A forradalom pozsonyi vértanúi

Hol vannak már a lelkes márciusi napok, az áprilisi királyi látogatás, a magyar kormány kinevezése, hol vannak a sikerrel harcoló pozsonyi nemzetőrök, és hová lettek az 1848 decemberében a környéken állomásozó honvédcsapatok? És hol van már V. Ferdinánd király, aki Pozsonyban szentesítette a márciusi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős minisztériumot, élén Batthyány Lajos miniszterelnökkel? Új császár van, mert V. Ferdinándot a dinasztia és az udvari kamarilla lemondatta, és trónra emelte unokaöccsét, az ifjú Ferenc Józsefet. Ez az eljárás ellenkezett a magyar alkotmánnyal, ezért tiltakozást váltott ki.

Pozsonyban 1848 decemberében egy rövid ideig Görgey Artúr, a felső-dunai hadsereg főparancsnoka tartotta főhadiszállását. December 17-én azonban kénytelen volt elhagyni Pozsonyt és csapataival Moson felé vonulni. Az osztrák fővezér – Windischgrätz herceg, aki előzőleg leverte a prágai és bécsi forradalmat – már december 18-án bevonult Pozsonyba. Ettől kezdve Pozsony városában és Pozsony megyében ostromállapot van s ennek értelmében statárium; gyakorlatilag minden polgári jog fel van függesztve, sok minden tilos és büntetendő. Maga Windischgrätz hamarosan távozott Pozsonyból, s a katonai parancsnokságot és a polgári kormányhatalmat Kempen altábornagyra ruházta.

És működni kezd a császári és királyi katonai vizsgálóbizottság, melyet aztán júniustól hadbíróságnak neveznek.

1849. január 18-a és július 23-a közt tizenhárom személyt ítéltek halálra és végeztek ki Pozsonyban, részint kötéllel, részint fegyverrel. Ezek – az egy Mednyányszky László honvéd őrnagy kivételével, akinek holttestét később szülőhelyére vitték – a pozsonyi földben nyugszanak, Rázga Pált kivéve jeltelen sírban.

Ezek az emberek nem voltak a szó szoros értelmében vett forradalmárok, de beleütköztek a bosszúra éhes hatalom példát statuálni akaró kegyetlen szigorába. Volt köztük egyszerű polgár, iparos, katona, honvédtiszt, lelkész, köztisztviselő, földbirtokos és parasztember. Csak egy volt közülük pozsonyi születésű, de mivel itt Pozsonyban estek áldozatul a győztes hatalom bosszújának, a város mindig magáénak érezte őket.

Nincs módunk itt most részletesen ismertetni a Pozsonyban 1849 folyamán kivégzett tizenhárom áldozat életrajzát és részletezni az ellenük felhozott vádakat. De álljon itt legalább a nevük, szülőhelyük, koruk, foglalkozásuk és kivégzésük dátuma:

1. Dressler (Kurz) Dániel Keresztély pozsonyi születésű, 34 éves színházi súgó – január 18.

2. Baldini János Capo d’ Istria-i születésű, 30 éves vasúti mérnök, majd honvéd főhadnagy – március 27.

3. Barta József lévai születésű megyei hajdú, majd honvéd őrmester – március 30.

4. Petőcz György éberhardi születésű, 44 éves másodalispán – május 24.

5. Nimnichter János losonci születésű, 34 éves pékmester – május 31.

6. Gruber Fülöp pesti születésű, 29 éves honvéd tüzérhadnagy – június 5.

7. Mednyánszky László báró beckói születésű, 30 éves honvéd őrnagy – június 5.

8. Rázga Pál bazini születésű, 51 éves evangélikus lelkész – június 18.

9. Mészáros Dávid hosszúfalvi születésű, 49 éves katolikus plébános – július 16.

10. Stift József sarluskai születésű, 23 éves földbirtokos – július 20.

11. Tóth József tardoskeddi születésű, 30 éves földesgazda – július 23.

12. Bugyik József tardoskeddi születésű, 28 éves béres – július 23.

13. Treksler Ferenc esztergomi születésű, 32 éves községi jegyző – július 23.

Az ítéletek indoklása különböző: felségsértés, jogtalan toborzás, fegyveres felkelésben való részvétel, árulás (ún. Hochverrat – ezt a német szót nem lehet egész pontosan lefordítani magyarra, mert sem a felségárulás, sem hazaárulás szó nem fedi teljesen ezt a fogalmat), fegyveres harc, a dinasztia és a törvényes rend elleni izgatás, Kossuth-pártiság, forradalmi kiáltványok terjesztése, az újoncozás szorgalmazása, császári járőr lefegyverzése.

A halálos ítéletek közül az első négyet golyóval hajtották végre, de a négy következő esetben az elítélteket – Nimnichter Jánost, Gruber Fülöpöt, Mednyánszky Lászlót és Rázga Pált – felakasztották. Ez nyilván összefügg Haynau altábornagy megjelenésével. Őt május végén nevezte ki a császár teljhatalmú főparancsnokká, és pozsonyi „hivataloskodása” alatt megerősített néhány halálos ítéletet, s köztük éppen az imént felsorolt áldozatokét. Haynau júliusban már nem volt Pozsonyban, az ítéletek megerősítésére Kempen altábornagyot hatalmazta fel. Távozása után a következő elítélteket nem akasztották fel, hanem agyonlőtték, Haynau már csak a világosi fegyverletétel után, október végén jelent meg újra Pozsonyban, téves tehát az az állítás, hogy az aradi tizenhárom tábornok halálos ítéletét a pozsonyi prímási palotában írta alá. Ezeket az ítéleteket az ácsi táborban – Komárom alatt – erősítette meg.

Július 23-a után már nem hoztak több halálos ítéletet Pozsonyban. De a hadbíróság még tovább működött. Összesen 146 férfit és 3 nőt ítéltek Pozsonyban 1849-ben hosszabb-rövidebb szabadságvesztésre, köztük például a pozsonyi születésű Rómer Flóris Ferencet is.

A pozsonyi vértanúk közé szokás számítani a város három szülöttét: az Aradon kivégzett Aulich Lajos tábornokot, gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, akit 1849. október 6-án lőttek agyon a pesti Újépületben, és báró Jeszenák János nyitrai főispánt, akit október 10-én a pesti Újépület udvarán felakasztottak. Ez utóbbi földi maradványait a kiegyezés után, 1867 decemberében hozták haza szülővárosába, s a pozsonyi Kecske-kapui evangélikus temetőben levő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Síremlékét halála 20. évfordulóján leplezték le ünnepélyes keretek között.

A rendszerváltozás után Pozsony magyar lakossága minden évben október 6-án Jeszenák János és Rázga Pál sírjánál tiszteleg a szabadságharc áldozatainak emléke előtt.