A fákon is lógtak Kapolcson, a Kuttyomfitty Társulat műsorán

<p>Meglehetősen mozgalmas hét áll a magyar népi kultúrát terjesztő, 4&ndash;99 éves korosztályt megcélzó ekecsi-apácaszakállási Kuttyomfitty Társulat mögött. És úgy tűnik, a nyár további része is a fellépések jegyében telik.&nbsp;</p>

Július 26-án Bükkfürdőn léptek fel Cirkusz-Folkórikusz című műsorukkal a nagy múltú Gyógy-Bor Napokon, két nappal később az apácaszakállasi református gyerektábor vendégei voltak, július 29-én pedig a Művészetek Völgyében mutatták be műsorukat a kapolcsi Éltető Völgy udvarban. Ezután következett a muzslai Manótábor július 31én, ahol 96. alkalommal volt látható Az eltáncolt cipellők című előadás. Augtusztus 1-én pedig már Alistálon játszották a Kukorica Jancsi, a Vitéz! című darabot.  „Örömmel konstatáltuk, hogy a nyári uborkaszezon kellős közepén ilyen sűrű a programunk. Főleg a kapolcsi fellépés lesz emlékezetes számunkra, ahol még a fákon is lógott a közönség, és az Éltető Völgy házigazdája, Kovács Krisztián rögtön lelkesen közölte velünk, hogy amit tud, máris magáévá tesz a műsorunkból, mert ő is ilyen cirkuszosféle, mint mi. Egyébként mindenhol nagyon jó volt a közönség, vették a lapot a kicsik és a felnőttek is” – tudtuk meg Dobsa Fodor Mónikától, a kétszemélyes társulat egyik tagjától. E hét szombatján a Nemeshodosi Nagy Lakomán, vasárnap pedig a garampáldi Szikince Fesztiválon találkozhat a közönség a Kuttyomfitty Társulattal.  A néptáncos, néptánc-pedagógus házaspár, Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika társulata 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan műsorokat mutasson be a zömmel gyermekek alkotta közönségnek, amelyek a táncos élmény mellett néprajzi, népzenei és irodalmi ismeretekhez is juttatja őket. Tapasztalataik szerint ezeket a műsorokat az idősebb korosztály is kedveli.  A lelkes családi minitársulat a megalakulástól eltelt szűk öt esztendő alatt összesen nyolc műsort állított színpadra és mutatott be iskolákban, óvodákban, falunapokon, táborokban, fesztiválokon és egyéb rendezvényeken. Munkájukat a Népművészet Ifjú Mestere címmel, Fülöp Ferenc-díjjal és Martin György-díjjal jutalmazta a szakma. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?