A közönség mindig szívesen olvasta

Nem sok ismertebb író volt nála magyar nyelvterületen az ötvenes-hatvanas években. Sokat írt, könyvei olvasmányosak, érdekesek, élvezetesek, életszagúak voltak. Kötetei sok-sok kiadásban jelentek meg, nem egy írásából film is készült, ami komoly elismerést is hozott a számára. A hivatalos Magyarország mégsem szerette, élete végéig a megtűrt kategóriába tartozott, a kritika viszont népszerűsége miatt nem fogadta kegyeibe. Az elit soha nem nézte jó szemmel azokat, akiket az olvasó szeretett.

Palotai Boris Nagyváradon született, de élete első felének jelentős részét Kassán élte le. Húga, Erzsi szintén kacérkodott az írással, regénye és több elbeszéléskötete is napvilágot látott, de fizetését a Vígszínházban és pódiumszínpadokon vette fel. Fia, Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező, ő maga „csak” kétszeres József Attila-díjas.

Fiatalon megy férjhez egy kassai előadóművészhez, de házasságuk csak rövid ideig tart. 1926-ban versekkel jelentkezik (Tavaszi áradás), igen közeli kapcsolatba kerül a baloldallal, de mindig távol tartja magát a dogmatikusoktól, s ő lesz az egyik első leleplezője a Rákosi-korszaknak. „Palotai Boris reális szemléletű, csak a valóságos világot ismeri, álmokról, képzeletekről nem kapunk nála igazi értesüléseket. Amit mond, azt mindnyájan ugyanúgy tudjuk. Jó versei sikerült pillanatfelvételek” – írja a kötetről Szalatnai Rezső. Még egy verseskötet, aztán vált. Jönnek az elbeszélések, a rövidebb lélegzetű történetek, míg 1958-ban eljut a családregényig. Első irodalmi sikerét a Péter című ifjúsági regényével aratja, amely elnyeri az Athenaeum pályadíját. Ezt több ifjúsági regény is követi még. Ennek a vonulatnak a kicsúcsosodása 1968-ban a Zöld dió című regény. 1935-ben megnyeri a Nyugat pályázatát, innen szinte már egyenes az út a sikerhez. 1939-ben Budapestre költözik, s innentől elveszett a szlovákiai magyar irodalomtörténet számára. Mintha a későbbi Palotai Boris, a befutott író már érdektelen lenne számunkra. De azért néha csak feltűnik, egy-egy regényét időnként recenzálják (Fábry szenvedélyes írásában veszi védelmébe a Keserű mandulát, Tóth László a Zöld dióról ír, Simkó Margit az Új Szó 1968. augusztus 21-ei számában készít vele interjút).

Az ötvenes évek elején a baloldali Palotai megírja ún. szolgálati regényeit (Puskásné, Kakasszó, Sztálinvárosi gyerekek), de ő az első, aki az Ünnepi vacsora című regényében már kritikusan szól a rendszerről. A regény egy vacsora keretein belül ütközteti a polgári gondolkodást az új, szocialista értékrenddel, s a végén ott ágaskodik a kérdőjel: vajon melyik a járható út? A következő évben (1956-ot írunk) már filmre is viszik. A Keserű mandula című családregény a Rákosi-korszak gúnyos korrajza. Palotai karrierje szempontjából túl hamar jön ez a regény, otromba támadásoknak lesz kitéve, a rendszerváltás után viszont túl szelídnek nyilváníttatik. Generációváltásra lesz szükség, hogy a regény méltó helyére kerüljön majd. Nem sokan írtak hitelesebben és árnyaltabban az ötvenes évekről. Palotai az ötvenes évek végén új témát talál, a holokausztot. Előjönnek az emlékek, a Rudnóy Terézzel való barátság. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy őt sem ismeri a szlovákiai magyar irodalomtörténet.) Az ő életét írja meg A férfi című kisregényében. A téma marad: 1962-ben megjelenik A madarak elhallgattak című regény, amelyben egy idős író emlékszik vissza a vészkorszakra. „Gyűlölöm az olyan korokat, amikor az embernek mártírnak, szentnek vagy hősnek kell lennie, hogy megőrizhesse az emberségét” – mondja a regény egyik szereplője. A végzet így is elkerülhetetlen, sugallja az író, akinek a hőse inkább a mártíriumot választja, mint az elkerülhetetlen halált. Alig egy évvel később Nappali sötétség címmel Fábri Zoltán filmre viszi a történetet, amit a kritika és a közönség is lelkesen üdvözöl. S ekkor készül a Nő a barakkban című tévéjáték is, amely megkapta a monte-carlói fesztivál fődíját. A hatvanas évek életérzését közvetíti a Zöld dió című regényében, ám amíg pályája elején derűs hangot üt meg, ezek a művek már vajmi kevés optimizmusról árulkodnak. A közönség mégis szívesen olvassa, de a hatalom egyre nehezebben viseli el.

A rendszerváltás után persona non grata lett a magyar irodalomban. Könyvtárakban, antikváriumokban tíz-húsz forintokért beszerezhető a Palotai-összes. Biztos, hogy idővel sokkal többet adnak majd érte.