A magyar szavak elválasztásáról

Többször foglalkoztunk már az 1999-ben megjelent Magyar helyesírási szótárral. Ehhez a műhöz akkor célszerű fordulni, ha egy-egy szó írásmódjában nem vagyunk biztosak, s nincs időnk a helyesírási szabályzatban az érintett szabálynak utánanézni. Ez alkalommal a helyesírásnak egy sajátos területéről beszélünk, az elválasztásról. A szavak sorvégi elválasztásából adódó problémák könnyen elkerülhetők azzal, hogy azt a szót, amelynek az elválasztásában nem vagyunk biztosak, inkább nem választjuk el, vagy ha hosszabb a szó, ott „vágjuk ketté”, ahol ez nem okoz gondot. Előfordulhat azonban, hogy nem vagyunk tudatában a problémának, s emiatt eleve rosszul választjuk el a szót. Ezért érdemes áttekintenünk az elválasztásnak azokat a problematikusabb eseteit, amelyekre több példát találunk a Magyar helyesírási szótárban.

A szótagolás szerinti elválasztás ritkán okoz gondot, mert annak szabályai meglehetősen egyértelműek és könnyen követhetők. A szótagolás szabályait akkor alkalmazzuk elválasztáskor, ha az érintett szavak egyszerűek, azaz nem összetettek. A szótagolás szabályainak alkalmazása voltaképpen azt jelenti, hogy a szót az egyes szótaghatárokon választhatjuk el. Az egyszótagú szavak ezért egyáltalán nem „hasíthatók ketté”, akkor sem, ha az egyetlen magánhangzót történetesen két betű jelöli, például a Gál vagy a Sós családnév régies írású Gaál, illetve Soós alakjában. A többtagú szavak elvben mindig elválaszthatók, ám esztétikai okokból az egyetlen magánhangzóból álló szókezdő vagy szóvégi szótagot nem szoktuk egymagában a sor végén hagyni, illetve a következő sorba átvinni. Ezért az olyan szavaknak az elválasztását, mint amilyen az alap vagy a fiú, a helyesírási szabályzat szerzői nem ajánlják. Mivel azonban ajánlatról van szó, nem szigorú szabályról, a Magyar helyesírási szótár az ilyen szavakat nem tekinti elválaszthatatlannak.

A szótagolás szerinti elválasztásban leginkább a dz és a dzs mássalhangzót tartalmazó szavak okozhatnak némi gondot, főleg azoknak, akik még emlékeznek a korábbi, 1983 előtt érvényes helyesírási szabályokra. A jelenleg érvényes szabályok szerint a dz és a dzs éppoly többjegyű betű, mint például a cs vagy az ny, azaz sem a dz, sem a dzs nem hangkapcsolatot, hanem egy teljes értékű mássalhangzót jelöl, ezért elválasztáskor is ugyanúgy kezeljük őket, mint más többjegyű betűt, vagyis nem vághatjuk őket ketté. Ezért a madzag szó elválasztása nem mad-zag, hanem ma-dzag, szemben például a vadzab szóval, amelyben a d-z valóban hangkapcsolat, hiszen a szó a vad és a zab összekapcsolódásával jött létre, ennek helyes elválasztása tehát valóban vad-zab. Hasonlóképpen a menedzser szó helyes elválasztása me-ne-dzser. Az olyan szavaknak a helyesírása, illetve elválasztása, amelyek dz-t vagy dzs-t tartalmaznak magánhangzóközi helyzetben vagy szó végén, azért is okozhat gondot, mert ilyen hangtani helyzetben a dz és a dzs legtöbbször megnyúlik, de csak a kiejtésben: [maddzag, eddz; meneddzser, briddzs]; a helyesírás ezt a tényt egyelőre nem tükrözi.

Az elválasztásban a legtöbb gondot azok a szavak okozzák, amelyek összetettek, de ennek az összetétel elhomályosodása miatt nem mindig vannak a beszélők tudatában, s ezért az elválasztásban önkéntelenül is a szótagolás szabályait követik. Például a vasút szó hallatán kevesen gondolnak már a vas-ra és az út-ra, ezért hajlamosak a szót a szótagolás szabályai szerint elválasztani, úgy, hogy: va-sút, holott összetett szó lévén a vasút helyes elválasztása: vas-út, s a vasutas-é is vas-u-tas. A Magyar helyesírási szótárban többek között a következő összetett szavak elválasztása van feltüntetve: légy-ott, rend-őr, vér-eb, szak-értő. Mintegy ellenpéldaként a szakajtó szónál is jelzik a szerzők az elválasztást. A szakajtó nem összetett szó, hiszen az alapszava a szakajt ige, a mai szakít nyelvjárásias, illetve régies megfelelője. Ezért elválasztása nem szak-ajtó, hanem sza-kaj-tó.

Előfordul, hogy egy-egy szó mind összetettként, ill. igekötősként, mind pedig az elválasztás szempontjából egyszerűként elemezhető. A szótár ilyenkor az elválasztás megjelölésével s a jelentés feltüntetésével fölhívja a figyelmet erre a kettősségre. Például a valakit megint, azaz figyelmeztet szó elválasztása meg-int, az ’újra, ismét’ jelentésű megint határozószóé viszont me-gint.

Az elmondottakból kiderül: ahhoz, hogy egy szót helyesen el tudjunk választani, mindenekelőtt egy egyszerű szótani elemzést kell végrehajtanunk: el kell döntenünk, hogy az illető szókészleti elem összetett-e avagy sem, mert ez utóbbi esetben az összetételi tagokat a szótagolás szabályaitól függetlenül az összetétel határán választjuk el. Láttuk, hogy annak eldöntése, összetett-e egy szó vagy egyszerű, ritkán okoz gondot. Kivételt csak az idegen szavak képeznek.

www.gramma.sk