A Micimackó írója 130 éve született

<p>Százharminc éve, 1882. január 18-án született Londonban Micimackó "szülőatyja", A. A. (Alan Alexander) Milne.</p>

A skót származású író a tanár szülei által alapított londoni iskolába járt, majd Cambridge-ben tanult matematikát (élete végén a Micimackó kéziratát a kollégium könyvtárára hagyományozta). Első irodalmi próbálkozásai a Punch szatirikus hetilapban jelentek meg, tanulmányai befejeztével a lapnál helyezkedett el.

Milne ismert pacifista volt, az első világháború kitörése után azonban besorozták (a francia fronton szerzett élményeiből született 1934-ben a háborút elítélő Peace With Honour című műve).     A sikert 1924-ben kiadott Amikor még kicsik voltunk és az 1927-es Hatévesek lettünk című verseskötet hozta meg számára. A világhírnevét és a halhatatlanságot a minden korosztály számára alapolvasmányt jelentő, könyv alakjában 1926-ban napvilágot látott Micimackónak köszönheti. Micimackó (angolul Winnie the Pooh) "hivatalos születésnapja" is ismert: Christopher Robin 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára játékmackóját. A folytatás, a Micimackó kunyhója 1928-ban jelent meg, a Micimackó-könyvek elmaradhatatlan kísérői Ernest H. Shepard illusztrációi.

Milne 1952-ben megbetegedett, hátralévő éveit mozgássérülten élte le sussexi otthonában, ahol 1956. január 31-én halt meg.

A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes humort sugárzó magyarításában, szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. Az utóbbi a magyar születésű, végül Brazíliában letelepedett Lénárd Sándor műve, és máig egyetlen latin nyelvű könyvként szerepelt a New York Times bestseller-listáján. A Micimackót számtalanszor vitték színpadra, Walt Disney rajzfilmet készített belőle - sőt, a Disney-cég 2001-ben 240 millió fontért 2026-ig, a szerzői jog lejártáig teljes egészében megszerezte a népszerű mesehőssel kapcsolatos rajzfilmkiadási és egyéb jogokat.

A világ legnépszerűbb medvéjének csillaga van a hollywoodi hírességének sétányán, Budapesten utcát neveztek el róla. A Micimackó a múlt század legnépszerűbb regényei közül a tizenhetedik, idehaza A Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalomban bekerült a legjobb tizenkettő közé.

A csekély értelmű medvebocs és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly természetesen emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeikre és nemkívánatos gyarlóságaikra ismerhet az olvasó. Számos ország a tanrendjébe is bevette Milne művét, amely filozófiai értekezéseket is ihletett. A Micimackó első kiadása 1995-ben 6750 fontért kelt el egy árverésen, az eredeti illusztrációkért 2008-ban 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek.

Milne ismert volt színpadi szerzőként is, több mint huszonöt színdarabja született, számos regényt, novellát és verset írt, a Micsoda négy napból Angliában film készült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?