A Jókai Napok első előadásairól

HORVÁTH GERGŐ

Komárom. Hétfőn kezdődött a Jókai Napok amatőr színjátszó fesztivál, melynek 50. alkalommal adott otthont Komárom.

A versenyelőadások sorát a losonci Kármán József Színház Janusz Głowacki: Antigoné New Yorkban című előadása indította. Mint kiderült, Głowacki és Szophoklész Antigonéját nem is elsősorban két évezred választja el egymástól, hanem az, hogy a lengyel szerző nem egy valós hatalmi autoritással konfrontálja címszereplőjét, hanem már egy eleve morálisan bírált társadalmi rendszerrel. Antigonénak tehát nincs igazi ellenfele, és hajléktalan létére nem is cipel több terhet, mint a társadalom bármelyik polgára. Méltatlannak tartja, hogy szintén hajléktalan kedvesét tömegsírba temessék. Amivel ő szemben áll, az maga az elv, ebből azonban mégsem bontakozik ki egy tragikus szereplő képe, mert az elégtétel semmit sem változtathat a nyomorúságán. Ez pedig legfeljebb kissé abszurd, de semmiképp nem drámai.

A műhöz igazodva így az előadás is annyit tudott mondani a fennálló és kritizált rendszerről, ami sajnos a mai néző ingerküszöbét már nem feltétlenül éri el. A tragédiák és a megbomlott sorsok ott hevernek a járdaszegély mellett, az a színház pedig, amely úgy állít ennek tükröt, hogy a szembesítésen nehezen tud túllépni, kénytelen lemondani a katarzisról. Úgy tűnik, mintha az előadás nem hozott volna egyértelmű döntést arról, hogy a szereplőket mint hús-vér embereket vagy mint szimbólumokat mutassa meg. Erre az állásfoglalásra pedig elsősorban a néző miatt van szükség, hiszen a tartalom befogadásához egy bizonyos irányú megszólítás elengedhetetlen. Ezt ellensúlyozandó nagyon élénk alakítások jellemezték az előadást, Tóth Éva és Setény Öcsi a tulajdonképpen cselekménymentes darabnak – a helyenként leülő tempó mellett – is tudtak ritmust adni.

A losonciak komoly mondanivalóval és a tőlük megszokott magas színvonalú színészi játékkal érkeztek Komáromba. Ebből idén inkább az utóbbi marad emlékezetes.

Tegnap délelőtt a rozsnyói G.I.K.SZ.E.R Diákszínpad fiatal színészei álltak színpadra, akik a tavalyi előadás után idén is sokat markoltak, sajnos azonban több ponton is kisiklani látszott a kezükből Hans Sachs komédiája, a Dr. Karolina show. A címszereplő nagyot vállalt, hiszen nem könnyű egy show-műsor keretein belül a színpadra invitálni a hét főbűnt. Mivel ő maga a kevélységet képviseli, valójában nem volt felhatalmazása arra, hogy érdemben beleavatkozzon a meghívottak sorsába. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez valóban egy koncepció részét képezte-e, mert Karolina csak a darab végén szembesült bűnével, ezért nem tűnik indokoltnak az előadás első felében mutatott passzivitása. Úgy tűnt, hogy a darab rímekben elbeszélt cselekménye mintha megnehezítette volna a színjátszók dolgát (kevésbé voltak felszabadultak, mint tavaly), hiszen a ritmikus sorok kötötté tették a játékukat, és emiatt sajnos a párbeszédek nem váltak élővé, valamint némileg elveszett a show-műsorokra jellemző lendület is.

Nem kérdéses, hogy a hét főbűnt nehéz az előzetesen adott fogalmi keretek határain túl feszegetni, de ha az előadás a puszta felmutatásra szorítkozik, kiveszi a néző kezéből az értelmezési lehetőséget. Ha a színjátszók többet merítettek volna a saját tapasztalataikból (féltékenység, irigység stb.), ha személyükben jobban érintettek lettek volna, a Dr. Karolina Show-val óriásit léphetett volna előre a tehetséges színjátszókkal érkező rozsnyói társulat.