A Macskák és az új Rambo-film a citromdíj jelöltjei között

A Macskák és az új Rambo-film a citromdíj jelöltjei között

A Macskák című musical filmváltozata, valamint a Rambo V – Utolsó vér is esélyes a hollywoodi citromdíjra, az Oscar-díjak ellenpontjaként átadott Arany Málnára – jelentették be a szervezők.

Mindkét film, valamint az A Madea Family Funeral című fekete komédia is nyolc-nyolc jelölést gyűjtött be 2019 legrosszabb mozis teljesítményeinek versenyében, mindegyiket jelölték a leggyengébb film Arany Málnájára is – számolt be róla a deadline.com filmes portál.

Tyler Perry, aki a fekete komédiát írta, rendezte és négy szerepet is eljátszott benne, egymaga söpört be öt jelölést.

A legrosszabb színészek listáját Hilary Duff és James Franco vezeti, a mellékszereplők közül pedig Jessica Chastain és James Corden áll a listák élén.

A díj jelöltjeit és győzteseit online szavazással állapítják meg. Az Arany Málna-díjat odaítélő rajongói közönségnek több mint ezer tagja van 24 országból. A tagok online regisztrálnak és 40 dolláros tagsági díjat fizetnek.

Az Arany Málna-díjat 1980-ban alapították azzal a céllal, hogy az előző év legrosszabb filmjeit és alakításait „jutalmazzák”. A győztesek aranyfestékkel lefújt, málnaszemet ábrázoló szobrot kapnak trófeaként az évente megrendezett ceremónián. Egyelőre nem tudni, mikor teszik közzé a díjazottak nevét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?