A csecsen fogoly vonzásában

Amit szabad Cannes-nak, vagy amit Velence is megtehet, Karlovy Vary azt most lépte meg először: egy helyett két hazai produkciót vett be a versenybe, de könnyen lehet, hogy sem az egyik, sem a másik cseh filmet nem érdemesíti díjra az Ivan Passer vezette héttagú, nemzetközi zsűri.
Ha a két alkotás közül mégis jut valamilyen elismerés az egyiknek, akkor az Michaela Pavlátová Az éjszaka gyermekei című munkája lesz, nem pedig Petr Zelenka (Karlovy Vary 2002-es mustrájának győztese Az ördög évével) legfrissebb opusa, a Karamazovok. Ha mégis ezt emelné ki a zsűri az amúgy sem igazán erős mezőnyből, nagyon elcsodálkoznék. Zelenka - akit az értelmiségiek felelősségtudata érdekel egy olyan társadalomban, amely elvesztette hitét Istenben, s ezzel együtt az alapvető morális értékeit is -Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényének meglévő, remek prágai színpadi változatát viszi el filmjében egy alternatív krakkói fesztiválra, hogy így folyassa össze a nagy orosz író által felvetett lelki és erkölcsi kérdéseket a darabban szereplő színészek magánéleti problémáival és egy néző személyes tragédiájával. A vásznon kibontakozó alkotás azonban - bármennyire jók is a színészek és maga az ötlet - nem tudja igazán megérinteni a közönséget, s megmarad az álintellektuális mozi szintjén. Zelenka, a tehetségéről megbizonyosodott alkotó persze nem érti, miért fanyalognak a csehek - és a lengyelek is, hiszen koprodukciós partnerek - a film láttán, de még dühösebb a franciákra, mert nem válogatták be a Karamazovokat a cannes-i mustrába. Sznobok és nacionalisták, állítja. „Azt viszont nem értem - prüszkölt a Karlovy Vary-i vetítés után -, hogy mi tetszett nekik a Vak szerelmek című szlovák dokumentumfilmben, az vajon hogyan kerülhetett be a versenybe?“ Kínos volt, nagyon kínos Petr Zelenka epés megjegyzése, már csak azért is, mert a Vak szerelmeknek valóban Cannesban volt a helye. Látnia kellett a világnak, amit a szemükkel látni nem tudók a szívükkel látnak.
Ami viszont már a fesztivál kínja: Nick Nolte, aki egy róla készült dokumentumfilmet prezentált volna, családi problémák miatt, Nyikita Szergejevics Mihalkov pedig, aki Sidney Lumet Tizenkét dühös emberének remake-jét forgatta le 12 címmel (forgatókönyv, producer, főszerep ugyancsak Nyikita Szergejevics) váratlan munkaügyi elfoglaltságra hivatkozva mondta le a meghívást. De utolsó pillanatban. Amikor már utaznia kellett volna.
A 12-t információs szekcióban vetítik, a versenyben Alekszej Ucsityel orosz-bolgár összefogásban készült rendezése, A fogoly szerepel. Évekkel ezelőtt volt már egy fogoly a fesztiválon. A kaukázusi fogoly. Szergej Bodrov filmje. Az is az orosz-csecsen harcok sűrűjébe vitte el a nézőt. Ucsityel irodalmi alapból, Vlagyimir Makanyin prózájából indul ki, aztán megy a maga útján. Két orosz katona foglya lesz egy szép arcú, rokonszenves csecsen fiú, egyikük, a tapasztaltabb lélekben annyira közel kerül hozzá, hogy a néző már-már azt hiszi, fizikai vonzalmat is érez iránta. Pedig igen, noha a rendező „keményebb“ utalást nem tesz erre. Azzal viszont, ahogy az érett férfi szinte magához kötözi kamasz képű foglyát, vagy ahogy ápolja és félti, izgul érte, és még a saját társától is megvédi, majd hagyja, hogy a vállán sírja ki magát, mindent elmond, amit egy ilyen gyilkos helyzetbe került két férfi különös lelki kapcsolatáról elmondhat. Egyetlen nap történése a film, de az értelmetlen háború összes kérdőjelét felteszi. Értéke mégsem pusztán ebben van, hanem azokban a pillanatokban, amikor foglyot és fogvatartóját már nem ősi ellenségként láttatja, hanem a háború csapdájában vergődő, szerencsétlen emberként.
És rögtön a másik véglet: Mani Masserat-Agah, az iráni származású svéd rendező Ciao bella című filmje. Vetítése előtt a fiatal filmes lelkendezve köszönte meg a Variety kritikusának, hogy magasztaló írása nyomán Svédországban egyik hétről a másikra kasszasiker lett a munkája. Az első héten ugyanis még szellemes tinikomédiaként kezelte a közönség, a következő héten azonban, miután a kritika megjelent, a felnőttek is tódulni kezdtek a mozikba, hogy Musztafával, a történet tizenéves iráni-svéd hősével élhessék újra kamaszkoruk megmosolyogtató érzelmi (s nemi) bonyodalmait.
Zenés filmekből is válogathat a fesztivál közönsége. Szemző Tibor opusa, Az élet vendége -Csoma legendárium Kőrösi Csoma Sándor nyomában jár a Himalája sziklafalai között, s ázsiai zenével köti össze a szokványosnak nem mondható portrét. A Karlovy Vary-i mustrára már otthon emlékező Robert de Niro tiszteletére elővették Martin Scorsese 1977-es New York, New York című legendás művét, amelyben de Niro partnereként Liza Minnelli ragyog. A prágai Nemzeti Színház Milos Forman rendezte dzseszszoperájának, a Jól fizetett sétának a próbafolyamatát egészen a bemutatóig egy 50 perces dokumentumfilm ábrázolja.
A fesztiválkoncertek közül kettőt emelnék ki: Clint Eastwood, a világhírű színész fia, Kyle Eastwood adta az egyiket, a másikat pedig az írek Oscar-díjas párosa, az Egyszer (Once) című film két főszereplője, Glen Hansard és Markéta Irglová. A fiatal amerikai dzsesszzenész estje a csillagos ég alatt zajlott, ingyenes belépővel. Az ír-cseh kettős az elegáns Richmond Szállóban lépett színpadra. Nem volt könnyű megszerezni őket, állítják a fesztivál szervezői, hiszen Oscarral a kezükben folyamatosan koncerteznek. Karlovy Vary-i fellépésükre 400 koronáért árusították a jegyeket. (Szabó G. László)