A kultúrélet magyar szereplőit is kitüntette Čaputová

a

33 közéleti személyiséget részesített állami kitüntetésben Zuzana Čaputová államfő a Szlovák Köztársaság megalakulásának 31. évfordulója alkalmából tartott vasárnapi díjátadón, köztük Jarábik Gabriellát, Szarka Lászlót, Bartusz Györgyöt és Kerekes Pétert.

Jarábik Gabriella népművelő, kis-színpadi rendező, múzeumigazgató az ország kulturális fejlődéséhez való hozzájárulásáért a Pribina-kereszt II. fokozatát kapta meg. Jarábik pedagógusi pályát végzett, pályája elején óvónőként dolgozott, majd a nyolcvanas évek második felében a magyar óvodák járási tanfelügyelője. 1998 és 2002 között a kulturális minisztérium kisebbségi kultúrák főosztályának vezérigazgatója volt, 2002-től pedig a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója. 1970-ben alapította meg a dunaszerdahelyi Fókusz Irodalmi Színpadot: a színjátszó csoport különböző korosztályokat mozgósító társulatai számos országos és nemzetközi sikereket érnek el azóta is.

A szlovákiai származású, de évtizedek óta elsősorban Magyarországon tevékenykedő ismert történészt, Szarka Lászlót a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok átfogó fejlesztéséért tett szolgálataiért tüntették ki a Fehér Kettőskereszt Érdemrend III. fokozatával. Szarka László elsősorban a szlovákiai magyar kisebbség múltjával és a 20. századi csehszlovák–magyar kapcsolatokkal foglalkozik. A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett történelem–magyar nyelv szakon, 1977-től él Budapesten. A nyolcvanas évek másik felétől a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, 2001-től pedig az akadémia etnikai kisebbségkutató intézetének vezetője, később a Selye János Egyetem Tanárképző Karának volt a dékánja.

A hazai képzőművészet egyik meghatározó alakja, a kassai Bartusz György szobrászművész a Ľudovít Štúr-rend II. fokozatában részesült a kultúra területén szerzett rendkívüli érdemeiért. Bartusz a hatvanas években lépett be a szlovák képzőművészeti életbe. A bársonyos forradalmat követően egyetemi oktató, a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Szabad kreativitás műtermét vezette a kilencvenes években, 1999-től a Kassai Műszaki Egyetem szabadművészeti tanszék vezetője volt, melynek létrejötte is a nevéhez fűződik. Sokoldalú alkotó, több stíluskorszakot hagyott maga mögött, a radikális eklektika, majd az új szenzibilitás elmélete ragadta magával, ezt a távolságtartó minimalista stílust felváltotta a gesztusfestésre, hogy pillanatok alatt be tudja mutatni, hogy éppen milyen érzések ragadták magával alkotás közben. Bartusz György tavaly októberben töltötte be a kilencvenedik életévét.

A szintén kassai Kerekes Péter filmrendező a Pribina-kereszt II. fokozatában részesült, a film területén szerzett rendkívüli érdemeiért. Kerekes szinte minden filmje sikert arat a nemzetközi fesztiválokon, miközben forgatókönyvíró és producer is. A Hogyan főzték a történelmet (Ako sa varia dejiny, 2008) című dokumentumfilmjének katonai tábori szakácsok a főszereplői, ő készítette a Bársonyos terroristák (Zamatoví teroristi, 2011) című tévéfilmet és a Tomáš Baťa cipőgyárának történetét elmesélő BATAstories (2018) című dokumentumfilmet. A rendező komoly sikersorozatot aratott legutóbbi, 107 anya (Cenzorka) című börtönfilmje, mely az odesszai női börtönben játszódik, és amely a dokumentum és a játszott film elemeit kapcsolja össze, producerként pedig az ő nevéhez fűződik a magyar avantgárd vezér-alakjáról, Kassák Lajosról forgatottA magunk módjára üvölteni.

A kitüntetettek között szerepel még Darina Bancíková evangélikus lelkész, Mária Bieliková és Mária Dušinská tudományos kutatók, Petra Vlhová síző, Ondrej Nepela műkorcsolyázó, Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap főszerkesztője, Václav Malý prágai cseh segédpüspök, Juraj Valčuha karmester és Peter Mikuláš operaénekes, Darina Bancíková, az első szlovák evangélikus lelkésznő, Otta Plávková újságíró és Rudolf Fiby disszidens pap, Jakub Krak paralimpiai síelő, Blahoslav Uhlár rendező és Koloman Kertész Bagala kiadó. A díjazottak közül heten in memoriam kapták meg kitüntetéseiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?