A kiadók és az olvasók is jól járhatnak

<p>Megállapodásra jutott a Google a könyvkiadókkal, hosszú pereskedés végére került pont &nbsp;New York</p><div>Hét év pereskedés után a Google és a könyvkiadók egyezségre jutottak. A megállapodás értelmében a kiadók jogában áll eldönteni, mely könyveket digitalizálhatja a Google &ndash; adta hírül a New York Times.&nbsp;</div>

A Google Library Project céljai között szerepelt minden könyv digitalizálása, és azok olvashatóvá, illetve kereshetővé tétele az online felületen. A per lezárása azonban csak egy meglehetősen kis előrelépés a Google számára, hiszen a szerzők és a cég közti jogi vita ezzel még korántsem ért véget. 

Ugyan a megállapodás nem sokban változtatja meg a Google és a kiadók politikáját, mégis mérföldkőnek tekinthető, hiszen iránymutatóként szolgálhat a szerzői jog meghatározásához az internet korában. Sőt, egy újabb bizonyítéka a hagyományos nyomtatott könyvekről az e-könyvekre történő átállás tendenciájának, a Google azon erőfeszítéseiről nem is beszélve, hogy az e-könyvek értékesítése terén versenyben maradhasson a rivális Amazon.com-mal. Hét éve, amikor a kiadók először beperelték a céget, a digitális könyvek új és ijesztő kilátásokkal szembesítették őket, mára azonban mindennapossá váltak. A napokban megkötött egyezséget olyan nagy múltú könyvkiadók írták alá, mint a McGraw-Hill Companies, Pearson Education, the Penguin Group, John Wiley & Sons és a Simon & Schuster. A megállapodás a kiadók kezébe helyezi a döntést, hogy a Google digitalizálhatjae a már kereskedelmi forgalomban nem kapható, de még szerzői jogvédelem alatt álló könyveiket, vagy sem. Amennyiben ezt engedélyezik, úgy az egyes könyvek nagyjából 20 százaléka ingyen is olvasható lenne, vagy meg is vásárolhatóak teljes terjedelmükben a Google Play internetes boltjából. így a bevételek megoszlanának a cég és a kiadók között, a pontos pénzügyi feltételeket azonban nem hozták nyilvánosságra. A Google már évek óta lehetőséget biztosít a kiadóknak, hogy digitalizált könyveiket online felületen árulják, az új könyvek digitalizálása pedig mára rutinná vált, azonban a megállapodás értelmében a kiadók is részesednek a már nem forgalomban levő könyvek eladásából, melyeket jó eséllyel már nem digitalizáltak volna. Ezzel együtt azonban a Google is bővítheti digitális könyvtárát, és továbbra is áru.  Horváth Gergő
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?