A fogyasztás szabadsága

Egyre többen veszik meg látatlanban a hetijegyüket, vagyis amikor még egyetlen fellépőt sem jelentenek be. A szervezők komoly árengedménnyel és megkülönböztetett szeretettel fogadják őket, külön bulikat szerveznek nekik, mert büszkék a megelőlegezett bizalomra, illetve arra, hogy a fesztivál az atmoszférájával is hódít.

Egy spontán szlogen

Kádár Tamás főszervező állítja, hogy nem nekik jutott eszükbe A szabadság szigete – Island of Freedom szlogen. Sok fórumon írták a kommentelők, hogy ha átmennek a K-hídon az Óbudai-szigetre, egy másik, szabadabb világba csöppennek, ezért aztán a marketingesek is használni kezdték a kifejezést, ma pedig már ott virít a Sziget márkanév alatt. A budapesti fesztivál Európa tíz legfontosabb nyári könnyű-zenei rendezvényeinek egyike. És két éve, amióta egy amerikai befektetési csoport a többségi tulajdonos, nagyobb neveket lehet megszerezni, hiszen a portfóliójukba tartozó más fesztiválokon is fellépő sztárok menedzsmentjével könnyebb megegyezni. Ráadásul azt sem kell nagyon vizsgálgatni, hogy Magyarországon mekkora piaca van egy-egy előadónak, zenekarnak, mivel ez a kontinens talán legnemzetközibb fesztiválja. Így olyanokat is bátran meg lehet hívni, akik egy arénát biztosan nem töltenének meg Budapesten. És mielőtt még azt hinnék, elkanyarodok a zene felé, íme a lényeg: a külföldiek akár odahaza is megnézhetnék ugyanazokat a fellépőket, de ott nem kapják meg hozzá azt a bizonyos sajátos körítést.

Pénzesekre szakosodva

Mára egyértelműen a nyugati fogyasztókra rendezkedtek be, a benti árak tavalyhoz képest is az egekbe szöktek, minden ötször-hatszor drágább volt odabent, mint a városban. Persze azt se felejtsük el, hogy Európában most épp Magyarországon a legmagasabb az infláció. Egyébként a fogyasztás szabadsága abban áll, hogy mindenki eldöntheti, mennyit tud/óhajt költeni a fesztiválon. Lehetett finomat enni méregdrágán – a pizzaszelet 2400 forintnál kezdődött, a főételek 5000-nél, de 9000 forintos hamburgert is láttam, bár igaz, hogy fel volt tuningolva egy marék sült krumplival és némi szósszal. Maga a szósz 800 forintba került. Koktélozni 5-6 ezer forintért lehetett, az örök mértékegységnek számító csapolt sör pedig 1690 forintba került, pedig már a tavalyi 1200-tól is ki voltunk akadva – nemcsak mi, hanem a jól keresők is. Ha viszont nem akartunk berúgni, megelégedtünk az ivókutakkal és az otthonról hozott kajával, olcsóbban is abszolváhattuk a fesztivált. Aki pedig VIP-jegyet vett (idén már erre is volt lehetőség), azt csak a csillagos ég állíthatta meg a költekezésben...

A beléptetéskor eszközölt motozásnál főleg az alkoholos italokra vadásztak a biztonságiak, egyetlen dobozos sört sem lehetett bevinni, és az üdítős flakonokba szigorúan beleszagoltak. Fülembe jutott az információ, hogy odabent a dílerek a zoknijukból árulják az „ekit” (ötezer forintért), azaz nyilván úgy is hozták be. Felelős polgárként közöltem ezt a motozókkal, de csak valami fáradt morgás volt a válasz.

Hazaiak vs. külföldiek

A szervezők szerint az utóbbi években a magyar és a külföldi látogatók aránya fele-fele kezdett lenni, sőt, egy picivel több magyar lépett be a fesztiválra. A külföldiek viszont jellemzően nem napijeggyel, hanem egész hétre érkeznek, ezért egy adott napon könnyen előfordulhat, hogy többen vannak, mint a magyarok. A telt ház táblát idén nem kellett kiakasztani, még az utolsó, keddi napon sem, amikor Billie Eilish volt a húzónév.

Egyébként egyre kevesebben kíváncsiak a magyar nyelvű eseményekre, és kevesen kezdenek el korongozni, társasjátékozni, szabni-varrni, hiszen a napijegy drága, ki kell használni az időt híres előadók megtekintésére, illetve bulizásra. Ami a nemzetek szerinti megoszlást illeti, pár év után idén ismét hollandok vették meg a legtöbb belépőt, de a britek és írek is ott vannak az élvonalban. Szlovákiából úgy ötezren érkeznek, Csehországból kb. négyezren. Külön alkalmazottak munkálkodnak Pozsonyban és Prágában is a fesztivál jó hírének keltésén, például oly módon, hogy külön autóbuszt szerveznek egészen a Sziget bejáratáig.

