A mozinak együtt kell élnie a nézőivel

mozi
Komárom |

A 2016-ban újraindított komáromi Tatra mozi 2018-ban az év legsikeresebb mozija lett. Azóta is töretlen a népszerűsége, a járványhelyzet miatti bezárások ellenére is. Köszönhető ez ügyvezetőjének, Ficza Tamásnak is, aki szívvel-lélekkel küzd a filmekért, a nézőkért, mozijuk sikeréért. Erről, és arról is faggattam, milyennek látja 
a mozi sorsát, jövőjét, ha újra beülhetünk a filmekre.

A Tatra mozi ügyvezetőjeként hogyan érintette az intézkedés, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése végett átmeneti időre most már másodszor zárták be a kulturális intézményeket, köztük a mozikat is? 

Június elején, miután újra megnyithattunk, örültünk minden egyes napnak, hogy végre ismét mozizhatnak a nézőink. Eleinte picit nehezebben mentek a dolgok, vissza kellett szokni a nézőknek is, ennek ellenére várakozásomon felül, szép számmal jöttek a vetítésekre. A szeptember már megfelelt a sokéves átlagnak, a filmes felhozatal és a nézőszám is hozta az átlagunkat, sőt valamivel afelett volt. A hírekre figyelve valamelyest „vártam”, mikor jön el a pillanat, amikor ismét be kell zárnunk. Várható volt, sajnos, a tavaszi eseményekből kiindulva sejteni lehetett, hogy a tömegrendezvényeket betiltják, ha emelkedni fog az igazolt fertőzöttek száma.

Milyen reményekkel kecsegtetett a nyári újraindulás, milyen volt az újrakezdés? 

Márciusban indult el a folyamat, hogy a nagy hollywoodi stúdiók rendre elhalasztották filmjeik, az ún. blockbusterek bemutatóját. Ez a mai napig tart, idén szinte semmilyen nagy közönségfilm nem került moziba, a Tenetet kivéve. Megcsappant a kínálat, a filmforgalmazók által kínált premierfilm, melyet műsorra tűzhettünk volna. Voltak filmek így is, kisebb produkciók által gyártottak, de azok jóval kisebb tömeget vonzanak a mozikba. A látogatottságra így sem lehetett panaszunk, a nézőink már nagyon várták, hogy újra igénybe vehessék kedvenc mozijuk szolgáltatásait. De ezért mi is igyekeztünk megtenni, ami tőlünk tellett, az elmúlt öt év ugyanis rendesen megedzett bennünket ehhez. Egy koronavírus nem nagyon fog ki rajtunk, szerencsére tudunk jól alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Ez az egyik alapfeltétele annak, hogy fenn tudjuk tartani a mozi üzemeltetését. Egy mozinak mindig együtt kell élnie a saját nézőivel, nincs két egyforma mozi nézői szempontból sem. Ki kell alakulnia egy speciális „kapocsnak” a nézők és a mozi között, mivel egyik sem létezhet a másik nélkül. Ezt tartom a legfontosabbnak, ami a záloga annak, hogy egy mozi sikeres tudjon lenni. 

Leszögezhetjük tehát, hogy nyáron, nyár végén a mozizás visszatért a régi mederbe.

Azzal a kitétellel, hogy a nyári időszak az előző évekhez képest érezhetően alacsonyabb nézőszámot hozott. Ez betudható a filmek hiányának, amint említettem, szinte nem volt idén tavasztól nagy közönségfilm, amely nagyobb tömegeket moziba csábított volna. A higiéniai előírásokat, szabályokat, ami új volt ezen a nyáron, viszonylag a mozi személyzete és a nézőink is megszokták, ezek természetessé váltak. 

Miként érintették a mozizást a második hullám intézkedései? 

Az a rendelet, mely 50 főben korlátozta a személyek számát, akik a moziban egy időben jelen lehettek összesen a mozis személyzettel együtt, még annyira nem is érintett minket negatívan. Természetesen rengeteg előadásunk van ennél sokkal több nézővel, ám e létszám mellett még fenntartható az üzemeltetés. De csupán akkor, ha engedélyezett a nézőknek a büféfogyasztás. Ez volt a nagyobb érvágás a mozik számára, legfőképp a magánkézben lévő mozik számára, ahol az üzemeltető magánszemély, nem pedig valamely önkormányzat. Ennek az intézkedésnek a mai napig nem értem a lényegét, értelmét. Mivel a moziban egymástól kétméteres távolságban ültek az emberek, maszkban – a nem egy háztartásban élők –, minden szigorú higiéniai előírást betartva, mégsem fogyaszthattak a büfé kínálatából. Ellenben október 15-ig az éttermek belterében lehetett ebédelni, vacsorázni, természetesen nem maszkban étkezve. E rendelkezés nagy felháborodást váltott ki a mozisok körében, diszkriminatív intézkedésként fogadtuk, fogtuk fel.

