21 Savage szabadlábon

sfsfs

Óvadék ellenében kiengedték a rendőrségi fogdából a 21 Savage néven ismert atlantai rappert, akit az amerikai bevándorlási hatóságok február 2-án vettek őrizetbe, mert szerintük illegálisan tartózkodik az USA-ban. 

A 26 éves rapper kilenc nap után került szabadlábra. Őrizetbe vétele miatt lemaradt a vasárnapi Grammy-díjátadóról, ahol fel is lépett volna. 

Charles Kuck ügyvéd azt mondta, hogy a rapper önhibáján kívül került illegális státuszba, de azt elismerte, hogy szülei munkavállalási vízuma lejárt. Az ügyvéd szerint 21 Savage, polgári nevén Shayaa Bin Abraham-Josephet semmilyen veszélyt nem jelent az Egyesült Államokra, hiszen a zenei élet egyik ismert szereplőjéről van szó, aki ráadásul rendszeresen támogat szegény sorban élő, hátrányos helyzetű fiatalokat, illetve többször nyilatkozta, mennyire hálás annak az atlantai közösségnek, amelyben felnőtt. Jogi képviselője szerint ezért példakép is lehet arra nézve, hogyan kellene viselkednie egy bevándorlónak Amerikában.
Helyi híradások szerint a bíróság százezer dolláros óvadék fejében engedélyezte a rapper szabadon bocsátását. A szövetségi bevándorlási bíróságon kitoloncolási eljárás indult ellene. Ennek során sokat nyomhat a latba, hogy a férfit 2014-ben Georgiában már letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt. Két évvel ezelőtt viszont benyújtott egy vízumkérelmet, amely máig függőben van. Ez az eset nem egyedi, sok millióan járnak még hasonló cipőben, és 21 Savage „nyilvános meghurcolása” a rendszer visszásságaira mutat rá – véli a Grammy-díjra jelölt rapper jogi képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?