Egy londoni „szakértővel” összehasonlítottuk az ár-érték viszonyokat. Idén Reading helyett a Szigetet választotta, mert az ottani három napért 360 fontot kérnek, „és ne tudd, milyen undorító az egész! Ez pedig színvonalas hat nap, tiszták a mosdók, még vécépapír is van. Pontosan kezdődnek a programok, minden szervezetten zajlik, gyönyörű környezetben.”

Komfort a köbön

A Szigetről idén eltűntek az évtizedek óta kvázi legendássá vált, kevéssé higiénikus, műanyag mobil vécék, ami nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítmény, ahogy a portalanítás is, amihez a Dunából nyerik a vizet. A műanyag járólapoknak és alumínumjárdáknak köszönhetően akár egy strandpapucsban is abszolválni lehetett a hat napot – bár szerencsére csak kedden estefelé kezdett az eső cseperészni, úgy tíz percen át.

A mai közönség egyébként már jól fésült, alig néhányan vetkőznek ki magukból, vedlenek át tisztes polgárból partiállattá, külsejükkel is demonstrálva korlátlan szabadságukat. Akadtak azért érdekes kosztümök, páran gondosan megtervezték, hogyan kerülhetnének a tévéhíradókba és a közösségi oldalakra. A lányoknál a csillámporos arcfestés dívott, illetve westerncsizmából is sokat láttam – ki tudja, miért, hiszen 30 fok felett eléggé kényelmetlen lehet. A fiúk a fura fejfedőket szerették leginkább, illetve sokan sétálgattak szoknyában vagy női ruhában, boldogan zsebelve be az elismerő pillantásokat.

A társadalom görbe tükre

A szórakozni vágyó külföldi fiatalok tehát egy derűs, sokszínű társadalom benyomását kapták, ahol mindenki nyitott és toleráns. Ha nem akarják, sosem tudják meg, hogy mindez egy vágyálom kivetítése egy elképzelt országról. Emlékszem a kezdetekre, amikor a Sziget egy boldog és felszabadult Magyarország kulturális lenyomata volt. A benti hangulat „úgy maradt”, a társadalom viszont sajnos nagyon megváltozott. Ezért érezheti úgy sok magyar szigetelő, hogy bárcsak ne kellene elhagynia ezt a „fesztivál-köztársaságot”, amelynek programfüzete immár kilencedik éve útlevél formátumú. Úgy emlékszem, 2015-ben akadt is ezzel egy kis gond, mert túlságosan hasonlított a valódi útlevélre.

Van mit ellesni

Inkognitóban vagy nyíltan, telefonnal fotózgatva, vagy drónkamerával felszerelkezve sokan járnak a Szigetre fesztiválszervezést tanulni, ötleteket ellesni. A tavalyi poszt-covidos szűz esztendő után idén ismét elképesztő volt látványvilág. Lépten-nyomon installációk, fényfestés, fantáziadús világítótestek és izgalmas díszítőelemek fokozták a hangulatot, tele volt a helyszín mutatós pihenőhelyekkel. Ezek mellett a nem zenei programokat dicsérik leginkább a profi megfigyelők.

A legtöbb nyugati fesztiválon nem forszírozzák a színházi, cirkuszi és táncprodukciókat. A Szigeten viszont olyannyira hódít például az újcirkusz műfaja, hogy ezer férőhelyes sátorban, legtöbbször telt ház előtt léptek porondra az artisták – még az éjjel fél tizenkettőkor kezdődő ausztrál Circa társulat produkciójára is dugig megtelt a sátor. Egyébként szerintem magasan ők voltak a legjobbak idén. Az úri közönség pedig füttyögve, ordítva, lábával dobogva nyilvánította ki tetszését.

Akár egész délután lehetett továbbá kortárs táncot nézni, szabadtéri színpadokon, hogy a véletlenül arra sétálók is ott ragadhassanak. Naponta volt angol nyelvű stand-up comedy a Magic Mirror sátorban, ezen a gyönyörű, békebeli lokálokat idéző helyszínen – én pont egy olyan brit komikus műsorába futottam bele (Andrew Bird), akinek szlovák felesége van, és a nemzetközi publikumra való tekintettel ezúttal a kétnyelvűség, a kényszerű nyelvváltás és a különböző kultúrák összesimulásának nehézsége volt nála a fő humorforrás.

Idén egyébként a hőségrekordok mellett újabb gázsirekordok dőltek meg, Billie Eilish 1,5 millió eurónak megfelelő összeget tett zsebre. Holnapi számunkból azt is megtudhatják, megérdemelte-e.