A boldog békeidők slágerei ma is működnek

A Golden Age fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezte meg egy kicsi, de lelkes csapat, amelynek motorja Ladislav Fančovič. Nem tévedés: az ismert zongoraművészről van szó, aki „normális esetben” Sosztakovics-, Bartók- és Liszt-műveket játszik, ám szabad idejében megszállottan tanulmányozza a múlt század elejének zenei stílusait, mindent tud az összes amerikai bigbandről, és az évek alatt olyannyira megtanult szaxofonozni, hogy már papírja is van róla. Ő vezeti a Fats Jazz Band nevű kilenctagú hazai formációt, amely lehengerlő koncertjei mellett arról is híres, hogy lemezeiket régimódi technikával rögzítik, a stúdióban nem hangsávokban gondolkodnak, hanem egyszerűen leülnek és eljátsszák a számokat.

A zenekar állandó szereplője a Golden Age fesztiváloknak, ám minden évben meghívnak egy-két híres külföldi formációt is. Idén a londoni Benoit Viellefon Orchestra volt az igazi csali, amely számos holly- woodi filmben hallható, sőt, itt-ott látható is. Vezetőjük egy francia gitáros-énekes, aki áttette székhelyét Angliába, a zenészek pedig külön-külön is nagyszerűen boldogulnának a piacon – ezt a szólóikból azonnal hallani lehetett. Elhangzott néhány örökzöld Duke Ellington, Louis Armstrong, Irving Berlin és mások tollából, néhány dzsesszesített francia sanzon, volt közönségénekeltetés, a pocsék pozsonyi időjárást is megdicsérte Benoit Viellefon, de valahogy mégsem sikerült olyan hangulatot csinálnia híres zenekarával, mint az előttük fellépő Fats Jazz Bandnek.

Talán a hazai csapat lelkesedésének, talán Fančovič szellemes és edukatív konferálásának, vagy a két énekes (Jana Dekánková és Matúš Uhliarik) önfeledt táncra perdüléseinek köszönhetően lett percek alatt fergeteges hangulat a teremben, amely végig ki is tartott. A Fats Jazz Band ráadásul azon kevés formációk egyike, amelynek egyik tagja egyszer a zongorához ugrik, máskor a szaxofont fújja.

Aki időben érkezett a helyszínre, nyitányként megcsodálhatott néhány gyönyörű régi szaxofont is egy nemzetközi szupergrupp jóvoltából, amely a hangszer első népszerűsítőinek állít emléket. A kanadai Six Brown Brothers tette menővé a szaxofont, első rögzített felvételük 1911-ből való – ezt is hallhattuk a fesztiválon. A holland, spanyol, német és cseh zenészek mellé két szlovák is betársult, egyikük nem más, mint Ladislav Fančovič, aki basszusszaxofonon játszik a bandában.

Az estet egy remek jam session zárta valamennyi fellépő közreműködésével. Itt még a hűvös angol sztárvendégek is kedvet kaptak az örömzenéléshez, és azok is megfertőződtek a 20-as, 30-as évek zenéjével, akik csupán kíváncsi megfigyelőként keveredtek a közönség soraiba.

Úgy látszik, ez egy évről évre szélesebb réteget elérő rétegzene – elsősorban a fanatikus fesztiválszervezőknek köszönhetően. A boldog békeidőkbe röpíti a hallgatót, a dzsessz születésének éveibe, és manapság egy ilyen utazás tényleg gyógyító erejű élmény.