A nagy család története

A nagy családA szerző felvételeAz Újszövetségben, János evangéliumába- ez áll: „É- vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” A jókai intézmény ezt választotta mottójának, s így lett a neve Jó pásztor háza. Tulajdonképpe- egy árvaházró- va- szó, ám a Jó pásztor háza több ennél. Egy igazi nagy család tagjává válik az, aki „ideköltözik”.A szemme- láthatóa- nemrég restaurált épületek előtt üde park emeli a látványt, s a kovácsoltvas kerítés szinte palotává varázsolja az otthont. Az első benyomás korántsem kelti intézmény hangulatát, inkább barátságos a légkör. El-elhangzik egy-egy „anyu” és „apu” – a nevelőket szólítják így a gyerekek –, s ez családiassá varázsolja az amúgy is ünnepi vasárnapot. Érzésemet később alátámasztja megannyi tény. Bejárom az udvart, a kertet, megtekintem a fóliasátrat, az épületeket – bizony, volt s va- is vele munka! Az árvaház igazgatója, Dr. Gasparecz Ivett bevezetésképpe- elmondja, hogy jelenleg 11 gyermek va- az otthonban, de folyamatosa- további helyeket alakítanak ki az árvák számára. Vannak itt aprók és nagyobbak, magyarok és szlovákok, romák is – válogatás nélkül. Egy azonba- közös mindannyiukban: ők az árvaház lakói, és a nagy család tagjai. A történet igazábó- hét évve- ezelőtt kezdődött, amikor a jókai református iskolát németországi anyagi segítségge- felújították, és a református gyülekezethez egy német ajkú lelkész érkezett Uwe-Marti- Schmidt személyében, aki feleségéve- és három gyermekéve- Jókára költözött. Eleinte fordítani kellett a prédikációkat. Ma már kitűnőe- beszéli a nyelvet, gyermekeive- pedig rendszerese- kel- gyúrnia a németet, nehogy elfelejtsék. Uwe tiszteletes szerint a diakónia, az árvák megsegítése, lelki gondozása szerves része az egyház tevékenységének. Mi több, a református egyházaknak Szlovákiába- e területe- már hagyományuk van. „ĺgy csak folytatni kellett a tevékenységet – mondja szerényen, pedig nem kevés munka ál- az intézmény beindítása mögött. – Előbb a telek megvásárlásáva- volt gond. Az egykori kastélyhoz tartozó épületek ugyanis Katona Móric tulajdonábó- a faluéba kerültek, amely azonba- évekig habozott, mígnem végü- engedélyezte a telek és a romok megvásárlását – adakozásbó- összegyűlt pénzből. Ezt követték az építkezési munkák, a főépület felújítása, miközbe- igyekeztünk megőrizni az eredeti vonalakat. Nagyo- lerobbant állapotba- kapta meg az egyház az egykori kastély maradványait. A tetőrő- hiányoztak a cserepek, már-már a gerendáknak is lábuk kelt, a vakolat lepotyogott és hiányoztak az ajtórámák is. Mindent újjá kellett építeni.” Ám a munka nem volt hiábavaló! Gyönyörű, tiszta szobák, hófehér falak, könyvtár, moder- konyha, tágas imaterem, barátságos, meleg étkezde, tanulószoba, melybő- nem hiányzik a számítógép sem, két játszószoba – mindez barátságos otthont teremt a gyerekeknek. És hát mi is fontosabb az árváknak, mint egy meleg ottho- érzete, és az őket körülvevő emberek szeretete?

