A sivatag virágának fekete könnye

De ez a virág, amelyikről a film szól, nem a sivatag homokjából hajtott ki a legnehezebb körülményeket is tűrő gyökérből és szárral. De sivatagi jellegénél fogva mindent túlél. A neve: Waris. Waris Dirie, és Szomáliából származik.

Waris, vagyis a „sivatag virága” (ezt jelenti a szó) egy csodálatosan szép lány, akinek élettörténetéről szól ez a döbbenetes mozi. Arról, ahogy Waris kivirágzik, nagy fájdalmakkal tűri a sivatagi (szomáliai) kegyetlen viszontagságokat, és virágzásának pompájával, vagyis szépségével kitör a névtelenek világából, s népszerűségét arra használja fel, hogy önzetlen segítséget nyújtson az olyan nehéz sorsú nőknek, mint amilyen ő maga is. S ezen nemcsak azt kell érteni, hogy a nincstelenség, a nélkülözés, az abszolút primitív élet szintjén cseperedik fel, hanem azt a teljes kiszolgáltatottságot is, amely a primitív népek ősi (törzsi) hagyományaiból fakad.

A filmajánló alapján annyit lehet tudni arról, mit látunk majd a moziban, hogy: „A szomáliai Waris Dirie a világ egyik legkeresettebb modellje az észak-afrikai sivatagból, egy nomád kecskepásztor családból jutott a divatlapok címlapjára és a fashion show-k kifutójára. Tizenhárom évesen szökött el otthonról egy rákényszerített házasság elől, több napig bolyongott a sivatagban, amíg eljutott a fővárosba, Mogadishuba. Rokonai hamarosan továbbküldték Londonba, ahol szolgálóként dolgozott a Szomáliai Nagykövetségen, egész kamaszkorát bezárva, tanulatlanul leélve.”

Ebből az ötpercnyi elbeszélésre elegendő alapból terebélyesedik ki a film, amely nem időrendi sorrendbe szedi Waris élettörténetét, nem is mesél el mindent részleteiben, csak ki-kiragad eseményeket, s inkább azokat az érzéseket próbálja közvetíteni, amelyekkel Waris közlekedik a világban: előbb az otthoni, szomáliai valóságban, később pedig Londonnak az ő gyerekkori élményeitől félévnyire távoli világában. A két realitás ütköztetése oly módon, ahogy Waris megéli, olykor-olykor mosolyt csal az ember arcára. De keserű mosoly ez. Keserű, mivel egyfelől derűvel tölt el, hogy Warisnak sikerül a kiemelkedés, másfelől, amikor az események elvisznek egy reményt keltő pillanatba, rögtön vissza is zuhantat a film a teljes kiúttalanságba, oda, ahonnan Warisnak szinte újból elölről kell kezdenie. Keserű mosoly ez azért is, mivel Waris életútja mögött ott sorakozik annak a sok-sok lánynak, nőnek a sorsa és kiúttalan története, aki ott maradt és ott kénytelen felnőni, ahonnan Waris (el)jött. Érdemes belenézni az asszonyok arcába, akiket a film megmutat. Abból sok minden kiolvasható. És talán ez az a többlet, amit a film hozzátehet az alapul szolgáló, bestsellerré vált írott történethez. A szomáliai életképek, amelyek mindenfajta stilizálás nélkül önmagukról beszélnek. Az a forró nyomor, az a sehova se vezető káosz, az a szellemi lent és az a lelki beszűkülés, amit a helyszíni képek közvetítenek, önmagukban a lesújtó hitelesség. S ehhez hozzájárul két olyan nagyszerű alakítás, amelyeket elnézve, amelyeken elámulva mindvégig kérdéses, van-e ilyen, létezik-e ilyen, lehetséges-e ilyen színészi beleélési képesség – ezt elsősorban a Warist alakító Liya Kebedére kell érteni. Ugyanakkor Sally Hawkins elrajzolt Marylin figurája – aki mindvégig kiáll Waris mellett – is tartós ismerősünkké válik. Liya Kebede úgy él a vásznon, hogy férfit-nőt az érzelmeibe von, „magáévá tesz” olyformán, hogy benne, vele, általa gondolkozunk, és élünk át valamiféle virtuális kegyetlen valót a film kegyetlenül hosszú két órája alatt. Ami alatt van ugyan üresjárat is, de ha a rendező nem fogna vissza valamit az őrületes töménységből a lelassított, szépelgő jelenetekkel, bele is lehetne pusztulni, legalábbis lelkileg nagyon bele lehetne fájdulni ebbe a filmbe. Erősen hatásvadász a zene, „slágergyanús” futamaival nagyon alátesz a látottaknak. Ám itt ez is jó, mert kiszakít a beleképzelés és a beleélés lehúzó örvényéből, s tudatosíttatja, hogy moziban ülünk, egy élet stilizál változatának vagyunk a szemtanúi. De így is kemény a valóság, ami lepereg előttünk. Véresen maradi jeleneteivel. Véresen kegyetlen ostoba tradícióival. Véresen kegyetlen tudatlanságával. Véres hiedelmeivel.