A Quimby, a Beatrice, a Magashegyi Underground is fellép az EFOTT-on

Budapest |

<p>Megvannak az idei EFOTT első fellépői. A szerdai bejelentés alapján a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, a Magashegyi Underground, valamint az Anna and the Barbies is játszik júliusban Miskolctapolcán.</p>

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén harminc év után rendezik meg ismét Miskolctapolcán; július 15. és 20. között a miskolci Egyetemváros és környéke ad otthont a találkozónak - közölték a szervezők az MTI-vel.    Az Anna and the Barbies énekesnője, Pásztor Anna tavaly novemberben született kisfiával, Benjivel fog utazni az EFOTT-ra. "Ugyanúgy készülünk a fesztiválszezonra, mint eddig. Benji még csak háromhetes volt, amikor már újra próbáltam, nyolchetes korában egy holland turnéra indultunk. Meg sem kottyant neki, hiszen már hatvan koncertet lenyomott velem, amíg a hasamban volt" - idézte fel Pásztor Anna. Mint elmondta, az Anna and the Barbies jelenleg a csapat következő stúdióalbumán dolgozik, amely novemberben fog megjelenni.    A kommüniké kitér arra, hogy az EFOTT szervezői a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építik fel a fesztivált. A zenei programot idén is döntő többségben magyar előadók adják, ugyanakkor meglepetések és újdonságok is várhatók.    A tervek szerint nyolc zenei színpadot állítanak fel, emellett például tíz kilométer kábellel, három kilométer kerítéssel és egy nagyjából ezerkétszáz fős stábbal készülnek az EFOTT-ra.    Tavaly Zánkán, tavalyelőtt Velencén tartották az EFOTT-ot, Magyarország legnagyobb hallgatói buliját, amelyet 1976 óta rendeznek meg. Az első a Pécs melletti Abaligeten volt, az elmúlt években Debrecenben, Dunaújvárosban, Baján, Orfűn és Szolnokon is volt EFOTT, rendszeresen mintegy 70 ezres látogatószámmal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?