Inkább érdekességképpen vetem közbe az ötven főt illetően, hogy kisebb nézőszámmal is folytak, folynak vetítések normál időszakban is. Gondolom, önöknél, Komáromban is előfordult ilyesmi?

Előfordult nálunk is, általában, ha egy filmet eredeti nyelven, szlovák vagy cseh felirattal vetítünk. Ilyen esetben többször megtörtént, hogy minimális néző foglalt helyet a teremben. Általában az önkormányzatok által üzemeltetett moziknál van „szabályként” meghatározva minimális létszám, ami alatt nem vetítenek. Mozija válogatja, de azt lehet mondani, hogy sok mozi öt fő alatt nem vetít. Ellenben, ahol az üzemeltető vállalkozó, vagy ahol a mozi vállalkozás, ott nagyon ritkán határoznak meg minimális létszámot, ami alatt nem vetítik le a filmet. Nálunk sincs minimális létszám. Egyszerű oknál fogva. Úgy tartjuk, ha akár csak egy vagy két néző vált jegyet előre, vagy ha a helyszínen veszi a jegyét, és például nem a városunkban lakik, kutya kötelességünknek tartjuk vetíteni neki, ha hajlandó volt utazni azért, hogy a filmet megnézze. Nem az ő hibája, hogy nincsenek többen. Természetesen az ilyen vetítések a mozit „terhelik”, mivel a bevétel abszolút nem fedezi a kiadásokat. De úgy gondoljuk, ezzel „tartozunk” a hozzánk ellátogatóknak.

Mennyire maradtak magukra az előző, elmúlt és az új, megszorításokkal teli helyzetben a kulturális intézmények, köztük a mozik? 

Nagyon magukra maradtak a kulturális intézmények. Márciustól eltelt hét hónap, és semmilyen segítséget, támogatást, kárpótlást eddig nem kaptunk. Hatalmas a bevételkiesés, mely ez idő alatt felhalmozódott. Az előző évhez képest a hét hónapot figyelembe véve 85%-kal visszaesett a bevételünk. Hatalmas összegről beszélünk. Ígéret volt, van, reméljük, nem maradunk csak az ígéreteknél. Épp a minap töltöttem ki azt a kérdőívet, melyet a kulturális minisztérium jelentetett meg. Szeretnék felmérni, hogy a szektorban aktívan részt vevő intézményekre, személyekre, milyen negatív hatással volt a járvány. Ezekből a kérdőívekből információt merítve szeretnének pályázati kiírást megjelentetni november folyamán, a kérdés csupán az, mennyire lesz ez segítség, mentőöv a kultúrában dolgozók számára. Valós segítség lesz-e, vagy csupán egy újabb pályázati lehetőség, mely ismételten nem old meg semmit sem.

A második hullámmal, az elsőhöz hasonlón, újra jöttek a bemutatóelhalasztások. És nemcsak az amerikai produkciókét, hanem például a Karel című cseh film premierjét sem tartották meg. Milyen filmeket várt őszre, télre? 

Szinte az összes Disney-filmért fáj a szívem. Mivel a Fox Filmstúdió is már a Disney tulajdona, rengeteg film kerül a mozikba a Disney stúdión keresztül. A Mulanon és Az új mutánsokon kívül egyetlen filmet sem küldtek moziba, ez mind a koronavírus hatása. Elképzelni sem tudom, ha egyszer újranyitnak a mozik, ismét normál körülmények között lehet majd mozizni, és a nagy stúdiók végre megjelentetik a filmjeiket, mikor és hogyan kerül erre sor. Már annyi film sorakozik ugyanis és vár premiervetítésre a jövő évben, hogy lehetetlenség lesz ezeket úgy bemutatni, hogy egyik bemutató ne menjen a másik rovására. Nagy lesz a harc, hogy melyik héten melyik filmet mutassák be. Egy időpontban két nagy filmet nem fognak műsorra tűzni. Öngyilkosság lenne, az egyik film elvenné a másik nézőjét, és így a produkció biztos veszteséggel zárna. Ez pedig ismét elindíthat egy lavinát, a stúdiók is pénzügyi nehézségekbe kerülhetnek, ha még nem kerültek…

Ha újranyithatnak a mozik, milyen jövője lehet a klasszikus mozinak az online vetítések mellett?

