A nacionalista populizmus melegágya

Kiemelkedő jelentőségű a pozsonyi Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő OS szlovák értelmiségi havilap szeptemberi száma. Több olyan magyar vonatkozású cikket, tanulmányt és interjút közöl, amelyek valójában a közép-európai kis nemzetek múltját, történelmi hagyományait, ezzel együtt pedig az együttműködés távlatait, közös gondjainkat is elemzik. A szlovák és a felvidéki magyar értelmiségiekhez, valamint a pozsonyi szellemi műhelyekhez sok szállal kötődő Mészöly Miklós életművét Esterházy Péter és Nádas Péter idézi fel, Szigeti László pedig részleteket közöl a Párbeszédkísérlet című – a nemrég elhunyt íróval készített – interjúkötetéből. Látszólag a napi politikával foglalkozik A Magyarok Európában című összeállítás, hiszen a készülő magyarországi státustörvényt jellemzi Bauer Tamás, Bíró András, Klein András, Tamás Gáspár Miklós és Törzsök Erika Budapesten már megjelent írásai, továbbá a Kalligram Alapítványt jogászainak – a már hatályos szlovák és a jövőre életbe lépő magyar jogi normát összevető – elemzése révén. Ám Rudolf Chmel Trianontól az Európai Unióba című, nagyívű tanulmányának már a címe is jelzi, hogy a szerző történelmi tények és öszefüggések alapján vázolja fel a kedvezménytörvény megszületésének hátterét. Megállapítja, hogy a jelenlegi magyar kormányfő valójában Antall József hagyatékát váltja valóra, ugyanakkor a múltból fakadó érzelmeket és sérelmeket ügyesen elegyíti az integrációs folyamatokból adódó új jelenségekkel. „Orbán gazdasági elemekkel gazdagította a rendszerváltás utáni első magyar kormányfő koncepcióját, aki jórészt érzelmi alapokból indult ki és lélekben tartotta magát tizenöt millió magyar miniszterelnökének. Jelenlegi utóda viszont azt hangoztatja, hogy Magyarország ma már az európai fő áramlat szerves része, amiből az is következik, hogy akadnak a térségben olyan országok, amelyekről ez nem mondható el.” A státustörvényt a szerző Trianon egyik lehetséges terápiájaként jellemzi. De Gaulle a szuverén államok Európájáról, Helmut Kohl a régiók Európájáról beszélt, Orbán Viktor viszont egyre gyakrabban emlegeti a nemzeti közösségek Európáját, s a magyar külpolitikának ezzel az új stratégiájával szembe kell néznie Magyarország szomszédainak – hangoztatja a szerző, aki többször utal arra, hogy a törvény a szomszédos országokban tovább gerjesztheti a nacionalista indulatokat. Grendel Lajos éppen a közép-európai térségben újjáéledő nacionalista populizmus melegágyát veszi számba a Reflexiók rovatban megjelent izgalmas írásában. Kossuth-díjas írónk angol szakértőket idézve említi, hogy az európai embernek három identitása van: genetikai, nyelvi és kulturális. A közép-európai nemzetek genetikai különbségei elhanyagolhatók; az itt élő népek ezer éve kulturális szimbiózisban élnek, s Közép-Európa mint kulturális entitás nemzedékről nemzedékre újrafogalmazódik, s hovatovább így tekintenek ránk Nyugat-Európából is – állapítja meg és a továbbiakban kifejti, hogy a legtöbb nemzetiségi gondot, látens vagy nyíltan kirobbant konfliktust a nyelvi identitás zavarai gerjesztik. Ugyanis az elmúlt két-három évszázadban elsősorban a térségünkben élő polgárok nyelvi identitása változott, hiszen gyakran lett más a domináns nyelv. Tény az is – folytatja az író – hogy Közép-Európa népeinek egy része a nemzetté válást, majd később az államalapítást jórészt a szomszédaival szemben, azok ellenére hajtotta végre, az ellenségkép gondos ideológiai kimunkálásával, történelemhamisítással, olykor pedig a történelmi hagyományok mitizálása révén. „Magyar-szlovák viszonylatban mindennek még ma is az a következménye, hogy mértékadó szlovák értelmiségiek is hajlamosak elfeledkezni az ezeréves magyar-szlovák kulturális szimbiózis jelentőségéről, míg a másik oldalon, a magyar értelmiségiek ugyanígy hajlamosak eltekinteni attól, hogy a történelmi Magyarországot többféle nyelvi identitású etnikumok alkották és tartották meg egészen 1918-ig, vagyis az elnevezése ellenére sem volt homogén magyar állam, s hogy kulturális örökségének egy részét joggak tekinthetik magukénak is az utódállamok nem magyar anyanyelvű polgárai. Ez az amnézia és frusztráció a melegágya vagy szűntelenül tápáló forrása a térségünkben újjáéledt nacionalista populizmusnak és (…) a nemzeti radikálisok térnyerésének, akiknek továbbra is az erősen centralizált nemzetállam az eszménye” – mutat rá az író. Ahhoz, hogy a közép-európai együttműködés ne csupán közhely vagy kényszer, hanem mind többek által felismert kiút legyen bajainkból, elengedhetetlen a nemzeti hagyományok és a tudat megszabadítása a hamis mítoszoktól. Ennek viszont elengedhetetlen feltétele az iskolázottság, a tudomány, a kultúra presztizsének visszaállítása, a mainál sokkal nagyobb részesedése az állami költségvetésből. Talán erre van a legnagyobb szükség ma – hangsúlyozza Grendel. Gondolatai rímelnek Lubomír Lipták szlovák történész eszmefuttatásával, aki Rákos Péternek cseh fordításban is megjelent Nemzeti jelleg a miénk és a másoké című tanulmánykötetéről elmondja, hogy logikusan felépített, lebilincselő szöveg. Mégsem lehet folyamatosan olvasni, mert majdnem mindenki felidézi saját nemzeti sztereotípiáit, kedvelt anekdotáit. S ezekkel szembesíti a szerző mondanivalóját, aki tiszteletet parancsoló felkészültséggel és lebilincselő szellemességgel jellemzi a magyar, a cseh, a szlovák és a német nemzeti alkat közös és eltérő vonásait, a fogalom objektív létezésével kapcsolatos tudományos fenntartásokat. Grendelhez hasonlóan Lipták is arra a megállapításra jut, hogy a nemzeti előítéletek és öncsalások, az etnikai sztereotípiákból adódó részrehajlások és tudatlanságok ma is ott munkálnak számos véleményformáló közéleti személyiség megnyilvánulásaiban, amelyek mérgezik a társadalmi légkört, hátráltatják a szomszédos népek tényleges megbékélését. Ezeket az aggasztó jelenségeket a neves szlovák történész szerint is csupán kellő műveltséggel, a tudományos tények tiszteletével lehet visszaszorítani.