A 21. század szerelmes vámpírjai

<p>November 18-án egy újabb nagy sikerű fantasy franchise búcsúztatása vette kezdetét világszerte. Az Alkonyat – Hajnalhasadásának első része ugyanis ekkor került a mozikba.</p>

Maga Stephenie Meyer sem gondolta, hogy ha egy tiniszerelmet megfűszerez egy kis vámpírsággal, az ekkorát fog robbanni.

Mielőtt rátérnénk a záró epizódra, tegyünk egy rövid kitekintést az előzményekre. Az Alkonyat első részében Bella és Edward Mr. Darcy és Elizabeth Bennett féle egymásra találásáról olvashattunk low fantasy köntösbe öltöztetve. Majd következett az Újhold, ahol újra átélhettük Rómeó és Júlia történetét vámpírokkal és vérfarkasokkal fűszerezve. A saga harmadik részében pedig eljött a választás ideje, az Üvöltő szelekben megismert érzelmek törtek a felszínre, s Bellának választania kellett a felkínált életek közül. A 850 oldalas befejező rész méltó lezárása volt a tetralógiának.

A könyv terjedelme és az anyagiak is szerepet játszhattak abban, hogy a Harry Potter befejező részéhez hasonlóan ezt is két részletben láthatja a közönség. A Hajnalhasadás első része pár hete került a mozikba, azóta jó néhány cikket, kritikát olvashattunk a filmmel kapcsolatban. A legtöbbjük hangneme gunyoros, negatívumok tucatjait kiemelve. Azonban ideje, hogy kimondjuk azt a tényt is, hogy a rendezőknek nem egy filmművészeti remekmű vagy az Oscar-díjra jelölés volt a céljuk. A cél a rajongók elvárásainak kielégítése és a minél nagyobb bevétel volt. Tény, hogy az első rész cselekménye nem tűnik sokatmondónak. Ám a Twilight-saga nem véletlenül ilyen sikeres. Habár az írónő ezt a lapos és klisés történetet a low fantasy világba helyezte, s ráadásul a boldog pár egyike egy halott ember, ez a történet mégis nyújt valami újat a fordított eseménysorával, mert nem a házasság utáni nászúttal és a várandósság időszakával ér véget, hanem csak most kezdődik. Egy véres, borzongató és egy leheletnyit undorítónak is nevezhető szülés után Bella Swan szíve megáll dobogni. Bella sosem tűnődött azon, hogy hogyan fog meghalni, de ilyen forgatókönyvre még ő sem számított. Akinek volt egyfajta sablonszerűség az életében: sosem volt elég erős, hogy foglalkozzon azokkal a dolgokkal, amik az irányításán kívül estek, hogy megküzdjön az ellenségeivel, vagy elüldözze őket, vagy hogy elkerülje a fájdalmat. Mindig emberi és gyenge volt. Mostanáig. A filmnézőknek azonban ebből most csak egy mozivászonnyi vöröslő szempár jut, ami alkonyatkor annyit jelent, hogy folytatása következik…

A Hajnalhasadás több téren is eltér az előzőektől. Az Alkonyatot gyártó filmstúdió, a Summit Entertainment tudván, hogy a befektetés megtérül, jóval többet költött a rendezésre, ami meg is látszik a beállításokban, számítógépes animációkban egyaránt. A film hangulata komolyabb és komorabb egyszerre. Nem csak véres harcokról szól, hanem olyan lélektani folyamatok, érzések, érzelmek kerülnek felszínre, melyeket filmre vinni, és a nézőknek érthetővé tenni nem kis feladat. A könyv befejező része hosszas elmélkedésekkel tűzdelt, s a főbb események is inkább fejben dőlnek el, a mozinézőknek pedig látvány kell. Úgy gondolom, hogy a film megfelelő folytatása az előzőeknek, szépen felépített, a kellő helyen félbevágott történet szemtanúi lehetünk. A rajongók is elégedetten nyugtázhatják, hogy imádott regényük filmadaptációja nagyszerűen sikerült. A változtatások épp olyan mértékűek voltak, amelyek még nem okoztak közöttük felhördülést, de csempésztek bele épp annyi látványos akciót, ami azok érdeklődését is fenntartotta, akik maguk sem tudták, hogy hogyan kerültek a moziba.

A regények és a belőlük készített filmek is megjelenésük óta vélemények kereszttüzében állnak. Nem a mi feladatunk eldönteni ezt a harcot, beszéljenek helyettünk a számok. A Google a „Twilight” szócikkre nagyjából 498 millió találatot, a „Bella és Edward” kulcsszóra 110 millió találatot eredményez. Ha a bevételeket szemlézzük, az előző három rész összesen 800 millió dollárt hozott a filmstúdiónak, a Hajnalhasadás premierére világszerte 139 millió dollár értékben váltottak jegyet. Az Alkonyat három epizódja összesen 394 napig volt műsoron világszerte. Maga a saga 100 millió példányban jelent meg nyomtatásban 38 különböző nyelven.

Akármennyire is „menő dolog” kissé gunyoros mosoly kíséretében emlegetni az Alkonyat világát, el kell fogadnunk, hogy világszerte hódít és sikerét nem lesz könnyű túlszárnyalni.

Különleges utazás ez az öröklétbe. Pár órára mi is itt hagyhatjuk mindennapi életünket, ahol több halál közeli élményünk lehet a halál és a múlandóság árnyéka nélkül. S aki egyszer belép ebbe a világba, az nehezen engedi el, hisz a boldog örökkévalóság könynyen rabul ejt.
Kiss Tímea

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?