2016 legjobb hazai könyvei – Tőzséré a Madách-díj

Tegnap adták át a Zichy-palotában a szlovák Irodalmi Alap díjait, amelyek egyike a hazai magyar irodalom legrangosabb elismerésének számító Madách Imre-díj. A bírálóbizottság a 2016-os termésből Tőzsér Árpád verskötetét, az Imágókat találta a legjobbnak. Nívódíjat hárman kaptak.  A Jitka Rožňová költő, műfordító vezette bizottság 13 eredeti művet értékelt, ami egyel kevesebb, mint tavaly. Ez a hazai magyar kiadók apadó támogatásainak következménye. 2013-ban még 28, tavalyelőtt pedig 21 művet terjesztettek fel Madách-díjra.  Egy örökifjú költő Tavaly a verstermés bizonyult különösen bőségesnek és izgalmasnak. Tőzsér Árpád Imágók című verskötete (Kalligram) érdemelte ki a legjobb hazai magyar könyvnek járó elismerést. Nyolcvan felett a költők már nem igazán jelentkeznek új kötettel, az új színek, nézőpontok megjelenése pedig még ennél is ritkább. Az Imágókban Tőzsér bebizonyítja, hogy a nagy költészet nem korfüggő. A könyv izgalmas és friss versek gyűjteménye. Nem létösszegzés, inkább az eddigi életművet gazdagító fejezet. Ráadásul a költő ezúttal nem zárkózik magába, hanem saját eddigi határain kívülre merészkedik: játékosan nyitott, érzelmekkel teli, mármár kitárulkozó. A halál például szellemes paródiák áldozatává válik ezekben a prózaversekben. A Tőzsérre jellemző kulturális utalások gyermekkori emlékekkel keverednek, Platón például nála ugyanolyan távolságra van, mint az 1968-as prágai forradalom.  Állatokkal szeretkezni Az ember és állat közti szexuális kapcsolat vagy netán szerelem ábrázolása mindig is tabutéma volt az úgynevezett „magas“ irodalomban. Ha fel is bukkant, általában meghökkentés, polgárpukkasztás volt a szerző célja. Németh Zoltán a Madáchnívódíjas Állati férj című, pimaszul merész kötetében (Kalligram) arra igyekezett rámutatni, hogy milyen esetleges az emberi kultúra, a civilizáció és benne a nemiség. Hogy ami az állatok nézőpontjából normális, az az emberéből abnormális, de az ember hatalmi helyzeténél fogva biztos benne, hogy neki van igaza. Ezekben a hosszú novellaversekben természetes módon keveredik a szép, a groteszk, a rút, a humoros, a tragikus és a bizarr. Németh Zoltán furcsa hálózatot hoz létre ezekből az eltérő esztétikai kategóriákból – érezhetően fontos számára a fajok közötti dialógus.  A hallgatás költészete Mizser Attila nívódíjas verskötete, a Cselek hallgatásra (Kalligram) már címében rejtvényt hordoz. És persze tudjuk, hogy költészetben majdnem annyi megfejtés létezik, ahány olvasó. Az olvasó ezúttal a hallgatással kerül szembe. Vajon megvalósítható-e a hallgatás egy versben? Ha a zenében a csöndnek is fontos szerepe lehet, ha a festészetben sokan az üres vászonig akarnak eljutni, a poézisben is működnie kell a hallgatásnak. És Mizser Attilánál működik is. A vesztes mohácsi csatához kapcsolt visszavonhatatlan veszteségeket generáló ábrándok meghatározzák a kötet alaphangját, ha nem is ábrázol mindig apokaliptikus víziókat. A tényszerű megállapítások mögötti, réteg alatti burjánzás meglepő és szokatlan egymáshoz rendeléseket eredményez, elgondolkodtató, ravasz utalásokkal.  Széchenyi, az ember Gyermekeknek szóló kötet ritkán kap Madách-nívódíjat, ezért is örömteli, hogy kollégánk, Veres István Széchenyi című „pozsonyi meséje“ (Pozsonyi Kifli PT) kiérdemelte ezt az elismerést. A szerző nem elsősorban a politikust akarta bemutatni, hanem inkább a magánembert rajzolta meg. Azt a fura fazont, aki ugyan szorgalmasan látogatja a pozsonyi országgyűlés üléseit, de bevallottan jobban szeret a Dunában úszkálni. Veres István felelősségteljesen közelíti meg a témát, a kiskorú célközönséget szem előtt tartva olyan epizódokat dolgoz fel, amelyek Széchenyi páratlan személyiségét hangsúlyozzák, de emberi esendőségét és gyengeségeit sem hallgatja el. A szöveg tele van humorral, könnyedsége, eleganciája mellett eleven huncutságával is elbűvöl. Közben megelevenedik a régi Pozsony, költői szépségű képeket látunk az egyszerű emberek mindennapjaiból. A szerző ügyesen játszik a kontraszttal korunk technikai vívmányai, valamint az egyes szakmák ma már humorosan ható egykori lehetőségei és módszerei között.  Egy haldokló kategória Szlovák szerzők magyarra fordított műveiből idén kettővel több került a bizottság elé – a tavalyi nullához képest. Ez azért meglepően kevés, mert 2016-ban Szlovákia volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Úgy tűnik, az erre szánt támogatási keretből főleg magyarországi kiadók részesültek, amelyek viszont nem szállhatnak versenybe a Madách-díjért. A győztes viszont megérdemelte a díjat: Polgár Anikó élvezetes nyelven és nagy szakértelemmel ültette át magyarra Peter Juščák ...és ne feledd a hattyúkat! című regényét. A fordítói nívódíjat Balla Az apa nevében című válogatáskötetének fordítója, Dobry Judit kapta.