Bár nálunk még be sem mutatták a film második részét, Amerikában már két hete tarol a minden idők legsikeresebb animációs filmjének kikiáltott Shrek.
2006-ban jön a Shrek 3.
Az első rész elkészítésekor senki sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a filmnek. És mégis. Olyannyira, hogy már a harmadik rész előkészületein dolgoznak az alkotók. A Shrek 2. 13 nap alatt elért 260 millió dolláros bevételén felbuzdulva a DreamWorks mindent elkövet azért, hogy a Shrek 3. minél hamarabb kerülhessen a nézők elé. A stúdió felbérelte a Grincs forgatókönyvíróit: Peter Seamen-t és Jeffrey Price-t, hogy mihamarabb beírhassák magukat a zöld ogre és a szamár következő epizódjával a filmtörténelembe.
Lehetséges, hogy a következő hónapokban a már korábban is alkalmazott segédírók segítségét is igénybe veszik majd, hogy csiszoljanak a forgatókönyvön. A három főszereplő hangja minden bizonynyal újfent Mike Myers, Cameron Diaz és Eddie Murphy lesz.
A DreamWorks már januárban – négy hónappal a Shrek 2. premierje előtt – elkezdte a Shrek 3.-hoz szükséges előkészületek munkálatait. A harmadik részben, mely a stúdió célkitűzése szerint 2006-ban kerül piacra a mozikba, Shrek Artúr király és a Kerekasztal Lovagjai ellen vív majd csatát. (cm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2005. 05.25.
MOZIMŰSOR MÁJUS 26 – JÚNIUS 1.
2005. 05.25.
Menekülés a borzongásba
2005. 05.25.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.