2016 legemlékezetesebb lemezei

David Bowie: Blackstar

Január 8-án még megünnepelte a világ Bowie 69. születésnapját. E napon jelent meg 25. stúdióalbuma, a Blackstar, tele radikálisan új, bátor, szokatlan zenei megoldásokkal. Két napra rá, január 10-én David Bowie meghalt. Utolsó videoklipjében (Lazarus) el is búcsúzott tőlünk, de mi persze nem vettük észre, inkább bizarrnak tartottuk a képi megoldásokat. A Blackstar hosszú, összetett, néhol dzsesszes beütésű dalaiban békésen megfér egymás mellett Bowie sok-sok zenei korszaka. Mintha mindent egy koktélpohárba öntött volna, amit eddig külön-külön kínált nekünk. Olyan summázás ez, amely egyben új irányt is mutat. Azt üzeni, hogy nem kell félni a stílusok összeeresztésétől, hogy a zenéről komplex módon kell gondolkodni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260969","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Leonard Cohen: You Want It Darker

Barátai szerint a halála előtti hónapokban a 82 éves Leonard Cohen nagyon elfoglalt volt. Be akarta fejezni valamennyi projektjét. Utolsó albuma októberben jött ki, és egész évben azt mondogatta interjúiban, hogy felkészült a halálra. Ha nem mondja, akkor is tudnánk a lemezt hallgatva, amelyen a címadó dal az utolsó, és így végződik: „Készen állok, uram!” Ez az album olyan, mint egy végrendelet. Egy életen át tartó önvizsgálat konklúziója. Akik tudták, milyen témák foglalkoztatták ezt az érzékeny, őszintén és pontosan fogalmazó költő-énekest eddigi 13 stúdiólemezén, most azt is megtudhatták, mire jutott. De megkockáztatom, hogy angoltudás nélkül is érthető a lényeg: egy sokat megélt ember búcsúzik a világtól, szerelmeitől, szeretteitől, és azoknak is megbocsát, akik ártottak neki. Johnny Cash megrendítő búcsúdala, a Hurt juthat eszünkbe bizonyos pillanatokban. Ez egy kesernyés, de elegáns meditáció. Cohen egyike azon kevés költőknek, akiknek megadatott az utolsó szó joga.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260970","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Nick Cave And The Bad Seeds: Skeleton Tree

És még egy halál. Tavaly nyáron Nick Cave tizenöt éves fia szörnyet halt, amikor lezuhant egy szikláról. Az egyébként sem túl mosolygós énekes abszolút mélypontra került, aminek egy döbbenetes album lett az eredménye. A Skeleton Tree kapcsán sokan feltették a kérdést: vajon szabad-e a halált a művészet ihlető eszközévé tenni. És legtöbben arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy ha igen, akkor csakis úgy, ahogyan Nick Cave tette. A halott fiú ugyanis direkt módon nem jelenik meg a szövegekben. A legtöbb szám szakításról, elmúlásról, valamilyen traumáról szól, ám minden mondat érthető másképp is, ha kiragadjuk szövegkörnyezetéből. „A föld nem forog többé, most, hogy elmentél.” Ez a sor például elég giccses lenne a körülmények ismerete nélkül. Cave gyönyörűen kétértelmű, szívfacsaró metaforákkal pakolta tele a dalokat. Például vissza-visszatér a testek zuhanásához, a földbe csapódáshoz, a másik elvesztéséhez, ami után már semmi nem számít. Olyan mély fájdalom lengi be a lemezt, amit csak egy ekkora tragédia indokolhat. Az ének végig visszafogott, mint egy meggyötört öregember vallomása. A dobot – egy szám kivételével – csak dogseprűvel ütik, a szintetizátor lebegős akkordokkal színezi a képet, a dallamok szinte csak effektekként működnek. Minimalista, lecsupaszított lemez ez, olyan, mint a címe: egy csontváz fa. Nick Cave elért a zene legbelsejéig, csontvázáig.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260971","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"467"}}]]

Beyoncé: Lemonade

Beyoncé korunk első számú popsztárja, ezért elvárható, hogy amit kiad a kezéből, az csúcsminőséget képviseljen. A Lemonade-en szereplő számok egyszerre frissek és időtlenek. A csaknem száz közreműködőt felsorakoztató lemezen szerepel például két dal (Don’t Hurt Yourself, Freedom), amelyek úgy újítják meg a rap-rock fúziót, hogy gitárok helyett orgonamintákkal operálnak. És itt található Weeknd pályafutásának egyik legjobb dala (6 Inch), továbbá egy laza, szellemes Diplo-szám (Hold Up), amelyet a szerző akár egy Major Lazer albumra is feltehetett volna. A Lemonade-hez egy pazar videofilm is tartozik, amelyet most nem értékelünk, csak konstatáljuk, hogy ez a jövő, így kell piacra dobni egy lemezt a 21. században. A dalok témái is erősek, van itt női egyenjogúság, faji megkülönböztetés, magánélet és cukiság is.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260972","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

PJ Harvey: A The Hope Six Demolition Project

Polly Jean Harvey mindig is antisztár volt, de azért nem akármilyen 25 év áll mögötte. Mostanában kevesebbet foglalkozik saját sebezhetőségével, viszont megjelent nála a társadalomkritika, a szociális érzékenység. A hangszerelés az előzőeknél kevésbé rockos, már-már éterien finom (A Line In The Sand), formabontó (Dollar, Dollar) és dallamdús (Chain of Keys), sok a fúvós hangszer és a férfivokál, a dobok pedig néhol szinte induló-szerűvé teszik a dalokat. A megszokott trió (John Parish-Mark Ellis-Mick Harvey) mellett tíz vendégzenész szerepel az albumon Játékosan innovatív, bőkezűen minimalista megoldások sorjáznak rajta, egy érett dalszerző kompozíciói, aki pontosan tudja, mit akar.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260973","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Parquet Courts: Human Performance

Ez a New York-i kvartett szinte egyszerre lett népszerű underground és mainstream körökben. Lemezeikre a „post-punk revival”-tól a „garage rock”-on át az „art punkig” sokféle címkét ragasztottak a kritikusok. Mindhiába. Hat év és három lemez után sem lehet megmondani, mit csinál tulajdonképpen Andrew Savage és bandája. A legfrissebb, Human Performance című albumukon szereplő 14 szám például szinte tizennégy külön világ. Mintha azt akarták volna megmutatni, hogy őket nem lehet beskatulyázni. Ez az év talán legszínesebb lemeze. Egyszerre idézi az underground hőskorát és az abból kiburjánzó stílusokat. Hallhatunk Blur-t idéző akkordmeneteket (Outside), Doors-os balladát (Steady On My Mind), vagy éppen tempós dalt két halott rendőrről (Two Dead Cops). És ha még ez sem lenne elég, a kislemezként is kiadott Berlin Got Blurry a jellegzetes vintage orgonájával garantáltan mindenkit szíven talál – legalábbis azokat, akik a gondolkodtató hallgatni valót szeretik.