A pillér és a vonal szerepeiről

Ferdics Béla ismét tükörrel dolgozik. A tükröződő felületek hatására a szemlélő egyrészt úgy érezheti, hogy a teremben elhelyezett objektumok széttagolják, elemeire bontják a teret, hiszen az aprólékosan kidolgozott vonalakat, mintákat, formákat tartalmazó objektumok mindegyike a teljes figyelmünket követeli. Másrészt pedig arra biztatnak, hogy koncentráljunk az összjátékra is: próbáljuk meg a tárgyak szerepét a kiállítási térrel összhangban dekódolni. Mindezek tetejébe ott van még az alapanyag jellemző tulajdonsága, hogy a tükörben meglátjuk saját magunkat. Az Esterházy-kastély északi szárnyában elhelyezett objektumok izgalmas kapcsolatokat teremtenek a fény, a tér és a néző között.

A kastély északi szárnyát eredetileg istállóként használták. Az épületrész architektonikai érdekessége, hogy a beltérben, a főterem közepén tartópillérek helyezkednek el. A kiállítótérnek ez a specifikuma jelentette Ferdics Béla számára a kiindulópontot. Ahogy azt a Dunaszerdahelyen élő képzőművész legutóbbi munkáiban láthatjuk, egy-egy installáció tervezésekor lényegi szempont, hogy az alkotás párbeszédben álljon a kiállítási térrel.

Az oszlop és annak szimbolikus tartalma eddig is jelen volt munkájában. Adriana Récka kurátor szerint Ferdics Béla alkotásaiban az oszlop egyrészt pozitív üzenettel bír – a stabilitás szimbóluma –, de negatív vonatkozásban is fellelhető – nem kívánt akadályként is értelmezhető.

Az oszlopokkal teli kiállítóhelyiség Ferdics Béla számára kihívást és fogódzót is jelentett. Hogy az alkotások kapcsolatban álljanak a térrel, a tartópillérek alaprajzát választotta kiindulópontul. „Minden tárgy a helyiségben a 48x48 cm-es négyzetet veszi alapul” – mondja az alkotó, hozzátéve, hogy ennek a számnak a megfelezett értékei is szerepet játszanak, tehát a 24, a 12, a 6, és így tovább. „Mintha egy oszloperdőben járnánk” – mondja Ferdics, aki számára ezúttal az oszlop mögé bújás, illetve a keresés lehetősége is fontos jelentések: az oszloperdőben járva kell megkeresnünk, megtalálnunk a kiállítási tárgyakat, és felfedeznünk a köztük létrejövő párhuzamokat.

Az installáció szervesen kapcsolódik az alkotó egy évvel ezelőtti önálló tárlatára, de az elmúlt évek In Situ művésztelepein való kísérletezései is fontos kiindulópontot jelentettek. Olyannyira, hogy a tavalyi Cadentia című tükörobjektumokat, melyeket a somorjai-sámoti román kori templomban láthattunk tavaly nyáron, itt is megtekinthetjük – formailag is kötődnek a mostani kiállításhoz. Ezek az objektumok a természetes fénnyel kommunikálnak, a beeső fénysugaraknak köszönhetően új fényeket festenek a falakra.

A kiállításnak címadó metszéspontok témájával egy kissé eltérő szemszögből ugyan, de már a tavalyi In Situ művésztelepen is kísérletezett: Behavior című alkotása egy különleges, növényekből felépített embernagyságú korpusz volt, melyet két személy viselhet, akik között a korpusz groteszk helyzeteket, metszéspontokat teremtett.

Az idei, Helembán megrendezett In Situ művésztelepen készült munkájában azonban ismét a formák és a geometrikus nézőpont dominálnak: a vonal kerül fókuszba. Ez a legegyszerűbb, látszólag banális geometriai forma a helembai vasúti hídon hívta fel magára az alkotó figyelmét: a híd közepén, az Ipoly folyó felett meghúzott vonal a Szlovákia és Magyarország közötti határvonalat jelöli. A vonal kettéosztja a teret – ez a gondolat szolgál kiindulópontjául annak a térbeli alkotásnak, illetve az abból stop-motion technikával készült videónak, amelynek fő szereplői a helembai vasúti híd, a híd szerkezetének fény-árnyék hatásai, illetve a Duna partján gyűjtött kavicsok. Hol jönnek létre az alkotó által keresett metszéspontok? Ferdics (az aktuális kiállításon is megtekinthető) videója számos összefüggésre mutat rá – a fény és az árnyék játéka során létrejövő találkozások ezeknek csupán az egyik lehetősége.

Ferdics eddig említett alkotásai – csakúgy, mint az In Situ művésztelep néhány korábbi kiadásán készült munkái, illetve az azokról készült fotódokumentáció – is megtekinthetőek most Galántán. Most azonban nézzük az aktuális, az Esterházy-kastély számára készített alkotásait.

A tárlat gerincét a tartópillérek között elhelyezett, tükörfelszínnel rendelkező dobozok alkotják. Az alkotó ezúttal belülről, rejtett fénnyel világította meg az objektumokat, míg a tükör felszínére mintákat kapart. A rejtett fénynek köszönhetően struktúrák, minták jelennek meg a tükör felületén, van, ahol egy figuratív elem bontakozik ki, máshol a helembai kavicsokból készült installáció mintáját fedezhetjük fel. A közös nevező ezekben az ábrákban a metszéspont keresése. „Ha megfosztjuk a rajzot a fénytől, akkor csak halvány vonalak maradnak, amelyeket alig érzékelünk” – magyarázza Ferdics. A rajzok a fény hatására kelnek életre.

A tartópillérek között elhelyezett objektumok térbeli alakja is jelentéssel bír, mondhatni szimbolikus értékű. Ezek egyfajta dobozok, magyarázza az alkotó. „Vannak ilyen kis dobozaink az életben, szeretünk benne elrejteni dolgokat. Emlékeket, fényképeket” – mondja.

A tartópillérektől valamivel távolabb eső másik objektumegyüttest nézve a helembai vasúti híd tartószerkezetének emlékét fedezzük fel. Ez a négy objektum különböző magasságú fémszerkezeten áll, miközben a felszínt képező tükörbe kapart, majd csiszolt geometrikus minta a híd szerkezetét idézi.

Ferdics Béla tárlatát járva az ember úgy érzi, itt minden mindennel összefügg. Az alkotások arra biztatnak, gondolkozzunk el az egyes elemek között fennálló összefüggéseken: izgalmas kapcsolódási pontokra lelhetünk a vonalak, a formák, az emlékek, sőt, talán saját személyes dolgaink között is.