Jogilag sem volt könnyű mindent elintézni, tudtam meg Gasparecz Ivettől, aki egybe- nevelőnő is. „Eleinte a Pozsonyi Diagnosztikai Központba- kételkedtek benne, hogy egyáltalá- működni fog ez a gyermekotthon. Sokáig állami támogatást sem kaptunk, s minde- költséget magunknak kellett fedeznünk. Egy idő utá- azonba- a Nagyszombati Kerületi Hivata- – látván, hogy bizonyítottunk – megszavazta a támogatást, s ezze- megkönnyítette a helyzetünket. Külö- köszönet jár nekik, amiért mindenbe- támogattak, és segítettek az oly nehéz kezdetekben.” Az árvaház 2000. január 1-jé- kapta meg a működési engedélyt, négy gyermekke- kezdték, jelenleg tizenegye- vannak, és decemberbe- további hét gyermekre számítanak. E nyereség nélküli intézmény vezető testülete a kuratórium, amely három tagbó- (presbiterekbő- és lelkészekből) áll. Magát a gyermekotthont két ember vezeti, az igazgató és az intézeti lelkész – a Gasparecz házaspár személyében. Ezenkívü- dolgozik két nevelő, két szakács, egy házmester és egy háziasszony is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyermekek nem veszik ki részüket a háztartási munkákból. Beosztás szerint segédkezik mindenki a konyhában, a kertbe- vagy a mosókonyhában. Ha kell, söpörnek, ha kell, füvet nyírnak, ásnak, megtanultak fát metszeni és állatokat gondozni. Bár jelenleg mindössze egy háromtagú kutyacsaládró- kel- gondoskodni, nemsokára baromfiakka- is bővü- majd az udvar. Miként folyik a nevelés az árvaházban? Hogya- készítik fe- a gyerekeket a mindennapi életre? Be tudnak-e illeszkedni az életbe az árvaházi gyermekek, amikor kikerülnek. Kérdésemre Gasparecz Tihamér felel: „A gyerekeket a diagnosztikai központbó- küldik ide, ahová különböző okokná- fogva kerülnek, majd három hónapos megfigyelés és diagnosztizálás utá- eldől, hogy javítóintézetben, speciális otthonban, árvaházba- folytatják-e nevelésüket. Ebbő- kifolyólag az itt nevelkedő gyermekek családi háttere és múltja nagyo- különböző, és persze bonyolult. Mindenkihez egyéni hozzáállás szükséges, és nagy hangsúlyt kel- fektetni a lelki gondozásra. Mi igyekszünk ennek a lehető legjobba- megfelelni.” A gyerekek iskolába járnak, ki magyarba, ki szlovákba, ki Jókán, ki pedig másutt. Iskola utá- tanulás (ha kell, segítenek a nagyobbak vagy a nevelők), játszás, házimunkák következnek. Az élet hasonlóa- zajlik, mint bármelyik családban. Va- kimenő és szobafogság, dicséret és büntetés, meglátogathatják a barátaikat, vagy elhívhatják őket, és közös programokat is szervezhetnek. Időnként nagy kirándulásokka- tarkítják a programot: tavaly a Tátrába- nyaraltak, idé- pedig Újbányára látogattak el. A szünidőt is hasznosa- töltötték: közhasznú munkát végeztek. A lányok a konyhába- szorgoskodtak, a fiúk a kertbe- dolgoztak, ha kellett, betonoztak, falaztak. Mindezt persze nem ingyen. „Ez is része az életre való felkészítésnek – mondja Gasparecz Tihamér. – Akik itt vannak, azok valamennyie- olya- családi környezetbő- kerültek ide, aho- a szülők nem tudtak okosa- gazdálkodni a pénzzel. Mi megpróbáljuk úgy nevelni őket, hogy amikor majd önállósulnak, ez se jelentse- számukra gondot.” A gyerekek bankszámlá- gyűjtik a pénzt, s ha kell, akár ki is vehetnek belőle.Hogy mennyibe- egyházi intézmény a Jó pásztor háza gyermekotthon, az sok mindenbe- megnyilvánul. Kétségtelen, hogy a jókai református egyház, s azo- belü- is néhány személy fáradhatatla- munkájának eredménye. Minde- este áhítatta- végződik a nap, a Missziós központba- vasárnapi iskola folyik minde- héten, ám senkit sem kényszerítenek hittanra. A gyerekek maguk döntik el, hogy etikára vagy hittanra jelentkeznek-e az iskolában. Jóllehet a templomlátogatás kötelező, nem feltétlenü- református templomba kel- járni. Az egyházi nevelés másho- is megmutatkozik. „Törekszünk a problémák biblikus megoldására – mondja Gasparecz Ivett. – Létezik sok más pedagógiai módszer, de ha lehet, mi mindig bibliai példákkal, azok segítségéve- próbáljuk áthidalni a nehézségeket.” S hogy mennyire nem különbözik ez a család más családoktól, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Uwe tiszteletes gyermekei itt töltik szabadidejük nagy részét. „Más gyermekotthonba- bizonyára félnék, vagy legalábbis óvatosabb lennék, itt azonba- nem aggódom, hogy gyermekeim rossz társaságba- mozognak” – mondja a tiszteletes. Kérdésemre, vajo- mi lesz a gyerekekkel, amikor kikerülnek, Schmidt tiszteletes felel. „A gyerekek tőlünk nem kerülnek ki. Ha úgy döntenek, hogy velünk maradnak, mi készségese- állunk rendelkezésükre, ha problémájuk van, megoldjuk. Ők a család tagjai, és senkit sem kényszerítünk arra, hogy elhagyjo- bennünket. Ha úgy döntenek, hogy elköltöznek, az is az ő döntésük, hisze- időve- valamennyie- családot szeretnének alapítani.” Ez azonba- még a jövő titka, hisze- a gyermekek közü- mindössze egy töltötte be a tizennyolc évet. Az ottho- pedig egyre bővül, egyre nagyobb, egyre több lakója van.

Szívmelengető érzés ilye- gyermekotthont látni. Bizonyítéka ez annak, hogy lehet szépe- és okosa- is csinálni, persze olya- emberek kellenek hozzá, akik hajlandók a magánéletüket is feláldozni egy nemesebb ügy érdekében. Olya- emberek, mint Uwe tiszteletes, mint az ottho- nevelői és dolgozói. Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk meg, sokszor előítéletekke- állunk az árvaházakbó- kikerült gyerekekhez. De végtére is mibe- különbözik az ő életük a miénktől? Tehetnek ők talá- arról, hogy gyermekotthonba- nevelkedtek? Nem szeretetre van-e sokka- inkább szükségük, mint kiközösítésre? Életük nagyo- hasonló bármelyikünkéhez – leszámítva persze azt, hogy az igazi édesanya és édesapa azért mégiscsak más. Szerencsére, itt va- helyettük – jobb, kedvesebb és odaadóbb.

DECEMBER 1. AZ AIDS ELLENI VILÁGNAPAz Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ba- december 1-jét az AIDS elleni világnappá nyilvánította, hogy ezze- is felhívja a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére. A WHO becslése szerint 2001-be- a világo- 36 millióa- fertőzöttek az AIDS betegséget okozó HIV-vírussal, az ENSZ adatai szerint ebbő- 25 millióa- Afrikába- élnek. A betegek közü- eddig mintegy 20 millióa- haltak meg. A HIV-fertőzöttek kezelése és a járvány terjedésének meggátolása a legveszélyeztetettebb fejlődő világba- (135 ország tartozik ide) évente 9,2 milliárd dollárt igényelne.