A 30 legszebb kortárs magyar vers

Mivel nehezen behatárolható, mi számít kortársnak, a szerkesztők az utóbbi harminc évet tekintették a költészet jelenkorának, és egy-egy harmincas listát kértek az alábbi kritikusoktól: Balázs Imre József, Bedecs László, Bozsoki Petra, Csehy Zoltán, Csuhai István, Fekete Richárd, Görföl Balázs, Halmai Tamás, Harmath Artemisz, Károlyi Csaba, Kálmán C. György, Keresztesi József, Kőrizs Imre, Krupp József, Lapis József, Mekis D. János, Mohácsi Balázs, P. Simon Attila, Sántha József, Szénási Zoltán, Tarján Tamás, Turi Tímea.

Nem lóverseny

„Reprezentativitásra törekszünk, elismert kritikusokat kérünk fel lehetőleg úgy, hogy minél inkább paritásos legyen az összetétel. Legyenek köztük nők és férfiak, határon túliak és magyarországiak, budapestiek és vidékiek, nagy öregek és újoncok. Persze világos, a reprezentativitás nem jelent objektivitást (azt nem is tartjuk elérhetőnek)” – áll a sorozatot bevezető szerkesztőségi cikkben. Amelyben egyébként azt is jelzik, hogy az irodalom nem lóverseny, a listák és rangsorok csak arra jók, hogy vitatkozzanak velük, és az esztétikai érték nem dönthető el szavazással. „Ennek ellenére fontosnak érezzük, hogy lapunk, amely minden egyes számával válogat és tartalomjegyzékével havonta értékjavaslatokat kínál, ebben a végletekig leegyszerűsített, na jó: vulgarizált formában is orientációs alternatívát nyújtson egy szakmailag mégiscsak védhető ajánlattal. Ajánlatnak, nem verdiktnek tekintjük majd a listákat.”

Mint látható, a Jelenkor 30/30 verslistája nem harminc, hanem harminckilenc címet tartalmaz. Ez azért alakult így, mert sok lett a megosztott „helyezés” (a teljes listán 475 vers szerepelt). Ha meghúzták volna 30-nál a vonalat, nem lehetett volna eldönteni, hogy több azonos pontszámú vers közül melyik maradjon le a listáról. A kritikusok úgy szavaztak, hogy egyéni 30-as listájukat értéksorrendbe rendezték: kinek-kinek a listáján az első helyezett 30, a második 29 pontot kapott stb., a szerkesztőség pedig egyszerű összeadással hozta létre az összesített listát.

Petri György emblematikus verse hatalmas különbséggel győzött, pont-száma tízszerese az utolsó harmadban található versek értékének, tehát legalább 14-15 kritikus listájára fel kellett kerülnie.

A hiánypótló hazai lista

Az, hogy szlovákiai magyar költő verse nem szerepel a „legfontosabb versek” között, elvileg semmit sem jelent, mégis árulkodik bizonyos mértékű belterjességről. Két hazai irodalomteoretikust, egyetemi oktatót – H. Nagy Pétert és Németh Zoltánt – kérdeztük arról, ők mely költeményeket láttak volna szívesen az első 30-ban.

„Minden olvasónak, irodalommal foglalkozó értelmezőközösségnek és intézménynek vannak hasonló listái, melyek az összeállítók vagy szavazók nézőpontját tükrözik. Ez természetes – véli H. Nagy Péter. – Ha viszont nekem kellene 30 kortárs szép magyar verset összeírnom, akkor az a korpusz jelentősen eltérne a Jelenkor listájától. Sőt, teljesen más lenne. Nálam Tőzsér Árpád Sebastianus című verse feltétlenül szerepelne. Továbbá a számomra fontos darabok között olyasmik is szóba jönnének, mint például Kovács András Ferenctől a József Attila szonettje vagy Orbán János Dénestől a Páthosz temetése – hogy kimaradt „erdélyit” is említsek. Egyáltalán, a számomra legfontosabb 30 vers közé valószínűleg Barak László én?, Hizsnyai Zoltán Különb világot és Vida Gergely Tükrök című verse is jó eséllyel pályázna. És még bőven maradnának helyek Domonkos Istvántól a poszthumán fiatalokon át Zalán Tiborig.”