Nemcsak az én véleményem, hanem sokaké, akiktől rendre hallom, hogy a mozis élmény nem pótolható. Lehet az embernek otthon akármilyen házimozi-rendszere, olyan élménye sosem lesz, mint a moziban. Egyrészt, mert egyedül vagy kis társaságban élvezheti csak, másrészt óriási a technikai különbség a két rendszer között. Saját példával tudok szolgálni. Nagyon vártam és várom az új Top Gunt. Az előzetesét megnéztem otthon saját PC-n, de alig vártam, hogy meglegyen a mozis előzetes, az ún. DCP, amelyet csak a mozis technika tud lejátszani, és nagyvászon. Amikor megjött és megnéztem, persze egyedül és elég komoly hangerővel, mondanom sem kell, hogy a „libabőr” effektus nem maradt el. Úgy hiszem, egyelőre nem áll fenn a veszély, hogy az igazi filmszerető emberek elfordulnának a mozitól, és az otthoni házi mozizás felváltaná a klasszikus mozis vetítéseket.

Igen, csakhogy a mostani helyzet nem igazán bizalomkeltő. Miben tud bizakodni mégis? 

Azt gondolom, mindenkit megrendít a mostani helyzet, senki sem számított arra, hogy ekkora hatása lesz a világra, és minden dolgára az emberiségnek. Bízom abban, hogy a mostani helyzet egy kicsit legalább mindenkit elgondolkodtat, és mindenki mérlegel, számot vet saját munkájával, életével. S majd miután lecseng a járvány, másképp fog újból nekilátni az életének, munkájának. Kaptunk egy pofont, mondhatni, az egész világ, hogy ilyen előfordulhat, és bármikor előfordulhat ismét. Mindenkinek le kell vonnia saját magának a következtetéseket, és ezeket beépíteni a saját életébe, hogy ezután okosabbak, bölcsebbek legyünk, és talán legközelebb nem ér bennünket ilyesmi ennyire váratlanul. Örök optimistaként bízom abban, hogy minden a helyére kerül, és visszatér az élet a rendes, normál kerékvágásba, a moziban is és minden téren. 

Az, hogy tavasszal leálltak a forgatások, nem fejeződtek be filmek, miként érintheti a filmszakmát? 

Nem aggódom amiatt, hogy nem lesznek majd filmek. Azt mondom inkább, ez a helyzet, krízis a stúdiókat is meg fogja mozgatni, és remélhetően „csipkedik” majd magukat, mert az ő létezésük is veszélybe kerülhet. Ezért azt gondolom optimistán, az ő érdekük is az lesz, hogy legyen film, legyen jó film, amelyre ki lesznek éhezve a nézők, s hogy ily módon is kompenzálhassák, csökkenthessék az anyagi kiesést. Mert akármennyire akarjuk, nem akarjuk, a mai világban minden a pénz körül forog, sajnos. 

A forgatásokat illetően mindenképpen bizakodók lehetünk. Hiszen nyáron elindult a filmgyártás, idehaza is több filmet leforgattak, még egy mesefilmet is. 

A filmgyártás újraindult a nyáron szerencsére, és a mai napig sem állt le, és remélem nem is fog. Nem állhat le ismét, mert annak már katasztrofális következményei lennének. Saját magam is már kacsingatok a produkciós munka irányába is, a megszerzett jó kapcsolataim által, együttműködve forgatókönyvíró és rendező ismerőseimmel filmet készítünk. Erről azonban még korai beszélni, a folyamat elején vagyunk nagyon, de ha minden igaz, 2022-re már kész film lesz belőle.

A technika fejlődésébe talán nem szól bele a vírus. A műszaki újdonságok befolyásoló tényezőként hathatnak a közeljövő mozizására?

Mivel a technika rohamos léptekben fejlődik, mindig vannak és lesznek is újabb és újabb technikai újítások, próbálkozások. A mai modern mozik vetítési technikája azonban egy jó ideig még semmiképp sem lesz elavultnak vagy idejétmúltnak nevezhető. Az új dolgoknak mindig idő kell, hogy bizonyíthassák legfőképpen megbízhatóságukat, azt, hogy hosszú távon is képesek magasabb színvonalú képet vagy akár hangot adni, mint az elődjük. Fellángolás elég sok van, de olyan technikai újítás, újdonság, amely meg is állja a helyét, jóval kevesebb. Másrészről pedig, minden új dolog ebben a szakmában hatalmas befektetéssel jár, és arra jelen helyzetben kevés esélyt látok, hogy valaki éppen abban fog gondolkodni, hogy valamilyen újabb technikára cserélje esetleges régebbi gépét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?