Zöld utat kapott a háború

Washington/Moszkva. A képviselőház csütörtökön 296 igen és 133 nem szavazattal megadta a felhatalmazást George Bush amerikai elnöknek ahhoz, hogy ha szükséges, katonai támadást indítson Irak ellen. A szenátus tegnap hasonló döntést hozott: a szenátorok 77:23 arányban mondtak igent a tervezetre.

Szeressük egymást, gyerekek – Blair és Putyin az orosz elnök dácsájábanReuters-felvétel)A felhatalmazás szerint az USA elnöke jogosult erőszak alkalmazására Irakkal szemben, ha a békés eszközök nem vezetnek eredményre, azaz Szaddám Huszein nem szereli le tömegpusztító fegyvereit. A dokumentum felszólítja az elnököt arra is, hogy keresse a nemzetközi támogatást az Irak elleni fellépéshez, de ezt nem szabja feltételül a beavatkozáshoz. Kötelezik az elnököt, hogy a támadás megkezdését követő 48 órán belül adjon tájékoztatást a szenátusnak, és 60 naponként jelentést kell tennie a kongresszusnak a katonai erő alkalmazásának fejleményeiről. A határozat támogatja az elnök diplomáciai erőfeszítéseit az ENSZ-ben az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolására. Egyúttal felhatalmazza őt az USA fegyveres erőinek a bevetésére, ha azt szükségesnek és megfelelőnek ítéli az ország biztonságának védelmére az Irak jelentette fenyegetéssel szemben, illetve az ENSZ Irakkal kapcsolatos határozatai végrehajtásának a kikényszerítésére. Richard Gephardt, a képviselőház demokrata kisebbségének vezetője, a Fehér Ház és a képviselőház kompromisszumos tervezetének egyik formálója úgy vélte, a határozat a lehető legjobb lehetőséget adja a diplomácia számára a konfliktus megoldására.

Vlagyimir Putyin szerint nem zárható ki, hogy Oroszország megegyezik nyugati partnereivel egy Irakra vonatkozó új határozat elfogadásáról az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az orosz elnök ezt Tony Blair brit miniszterelnökkel folytatott tegnapi megbeszélése után jelentette ki. A sorrendben immár tizenkettedik Putyin–Blair találkozóra az orosz elnök Moszkva melletti rezidenciáján, Zavidovóban került sor. Putyin élesen visszautasította azt a feltételezést, hogy Oroszország gazdasági előnyökért cserébe áldását adná egy Irak elleni amerikai katonai akcióra. „A problémák megvitatására hívtam meg a brit miniszterelnököt, nem egy keleti bazárba” – mondta. Blair ugyanakkor leszögezte, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok figyelembe kívánja venni Moszkva több évtizedes múltra visszatekintő iraki gazdasági érdekeit. Putyin közlése szerint Moszkva nincs meggyőződve arról, hogy Bagdad rendelkezik nukleáris, illetve más tömegpusztító fegyverekkel. Úgy vélte: egyértelmű bizonyítékokat az az amerikai kongresszus elé terjesztett CIA-jelentés sem tartalmaz, melynek alapján a kongresszus felhatalmazta Bush elnököt a katonai akcióra. Mindemellett nem zárta ki ennek ellenkezőjét sem: ha nem állna fenn a veszély az iraki tömegpusztító fegyverek vonatkozásában, akkor Moszkva nem szorgalmazná az ENSZ fegyverzetellenőreinek mielőbbi visszatérését Irakba. Putyin megfogalmazása szerint Oroszország mindig következetesen kiállt a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása mellett, és ez így lesz a jövőben is, mindazonáltal „ez nem jelenti azt, hogy ne állna ki saját érdekei mellett”. (m, n, t, ú)

Putyin nem megy a NATO-csúcsra

Zavidovo. Az orosz elnök nem vesz részt a prágai NATO-csúcsértekezleten, amelyre egyébként meghívást kapott. A hírt az ITAR-TASZSZ jelentette, Putyinnak a Tony Blairrel folytatott megbeszélései után újságírók előtt elhangzott nyilatkozatát idézve. Moszkva a prágai csúcsértekezlet keretében tartandó találkozók némelyikén külügyminiszteri szinten képviselteti majd magát – tette hozzá Putyin. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?