfél éve szabad foglalkozású, független rendezőként dolgozom, ebben a színházi idényben hat produkciót rendezek.

Van kedvenc műfaja?

Nincs. Nekem a színház a kedvenc műfajom, ezen belül mindenevő vagyok, bármihez szívesen nyúlok, ha fantáziát látok benne, ha megérint a darab mondanivalója. Mindig az érdekel, amit éppen csinálok. Ez a zenés színház különböző műfajaira is vonatkozik. Kassáról konkrét ajánlat érkezett, ezt a darabot a színház vezetése választotta, engem pedig Pólos Árpád keresett meg. A szereposztásra is kaptam javaslatot, nagy örömmel dolgozom ismét Cs.Tóth Erzsébettel, aki a darab egyik főszereplője, és Pólos Árpáddal, aki a másik kulcsfigura.

Mivel zenés darabról van szó, magától adódik a kérdés: menynyire elégedett a kassai színészek hangterjedelmével?

Akkora hangterjedelmük van, amekkora ehhez a produkcióhoz kell. Szerintem jól meg tudják oldani ezt a feladatot. Bármerre járok, azt tapasztalom, hogy van igény a zenés darabokra, ezért örülök, hogy a kassaiak kisoperettet választottak.

A kritikusok viszont sokszor szembehelyezkednek a közönséggel, lenézik a zenés műfajt, másodrendűnek tartják...

Azért, mert még soha nem csinálták! Ha egyszer is kipróbálták volna, rájöttek volna, milyen nehéz színpadra vinni egy ilyen darabot. Más dolog valamiről írni, és más létre hozni, vagy végigjátszani. A kritikának Magyarországon, és gondolom itt is van egyfajta fellengzős, nagyképű mentalitása, amit én feleslegesnek, hibásnak tartok. Szerencsére a közönség másképpen szokott voksolni, és szerencsére a színházak általában a nézők igényeit követik, nem pedig a kritikusok véleményét. Szerintem ennek köszönhető, hogy még mindig létezik a színház. Ha a társulatok a kritikusokhoz igazítanák a repertoárt, a nézőtér legtöbbször üres lenne.

Ön szerint mi az oka ennek az egyre mélyülő szakadéknak?

Az elmúlt negyven-ötven évben belénk idegződött az úgynevezett „magasabb művészet” iránti elkötelezettség, és a kritikusok úgy gondolják, az ő feladatuk eldönteni, mi számít magas művészetnek. Ezért a vígjáték és a szórakoztató műfajok eleve hátrányos helyzetből indulnak. Az elmúlt huszonkét év tapasztalata azt mondatja velem, nem itt kell meghúzni a választóvonalat, hanem az előadások minősége a döntő tényező. Láttam én már klasszikus drámából rendkívül hitvány előadást, és egyszerű, zenés vígjátékból briliánsan szórakoztató produkciót.

Milyen mértékben kellett aktualizálni ezt a Szigligeti Ede népszínművéből készült darabot? Figyelembe vette a munka során a huszonegyedik századi néző igényeit?

Igyekeztem megőrizni a kor miliőjét, a 19. század elejének viselkedési formáit. Ez a díszletekben és a jelmezekben, az egész képi világban megnyilvánul. Az előadás modora viszont valószínűleg huszonegyedik századi lesz, hiszen mai színészek játsszák a szerepeket, az ő vérmérsékletükről, idegrendszerükről, játszási technikájukról árulkodik mindaz, ami a színpadon történik. A mai néző nem ugyanazt a játszási módot fogja látni, mint annak idején Szigligeti közönsége látott.

Az eredeti, Bajusz című népszínmű szövegét Tabi László korszerűsítette, aki köztudottan az irónia mestere volt. Kit vagy kiket figuráz ki ez a darab?

Örök emberi tulajdonságokat mutat fel. Nekünk nem a kifigurázás, a véleménynyilvánítás a feladatunk, a színészek nem „hülyéskedhetnek“ a színpadon, hanem komolyan játsszák végig a különböző helyzeteket, mert a komédia csak így működhet. Már az eredeti történet is a divatot majmoló, külcsín után epekedő magatartást, az emberi naivitást, a hiúságot állítja pellengérre. Tabi László nyelvezetében erősítette fel ezt a törekvést, a huszadik század hatvanas éveiben, és persze zenét íratott hozzá, ami az eredetiből hiányzott. Remélem, a kassai közönség jól szórakozik majd rajta március 21-én.