Játék az olvasóval

„Az az igazság, hogy nekem nem mindenről jut eszembe a szlovákiai magyar irodalom, és például azt sem tudom, hogy ezen a harmincas verslistán hány Győr-Moson-Sopron megyei költő van. Szerintem egy sincs – mondta el kérdésünkre Németh Zoltán. – Ez egy játék, az olvasói figyelem felkeltésére, amely az utóbbi időben egyre divatosabb, főleg a kulter.hu, az Alföld folyóirat online site-ja működteti évek óta rendkívül professzionálisan. Ott például idén nagyon is sikeres volt a szlovákiai magyar irodalom: 2016 TOP10 kultkölteményei közé bekerült Nagy Hajnal Csilla Igor című verse, ugyancsak Nagy Hajnal Csilla Kalligramnál megjelent, Miért félünk az őrültektől? című verseskötete ott volt 2016 TOP 10 kultikus könyvtárgya között, és az én Állati férj című kötetem is a tavalyi év TOP 10 verseskönyve közé került. De visszatérve a kérdéshez: persze hogy el tudok képzelni az elmúlt 30 évből szlovákiai magyar verseket is a listán! Tőzsér Árpád több verse is szóba jöhet, vagy Farnbauer Gábor filozofikus versei, például Az ibolya illata, Hizsnyai Zoltán, Polgár Anikó, Csehy Zoltán, Vida Gergely, Mizser Attila, Rosmer János versei.” (juk)

Mit is jelent az irodalmi jelenlét... 

Csehy Zoltán költő, műfordító, kritikus, egyetemi oktató egyike volt azoknak, akik a Jelenkor felkérésére összeállították saját listájukat az utóbbi 30 év 30 legfontosabb magyar versével. 

Milyen szempontokat mérlegelt a szavazáskor? 

Nehéz volt a döntés, és elsősorban a személyes ízlésem vezetett. Közben persze az ember mérlegeli, hogy ismertebb verseket válasszon, amelyek valamilyen mértékben közkézen forognak, van bizonyos utóéletük, visszhangjuk, lecsapódnak későbbi szövegekben. Vannak a magyar költészetben olyan szerzői gócpontok, akiknek szinte rögtön epigonjai is lesznek – ha ezt látjuk, valószínű, hogy ott képződik egy olyan egyéni hang, amely megkerülhetetlen. 

Szeretjük a listákat. Értjük, hogy a Jelenkor 30/30 nem a kőbe vésett, kikezdhetetlen kánon. Azt azonban nem lehet nem észrevenni, hogy szlovákiai magyar szerző műve nem került be ebbe az ajánlott válogatásba. 

Igazából az a benyomásom, hogy a kritikusok közül szinte mindenki biztonsági játékot játszott, olyan verseket választottak, amelyek ma már szinte antológiadarabnak számítanak. Én felraktam a saját listámra fiatalokat is, de kevesen vállalták a kockázatot, a listán feltűnő legfiatalabb költő talán Varró Dániel. A többségnél a közelmúlt volt domináns, azaz visszanyúltak 30 évet, és a Tandori Dezső, Petri György, Oravecz Imre, Tolnai Ottó nevével fémjelzett generációt preferálták. Úgy tűnik, ebben a nemzedékben nincs olyan első körös szlovákiai magyar szerző, aki a Jelenkor köré szerveződő kritika horizontján is megjelenne. 

Mégis, mi az, ami nekünk nincs? 

Nem volt célja ennek a listának, hogy regionális alapon válogasson, bár tény, hogy erdélyi szerző akad a felsoroltak között. Azt gondolom, a szlovákiai magyar irodalomban nincsenek kiépülve azok a támogató rendszerek, amelyek erősíteni tudnák a recepciót. És nincs emblematikus alakja sem. Kellene egy olyan életmű, amely nyelvteremtő erejű, ám a szlovákiai magyar írásbeliség a szakmai köztudatban még mindig követő irodalomnak számít. Tőzsér Árpádé jelentős pálya, de sokszor egyfajta vonalzóesztétikához igazodik, és bámulatosan alakváltogató modorban követi a magyar irodalomban mutatkozó trendeket. A fiatalabb hazai költők közül Németh Zoltán, Vida Gergely kötetei innovatív ötleteket mutatnak, de még nem kanonizált szerzők, őket még, úgy látszik, nem kockáztatják meg a kritikusok. A magam részéről fontosnak tartom Cselényi László avantgárd esztétikáját és Farnbauer Gábor verseit is. De mindketten elhallgattak, az irodalmi jelenlét pedig a szöveg jelenlétét és a szerző jelenlétét is jelenti. Hogy olyan közegben mutatkozzanak meg, amely nem a provincializmus érzetét erősíti, hanem amelyben a versek más, jelentős szövegekkel képesek reakcióba lépni. És ebben sem jeleskedik az ún. szlovákiaimagyar irodalom.