A négyzet mint szabad zóna

De Ruben Östlund sem Cannesban, sem Los Angelesben nem gondolhatott arra, hogy filmje forgatókönyvéből színpadi változat készül, méghozzá Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színházban. A négyzet ugyanis szól a modern művészetről, a toleranciáról és annak határairól, a politikai korrektség és a szólásszabadság körüli dilemmáról, karikírozza a liberális életet, és groteszk képét mutatja a nyugat-európai értékrendszernek. Egy svéd kortárs művészeti múzeum főkurátora a történet hőse, akit egy nap, munkába menet kirabolnak. Christian (Pozsonyban majd Fabrice) nyitott és toleráns, sikeres, vonzó, anyagi biztonságban élő, modern gondolkodású férfi. Múzeumi csapatával egy konceptuális kiállítást készít elő, egy olyan (művészeti) teret, négyzetet, amelyen belül bőrszíntől, vallástól, nemi identitástól eltekintve mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Ez a kivételes négyzet tehát egy szabad zóna, amelyben a mások iránti törődés, a kölcsönös segítség és a bizalom a mozgató erő. És az egész történet ezen az alapon nyugszik.

Östland, akiben a világ máris az új Bergmant látja, még mielőtt hozzáfogott volna filmje elkészítéséhez, egy svédországi galéria megrendelésére, képzőművész barátjával karöltve előbb valós műalkotásként hozta létre a négyzetet. Hazájában és Norvégiában azóta négy városban követték ezt a példát. Az egyikben polgári tiltakozások színhelye lett a 16 négyzetméteres terület. Hol a menekültek mellett állnak ki a lakosok, hol a mozgássérültek mellett, hol az iskolai terrorcselekmények ellen emelik fel a hangjukat.

Darina Abrahámová, a készülő pozsonyi előadás dramaturgja hosszasan ecseteli, milyen nehéz volt megszereznie a film forgatókönyvének utolsó változatát, amely közvetlenül a forgatás előtt született meg, és még az sem egyezik mindenben a kész alkotással. Mint mondja: a színpadra állítás jogainak a megszerzése sem volt könnyebb, de abban már a svéd rendező is segítette.

„Egy kollégám látta a két és félórás filmet, és annyira tetszett neki, hogy három és félórán át beszélt róla – nevet Darina Abrahámová. – Később sokat gondolkoztam ezen. Ha egy negyven felé közeledő értelmiségit ennyire megérintett a téma, akkor ez a színházba is becsalogathatja a nézőket. S főleg ezt a korosztályt. Hiszen jönnek a húszasok, a harminc felé járók, az idősebbek, az ötvenesek, a hatvanasok, a nagyszülők az unokáikkal, csak épp a művelt, anyagi biztonságukat már megteremtett negyvenesek hiányoznak a nézőtérről. Miután én is megnéztem a filmet, azonnal felmértem, hogy nem lesz nehéz színpadra alkalmazni az anyagot. Néhány kortárs német szerzőtől eltekintve egyébként is kevesen írnak mai témájú, sokszereplős darabot. A repertoárszínházaknak pedig épp erre van szükségük, hogy a társulat több tagját foglalkoztatni tudják. Abban is biztos voltam, hogy lesz egy rendező, aki ezt örömmel színre viszi. Modern művészet, fiatal alkotók, akik nem az absztrakt festészetet képviselik, videoinstallációk, performance-ok, a sznobéria mechanizmusa – ez mind adott nálunk is. Éreztem azt is, hogy magát a svéd valóságot nem kell átírni, átigazítani a mi viszonyainkra, nem kell úgy tennünk, mintha nálunk játszódna a történet, anélkül is nagyon ütős lesz. A négyzet erős anyag. A film forgatókönyvét Ruben Östlund írta, aki annyi mindent látott már a világban, a pénzpiacon és az ideálok vásárán olyan remekül mozog, hogy finom iróniával tud beszélni róla.”

Két installációt láthat a néző a filmben. Az egyik semmi eredetiséget nem mutat. Tükrök között három kupac homok, de hogy ez mit jelent, azt senki nem tudja megfejteni. Nem baj, ez így roppant „művészi”. Az egyik kupacot tévedésből felporszívózza, tehát eltünteti a takarító. Ez sem baj, hiszen könnyű „visszaállítani”, nem olyan, mintha a Mona Lisa képe sérült volna meg. A másik installáció a négyzet. Egy tér, amelyben más szabályok érvényesek, mint a mindennapi életben.

„A bizalom, a biztonságérzet szabad zónája ez a behatárolt terület, ahol leteheti az ember a személyes dolgait, és nem fogja ellopni senki. Egy utópisztikus hely, ahol segítséget lehet kérni, ahol semmi rossz nem történhet veled. Ami nagyban még sehol sem működik, kicsiben, próbaszerűen viszont már igen. Egy kísérlet, amely azt bizonyítja, így is élhetnénk. Például előítéletek nélkül. Svédországban már szaporodik az ilyen négyzetek száma, de ha csődöt mondana az elképzelés, akkor is hasznos lesz az így kialakított tér, mert a hajléktalanoknak ott oszthatnak majd meleg ételt. Vagy egy pszichiáter ott ad majd tanácsokat az arra rászoruló tinédzsereknek. Az elsődleges kérdés most az: miképpen viszonyulunk az ilyen, köztereken felállított négyzetekhez?”

Bár a történet hőse férfi, Darina Abrahámová szerint lehetne nő is. Például egy szingli, aki alkalmi kapcsolataiból próbálja meg kihozni a legtöbbet. A négyzet azonban fel sem vet feminista kérdéseket, és nem a kapitalizmus primitív kritikája, nem akarja a nevetség tárgyává tenni a modern művészetet. Inkább a jelenlegi európai társadalmi krízisre utal. Arra, hogy bizonyos országokban hogyan kezelik az idegeneket és az alacsonyabb társadalmi rétegeket.

„Este tizenegykor írtam Östlund Facebookjára, és pár mondatban vázoltam neki, milyen kafkai úton jutottam el hozzá – meséli Darina Abrahámová. – Éjjel kettőkor válaszolt, hogy örül az érdeklődésünknek, és megadta a címet, kihez forduljak a szerzői jogok megszerzéséért. Megígérte, hogy eljön a február 2-i bemutatóra.”

Az előadás rendezője, Marián Amsler a tolerancia és a nyitottság határait keresi a darabban. Azt a határvonalat, amelynek átlépésével az ember elveszíti a maga tökéletes(nek hitt) énjét. Fabrice szerepét Alexander Bárta kapta, aki Darina Abrahámová szerint is a lehető legjobb választás, hiszen sugárzik belőle a jóság, az öntudatosság, a magabiztosság. Claes Bang dán színész tavaly Berlinben Európa-díjat kapott a filmben nyújtott alakításáért. Marián Amsler két korábbi nemzeti színházi rendezése, a Fanny és Alexander, valamint a Háború és béke is egy-egy nagy sikerű film színpadi változata, és mindkettőben vannak filmszerű megoldások. A videofelvételek A négyzetbe is önálló képzőművészeti elemként kerülnek be.

A négyzet egy szabad zóna, amelyben a mások iránti törődés, a kölcsönös segítség és a bizalom a mozgató erő. A történet ezen az alapon nyugszik.