1914 – Robert Wilson szemével

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A prágai és a pozsonyi Nemzeti, valamint a Vígszínház összefogásában készülő előadásban cseh, szlovák és magyar színészek szerepelnek, s a prágai bemutatót követően a Szlovák Nemzeti Színház és a Vígszínház közönsége is láthatja majd a darabot. Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeztető mű 1914 címmel kerül színpadra. Szövegkönyvét a híres német újságíró és esszéista, Karl Kraus műve, Az emberiség végnapjai és Jaroslav Hašek Svejk című regénye nyomán Marta Ljubková, a prágai Nemzeti dramaturgja írta.

Robert Wilson, aki színházi tanulmányaival párhuzamosan építészeti, belsőépítészeti és festészeti tanulmányokat is folytatott, sőt gesztuskutatással is foglalkozott, s rendezéseiben a mozgás, a fény, a zene, a hang, a díszlet és a jelmez egységes hatására törekszik, magyar színpadon nem dolgozott még soha. Prágában ez lesz a harmadik munkája. Tizenkét évvel ezelőtt operát rendezett a Moldva partján, két és fél éve pedig Karel Čapek művét, a Makropolus-ügyet állította színpadra a Nemzetiben. Ez utóbbi megrendezésére Michal Dočekal, a prózai társulat igazgatója kérte fel, s az ő meghívására hozza létre az 1914 című nagyszabású produkciót is.

„Grotowski már nem él, Ljubimov és Brook egyre ritkábban rendeznek, Lepage is fárad már, a nagy színházi mogulok közül egyedül Bob Wilson az, aki még mindig formában van – vélekedik Michal Dočekal. – Bár sokan a szakma dinoszauruszának tartják, stílusa, kézjegye még mindig fényes és egyedi. A hatvanas-hetvenes évek avantgárd hullámának utolsó jeles képviselője. Harminc éve ugyanazt csinálja, hallom több helyről is, ami igaz, monumentalitására azonban ez sem tud árnyékot vetni. Eredeti szerzői színház, amit ő létrehozott. Korunk nagy rendezőinek legtöbbjét Sztanyiszlavszkij iskolája befolyásolta, Wilson képzőművészeti stílusának azonban egészen mások a kiindulópontjai. Az irodalom, a szöveg nála nem alapvető fontosságú. Tréfásan azt szoktam mondani: Wilson nem tud olvasni. Az igazság az, hogy a fény, a kép, a színész sokkal lényegesebb számára. A szöveg jelentőségéhez külön utakon jut el. Személyesen ugyan nem ismerték egymást, s anélkül, hogy lett volna ebben bármiféle tudatosság a részéről, Wilson a zseniális cseh díszlettervező, Josef Svoboda stílusának folytatója. Előadásaiban lenyűgöző a forma. A valóság nem realisztikus ábrázolása ez, tartalma mégis vitathatatlan.”

Robert Wilson amerikai születésű színházi rendező és képzőművész. Huszonegy évesen telepedett le New Yorkban, s nem sokkal később már progresszív táncosokkal, énekesekkel, zeneszerzőkkel (Philip Glass, Keith Jarrett, Tom Waits, Lou Reed) dolgozott együtt. Paradox helyzet: világhírű nem Amerikában, hanem Európában lett. Az itteni színházi rendszer szülte meg őt is, mint több más jeles rendezőt. Németországban, Franciaországban, Skandináviában és Olaszországban dolgozik a leggyakrabban, mostanában főleg operákat visz színre, de prózai előadásai, a Berliner Ensemble-lal létrehozott Koldusopera, vagy a Woyzeck és a Shakespeare-szonettek is nagy visszhangot keltettek a világban. Amerikában ritkán dolgozik. Ha nincs Európa, állítja, színházilag nem is létezne.

„Első prózai rendezését Prágában Soňa Červená operaénekesnő közvetítésével tudtuk nyélbe ütni – folytatja Michal Dočekal. – Soňa Červená a hatvanas években disszidált Németországba, és ott lett európai hírű operasztár. Miután befejezte énekesi pályáját, prózai szerepeket vállalt Hamburgban, és ott ismerkedett meg Wilsonnal. Több mint harminc éve barátok, ő hozott össze vele. Most már elmondhatom: megegyezni könnyű Wilsonnal, sokkal nehezebb előteremteni a munkájához szükséges anyagi forrásokat. Az 1914 című darab az én ötletem, mint ahogy az is az én fejemben született meg, hogy legyen ez nemzetközi előadás. Bécsi társulat sajnos nem képviselteti magát a projektben, pedig nagyon szerettük volna, utalva a Monarchiára. De a 2014. április 30-ai prágai bemutató után először Linzbe visszük az előadást, ahol fél éve nyílt meg Európa egyik legkorszerűbb színháza. Ők anyagilag is támogattak volna bennünket, de még nincs bevételük, a darab azonban fölöttébb érdekli őket. Linz után Pozsonyban és Budapesten vendégszerepelünk, de már Németországból és Portugáliából is kaptunk meghívást.”

Színészeit ezúttal is válogatás útján találta meg Robert Wilson. A prágai Nemzetit többek között Vladimír Javorský, Radúz Mácha, Soňa Červená, Táňa Medvecká és Eva Salzmanová képviseli, Pozsonyból és a Vígszínházból az egyeztetési nehézségek elkerülése végett egy-egy színész került be a produkcióba. Ján Koleník és Eszenyi Enikő.

Robert Wilson számára teljesen mindegy, hány nyelvű a társulat, hiszen évtizedek óta külföldön dolgozik – hangsúlyozza Michal Dočekal. – Színészeket szigorúan a saját igényei, elvárásai alapján választ, függetlenül attól, ki milyen pozíciót tölt be saját társulatában. Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára az Európai Színházak Uniója is több darabbal készül. Őszintén reméljük, hogy a miénk nemcsak a maga nemében, hanem minőségében is kiemelkedő lesz. S ami külön öröm számomra: az előadás videoművésze Lengyelországból jön, így a Visegrádi 4-ek is a magáénak tekintheti majd az előadást.”