13+1 győztes a békéscsabai drámapályázaton

Békéscsaba |

<p>Az első körben 13+1 nyertese van a békéscsabai egyfelvonásos drámapályázatnak: a szakmai zsűri 175 műből választotta ki a legjobb pályaműveket, a listát a zsűri kedden ismertette a városban az Ibsen-ház udvarán a 24 órás versmondó rendezvény megnyitóján.Az első körben 13+1 nyertese van a békéscsabai egyfelvonásos drámapályázatnak: a szakmai zsűri 175 műből választotta ki a legjobb pályaműveket, a listát a zsűri kedden ismertette a városban az Ibsen-ház udvarán a 24 órás versmondó rendezvény megnyitóján.</p>

A kiválasztott egyfelvonásos drámák mellett a zsűri arról is döntött, hogy a nyertesek közé sorolja Egressy Zoltán Idestova hatvan című drámáját is, amely a március végi Magyar Drámaíró Verseny győztese.

Elek Tibor, a szakmai zsűri tagja az MTI-nek elmondta: az egyfelvonásos drámapályázatot a Békéscsabai Jókai Színház, a Magyar Írószövetség és a Bárka folyóirat hirdette meg, a felhívásra 175 pályamű érkezett Magyarországról, Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból. A verseny a kortárs magyar drámairodalom egyik kiemelkedő fóruma határon innen és túl.
Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója elmondta: a teátrum vállalkozott az egyfelvonásos drámák rendezésére és bemutatására, ezeket tavasztól őszig Békéscsabán és Szarvason láthatja a közönség. A színház vezetése már kijelölte a legjobb 13+1 dráma rendezőit és a színészcsapatokat, a próbák a napokban kezdődnek. Az egyfelvonásos darabokat a rendezők felolvasószínházi előadások keretében viszik színpadra. A nézők Békéscsabán az Ibsen-ház udvarán és a Szarvasi Vízi Színházban láthatják az előadásokat, a bemutatók után közönségtalálkozók is lesznek.

A bemutatott tizennégy dráma közül két mű kap első díjat a bemutatók után, az egyiket a szakmai zsűri ítéli oda, a másikat a közönség az előadásokon leadott szavazatok alapján. A nyertes drámákat a nagyszínház is bemutatja, a premierek ősszel lesznek - mondta Fekete Péter. A Jókai Színház vezetése tárgyal a Magyar Rádióval arról, hogy a győztes egyfelvonásos drámákból rádiójátékok készüljenek.

A nyertes drámapályázatok a ma emberéhez szólnak, a művek különböző történelmi időkben játszódnak, az ókortól napjainkig. A kiválasztott művek: Balogh Róbert Távol című drámája, Csikós Attila Tiró, Elek Szilvia Pillangók, Horváth Péter Római rögtönzés, Juhász István Hölgyválasz, Kiss Judit Ágnes Kvintett című egyfelvonásosa, Podmaniczky Szilárd Próbafeltámadás-Feltámadáspróba című műve, Pruzsinszky Sándor Megérkezés Totoposzba, Reiber Gabriella Doktor úr. Kérem..., Sultz Sándor Megyünk haza, Végh Attila Oidipusz megkísértése, Vörös István Hétfői farkasok és Zelei Miklós Az Isten balján című drámája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?