A függöny elhúzva

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Szilágyi Zsófia a Móricz Zsigmond Társaság elnökeként is behatóan ismeri az író életművét. Friss kötetében azonban túllép a már köztudott vagy kevésbé ismert életrajzi tényeken, inkább új összefüggésbe hozza azokat, elgondolkodtató perspektívákat felállítva bizonyos dokumentumoknak, s mindezek mellett még esztétikai újraértékelésbe is bátran belemélyed. Csaknem nyolcszáz oldalas monográfiájával párhuzamosan látott napvilágot a Színház című lap márciusi számában Elveszi a cafatot címmel megjelent írása, amely a Móricz Zsigmond életében főszerepet játszó színésznőt, Simonyi Máriát mutatja be érzékletes megvilágításban. Eleinte nem is akarta feleségül venni őt, állapítja meg Szilágyi Zsófia, hiszen: „Három lánygyermekemnek nem hozhatok az egész világ által közismert kurvát anyának. Ezzel tönkretenném őket is, magamat is, az áldozatot is.” A házasság 1926 nyarán meg is köttetett. Móricz már szerelmük kezdetén – a színésznőnek írt levelében – nyíltan megfogalmazta szexuális vágyát: „Most lép ki Maga a színpadra, és az édes, édes, szép szájában van az én kis szavam. A szájában, a nyelvén, az ínye között az egész szájat teletölti az én szavam… amit én adtam a szájába. És a maga ajka között megnő, mint egy bűvös isteni vázában, és a maga lelkében felizzva lobog ki, és mint egy drága bunkós gyilkos dikció lobog az emberek állandó szeme előtt.”

Simonyi Mária, miután Móricz felesége lett, férje darabjaiban játszott, felolvasóestekre járt vele, és ha nem is jelentős szerepben, de feltűnik a Légy jó mindhalálig 1936-os, Székely István rendezte első filmváltozatában. Tízévi együttélés után az író és a színésznő kiléptek egymás életéből, Móricz azonban örök helyet biztosított számára a Míg új a szerelem című művében, hiszen a történetbeli Ágnes alakját róla mintázta.

„A monográfus számos feladata közt az egyik legfontosabb azt eldönteni, hol is kezdi el a sztorit – avat be írói műhelyébe Szilágyi Zsófia –: az életút kezdetének tárgyalásakor még a Móriczénál lényegesen egyszerűbb pályakezdések esetében sincs könnyű dolgunk. Honnan induljunk el, mikor kezdődik az író élete? A születés pillanatában? Vagy az írói emlékezetben megrögződött, esetleg a szövegekben feltárt családtörténet lehet a kezdőpont? Netán azt a pillanatot tekintsük kezdetnek, amikor az irodalmi személyiség született meg? ... amikor az első művét megírja? Ha az első műve megjelenik? Esetleg akkor, amikor a világ (az irodalmi közvélemény, az írótársak, az olvasók) írónak ismerik el? Vagy… amikor megteremti önmaga számára az írói létformát?” A könyv első fejezetében teszi fel ezeket a kérdéseket a szerző, s pár oldallal odébb már az író születési dátuma körüli kavarodással indítja a művet, egy meglehetősen gazdag élet regényét.

Móricz iskolai élményei, a debreceni kollégiumban eltöltött évei, majd a sárospataki esztendők, a vágyott Petőfi-szerep, a családi tradíciók, a nagy berobbanás az irodalomba, a Nyugathoz csatlakozás olyan erővel elevenedik meg a könyvben, hogy az olvasó egyfolytában úgy érzi: ott áll kedvenc írója közelében. Korai regényeitől egészen az utolsó művéig minden érzékletesen elevenedik meg Szilágyi Zsófia révén, s nemcsak „leeresztett függönyök mögött” látjuk Móriczot, hanem szinte megérinthető közelségben.

A könyv Nem politikus, néző című fejezete Móricz és a zsidóság kapcsolatát tárgyalja, azt a kérdést, amely már a Naplók megjelenésével is sokadszorra felizzott. Szilágyi Zsófia nem lép át a legintimebb történéseken, Móricz testi vágyain, szexuális étvágyán sem. De követi országjáró útjain is, hiszen megtudjuk: „a trianoni határokon belül és kívül egyaránt megfordult, afféle álruhás Mátyás királyként… És kapcsolatba került így sokakkal, ekképpen válhatott személyes ismerősévé, Zsiga bácsijává minden magyarnak, még az állatoknak és a madaraknak is.”

Hetven évvel a halála után Móricz Zsigmond ismét életre kel. Írói nagysága ismert előttünk. Magánemberi vonásait az életműve rajzolja meg.

Fénykép is maradt róla nem kevés. Szilágyi Zsófia monográfiája a legélesebb „felvételek” egyike. Nem fog elhalványulni soha.