A fociról és az életről

Gazdag Józsefről, lapunk volt munkatársáról tudni kell, hogy eléggé visszafogott, introvertált ember, akit én még hangosan beszélni sem hallottam soha, nem hogy ordítani egy focimeccsen. Szívesen megnézném, hogyan biztatja kedvenc csapatát a lelátón, de ehhez az kellene, hogy valaki videóra vegye és kitegye a Facebookra ezt a jelenetet. Én ugyanis nem járok focimeccsre. Illetve inkább úgy mondanám, hogy huszonakárhány éve voltam utoljára, és akkor sem elsősorban a mérkőzés kedvéért, sokkal inkább egy konkrét személy miatt, aki ott szurkolt mellettem. A nívós irodalmat viszont nagyon szeretem, sőt talán ugyanakkora lelkesedéssel vetem magam egy-egy várva várt könyvre, ahogyan Gazdag József focimeccset néz, vagy ahogyan a fociról ír. Ez a lelkesedés szinte sütött az újságpapírról tíz éven át, amikor ezek a glosszák, esszék, lírai etűdök, tárcák, kisriportok és egyéb, besorolhatatlan műfajú írások sorra megjelentek az Új Szó Focitipp mellékletében. Már az első években átfutott az agyamon, hogy érdemes lenne kötetbe szedni őket, és úgy látszik, nem csak én gondoltam így, hanem a Kalligram Könyvkiadó illetékesei is. Akik talán, hozzám hasonlóan, szintén nem értenek a futballhoz, de észre vették, hogy itt sokkal többről van szó. Hogy a futball csak kiindulópont, eszköz arra, hogy az élet olyan fontos dolgai is szóba kerülhessenek, mint például az identitástudat, a lokálpatriotizmus, az emberbaráti szeretet, az összetartozás érzése, sőt a kisebbségi magyar lét kérdései is.

A tegnapi díjátadón Sánta Szilárd irodalomtörténész méltatta a díjazott kötetet, és szerinte egyértelmű kapcsolatokat fedezhetünk fel a díj névadója és a díjazott között, hiszen: „A nagy tolongás ellenére, díjazottunk Talamon Alfonzot beválogatta a magyar szépliteratúrai válogatottba. Ha a 4-4-2-es rendszerben rotálnak, akkor Lázár Ervin a cseréje (ezt nevezem én elismerésnek).” Sánta Szilárd további életrajzi párhuzamokat is talált, amelyek már régen „előrevetítették ezt a találkozást”.

„A futballfüggő jegyzeteinek nyelvi kidolgozottsága, finomsága mutatja, hogy a futballról így is lehet beszélni, írni. Persze, a futballnak van a verbalitáson túli nyelve; a futballistáknak (és a szurkolóknak) nyelven túli tapasztalata is van a játékról, lásd tiki-taka. A Mátrix című jegyzet az újságírásban a medialitás jegyében fogant paradigmatikus váltás következményeivel vet számot. Jóskát erős, nosztalgikus viszony fűzi a lepedő méretű (nem tabloid) újságokhoz; azonban érzékeli, hogy online jelenlét és a közösségi média használata nélkül az olvasók nagy részéről le kellene mondania. E fölismerés jegyében született a futballfüggő Facebook-oldala; az első, tétova lépésekről szól ez az írás. Az oldalnak május 19-én este tízkor már 5 844 követője, lájkolója volt. Ezt a fajta kommunikációt és nyelvet is pillanatok elsajátította, sőt, folyamatosan alakítja.”

Elhangzott a laudációban, hogy a szerző lelkes focista is. „A visszafogott külső, a szociológusi megjelenés senkit se tévesszen meg, a pályán predátorként portyázik. Ha egy csapatban játszunk, a legjobb, ha a meccs elején valaki fellöki vagy felrúgja, utána feltartóztathatatlan.”

A laudáló ráadásul júniusban pár napot a futballfüggővel tölt majd el a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Ezen apropóból idézte Mándyt, akitől egy időskori interjúban megkérdezték, mit vár még az élettől. „Talán látok még egy igazi, jó magyar válogatottat” – válaszolta a nagy magyar író. „A remény maradt nekünk is”– teszi hozzá Sánta Szilárd, és ebben (is) egyetértek vele.