„A művészet igenis politika”

Ők játszottak volna Donald Trump beiktatási bálján. Tegnapra virradóra visszamondták a szereplést.

Gondolta a fene, hogy egy bulizenekar ekkora indulatokat vált ki. Ez a lényege annak az interjúnak, amelyet a B Street Band alapító tagja adott a Rolling Stone magazinnak. Napok óta azon csámcsogott az amerikai sajtó, hogy a hangos Hillary-fan Bruce Springsteen ugyan nem, dalai viszont igenis elhangzanak a Donald Trump beiktatásának előestéjén szervezett bálon, és hogy ez mekkora pofon a „Főnöknek”, azaz Springstennek. Most derült ki, hogy ezt a holnapi bulit már 2013-ban lekötötték, mivel a banda kétszer is remek hangulatot csinált Obama elnök beiktatási bálján.

„Hetek óta úgy érezzük, egy tomboló vihar közepén állunk. És ki akarunk kerülni ebből a viharból” – kezdte a magyarázkodást Will Forte, a Bruce Springsteen sikereiből élő, 1980 óta működő B Street Band alapítója. „Mindenkinek jár az a bizonyos tizenöt perc hírnév, de talán nem ilyen áron. Tudatni szeretnénk, hogy nem akarunk hálátlannak tűnni. Bruce Springsteen és zenéje sokat jelent nekünk. Iránta érzett hálánk és tiszteletünk jeléül lemondtuk ezt a fellépést” – jelentette be Forte, aki vállalja a szerződésbontás esetleges anyagi terhét is, dacára annak, hogy saját bevallása szerint nincs túl jól eleresztve.

A zenész mindeddig azt ismételgette, hogy a B Street Band egy sima bulizenekar, amelynek semmi köze a politikához. A napokban azonban az általuk szentként tisztelt E Street Band két zenésze is véleményt nyilvánított az üggyel kapcsolatban a Twitteren. „Ugye ez valami álhír? Vagy legalábbis egy vicc” – írta ki üzenőfalára Garry Tallent, Springsteen hivatalos kísérőzenekarának basszusgitárosa. Steven Van Zandt alapító gitáros pedig a következőket twittelte hétfőn: „Ezek jó srácok. Találkoztam velük. Ez az ő döntésük. De naiv dolog azt nyilatkozni, hogy a művészet leválasztható a politikáról. A művészet igenis politika.”

Feltehetően ez a bejegyzés volt az utolsó csepp a pohárban Forte és csapata számára, akik 37 éve élnek (meg) Springsteen dalaiból, és akik álmukban sem gondolták volna, hogy szereplésük ekkora indulatokat vált ki az amerikai sajtóban és a közösségi médiában. „Egyszerűen belefáradtunk ebbe a felhajtásba. Hagyjanak minket békén!”– zárta az interjút a zenekarvezető, aki társaival együtt valószínűleg most szembesült először azzal a ténnyel, hogy a politikai kampányokban vagy az egyes jelöltek rendezvényein való szereplés nyílt politikai állásfoglalásnak tekinthető. Hogy ma már nem működik az a fajta hárítás, amikor a művész laikusnak tetteti magát, és kijelenti, őt csak a zene érdekli.

Az utóbbi hetekben rocksztárok tömege fejezte ki érzéseit, gondolatait Trump megválasztása kapcsán, a kampány során pedig a legnagyobb nevek próbálták Hillary Clinton felé terelni a szavazókat. Eredménytelenül. (Illetve, ha a számokat vesszük alapul, eredményesen, hiszen a demokrata jelölt több szavazatot kapott, mint republikánus ellenfele. Az USA-ban azonban az elektorok száma a mérvadó.)

A művészet politikai súlyát mi sem demonstrálja jobban, mint az, hogy Donald Trump pénteki beiktatásával egy időben Washingtonban egy ingyenes „elleninaugurációs szuperkoncert” zajlik majd az USA-ban hatalmas névnek számító The National zenekar szervezésében, megannyi közreműködővel. A vendégművészek a Pitchfork magazin információi szerint igencsak törik magukat, hogy részt vehessenek a koncerten, legalább egy dal erejéig. Számukra ugyanis ez a jelenlét szimbolikus. Ha úgy tetszik, politikai önkifejezés.

Egyébként mára nagy nehezen megszületett a beavatási ceremónián fellépők névsora, amelyet hiba lenne nem közölni. Íme: DJ Ravidrums, The Piano Guys, Tim Rushlow, Larry Stewart, a 3 Doors Down, Marty Roe és Lee Greenwood. Az amerikai himnuszt pedig a 16 éves Jackie Evancho énekli, aki már a múlt héten kijelentette, hogy a hazáját szolgálja, nem pedig Trumpot szereti.

Tájainkon, ahol a rockzene évtizedeken át a hatalommal szembeni kulturális ellenállás egyik formája volt, nem annyira új ez a jelenség, mint az USA-ban. A pártok választási kampányrendezvényein, ünnepi bulijain fellépő előadók és zenekarok az ellentábor részéről nem számíthatnak kegyelemre. Nálunk először a Mečiar politikáját nyíltan támogató Elán zenekar esetében láttuk ezt, Magyarországon pedig a Fidesz-párti Ákos vagy Pataky Attila a legjobb példa az ilyen jellegű elköteleződésre. Hovatovább, egyre nehezebb kivonniuk magukat a politikából azoknak a „csupán” zenészeknek, akik egy nagyobb összeg fejében elvállalnak egy-két „pártközeli” fellépést. Ezt talán a Quimby tavalyi tusványosi koncertje bizonyítja legékesebben. Kiss Tibiék utólag ugyan belátták, hogy hiba volt fellépni egy köztudottan politikai hátszéllel megrendezett nyári fesztiválon, de előtte ők is heteken át bizonygatták közösségi oldalukon, hogy csupán az erdélyi magyar rajongók kedvében akartak járni.